Szerző: Dojcsák Dániel

2010. november 8. 14:54

Néhány uniós országban hamar megszűnhet a roamingdíj

Az Ibériai-félsziget lehet Európa első olyan régiója, ahol az országhatáron való átlépés nem jár majd drasztikusan megugró telefonszámlával. Az Európai Unió egyik telekommunikációs célkitűzése ugyanis, hogy a roaming költségeket teljesen eltüntesse. Spanyolország és Portugália pedig az első két ország lehet, ahol bilaterális szerződésekkel ez az állapot létrejöhet.

Az egyeztetések már megkezdődtek, s a jövő hónapban esedékes csúcstalálkozón José Sócrates, portugál és José Luis Rodrígez Zapatero spanyol miniszterelnök meg is állapodhat a roamingdíjak megszűnéséhez szükséges részletekben. Egy interjúban a portugál miniszterelnök megerősítette, hogy a megállapodás létrejön majd. A roamingdíj eltörlése az Ibériai-félszigeten a politikusok szerint számottevő előnyökkel jár majd, hiszen üzletemberek és turisták milliói utazhatnak majd anélkül a határokon át, hogy SIM-kártyát kellene cserélgetniük vagy magas díjakat fizetnének.

A megállapodást jó szemmel nézi az Európai Bizottság is, ami egyébként is küzd azért, hogy a roamingdíjak csökkenjenek, s igyekeznek átverni a törvényhozáson, hogy 2015-re eltűnjön az extra költség, ha egy másik EU-s tagállamon belül használjuk mobilunkat. Ez a praktikus, hétköznapi okok mellett, olyan "mellékhatással"l is járna, hogy az EU 27 tagállama egy óriási, egységes piaccá olvadna össze. Eltűnnének a tagállamok közti különbségek a szolgáltatás minőségében és árában, hisz egyik országban sem lehetne jelentősen magasabb árakon szolgáltatni, hiszen akkor a felhasználók az előfizetésüket egy másik országban kötnék meg.

Platón ragadt informatikusok klubja

Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.

Platón ragadt informatikusok klubja Egyetlen más szakma sincs, ahol olyan gyorsan el lehet érni a karrier-platóra, mint az IT. A midlife, a mid-level mellett létezik mid-career krízis is.

Az Európai Unió jelenleg érvényes szabályozása 2012 júliusában jár le, s a Bizottság jövő év tavaszáig kell kidolgozza az új feltételeket, amiben biztosan jelentős szempont lesz a mostani spanyol-portugál megállapodás. Neelie Kroes, az Európai Bizottság telekommunikációs biztosa szerint "jelentős eltérések a roaming és a belföldi tarifák között nem indokolhatóak egy igazán egységes piacon". Korábban Kroes úgy fogalmazott, "egy igazi digitális piac az a piac, ahol a hatékony verseny biztosítja a polgároknak, előfizetőknek, vállalatoknak, hogy ne szembesüljenek különböző szolgáltatásokkal vagy díjakkal, amikor átlépik a határt."

Amennyiben a spanyol-portugál példa ragadós, akkor várhatóan azok a nagy szolgáltatók léphetnek először, melyeknek az EU tagállamok nagy részében van saját hálózatuk, mint például a Vodafone-nak vagy a T-Mobile-nak. Elképzelhető, hogy néhány éven belül ezeknél a szolgáltatóknál megjelennek a teljes hálózatra érvényes díjszabások.

a címlapról

CODE

0

Vibe codingban nyomul előre a Google

2025. december 5. 12:22

A keresőóriás partnerséget kötött a Replit startuppal, mely időközben meghódította az Anthropic Claude Code és a Cursor területét.