:

Szerző: Bodnár Ádám

2010. november 3. 15:04

Szélessávú internet a vásárosnaményi kistérség településein

Nyolc településen, Barabáson, Beregdarócon, Hetefejércsén, Mátyuson, Olcsván, Tákoson, Tiszakerecsenyen és Tiszaviden épített ki szélessávú hálózati infrastruktúrát a Magyar Telekom. A kistérség 4500 lakója netezhet szélessávon, illetve érhet el tévé- és vezetékes telefonszolgáltatást.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) támogatásával összesen több mint 286 millió forint értékű szélessávú hálózatfejlesztést hajtott végre szélesséva vásárosnaményi kistérségben a T-Home.

A T-Home 2010. októbertől a vásárosnaményi kistérség nyolc településén (Barabás, Beregdaróc, Hetefejércse, Mátyus, Olcsva, Tákos, Tiszakerecseny és Tiszavid) biztosít szélessávú internet -, televízió- valamint telefon-szolgáltatást. A fejlesztéssel mintegy 4500 lakos érheti el a legmodernebb
szélessávú hálózati infrastruktúrát. A beruházás megvalósítója, a pályázat kedvezményezettje és a hálózat tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt., amely ezzel is támogatni kívánja az információs társadalom hazai fejlődését. A vállalat célja, hogy az országban egyre több helyen tudjanak jelenlegi és potenciális ügyfelei szélessávú hálózataira csatlakozni, és így elérhetővé váljon számukra a tévé-, telefon- és internet-szolgáltatás.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt pályázat célja, a szélessávú távközlési infrastruktúra kiépítése Magyarország olyan hátrányos helyzetű, üzletileg kevésbé vonzó kistérségeiben, ahol eddig üzleti alapon nem épült ki szélessávú hálózat. Segítségével közel 30 fejlesztési projekt valósulhat majd meg uniós források bevonásával. A beruházásnak köszönhetően az érintett településeken lakók a szélessávú internet révén új lehetőségekhez, új élményekhez juthatnak, amely nemcsak a szabad óráikat teheti élvezetessébbé, hanem munkavégzésüket is nagyban megkönnyítheti - írja közleményében a cég. A T-Home  tévészolgáltatást, internetet, személyes igényekre szabott kábeltelevíziós csomagokat, valamint kedvező kábeltelefon-szolgáltatást kínál a kistérségekben élőknek.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

6

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.