Szerző: Dojcsák Dániel

2010. október 26. 14:58

A Google adja a netforgalom több mint 6 százalékát

A cloud-szolgáltatások lakossági elterjesztésének egyik élharcosaként, a videomegosztó terület királyaként nem meglepő, hogy a Google-hoz köthető globális adatforgalom folyamatosan és jelentősen nő, ráadásul az elmúlt évben stratégiát is váltott a cég.

A Google megdöbbentő internetes forgalmi rekordot döntött meg, pusztán csak a növekedés mértékével is. Január óta a globális forgalomból kivett része több mint 1 százalékpontot emelkedett. Ha a Google egy internetszolgáltató lenne, akkor a második legnagyobb lenne az egész világon, mindössze egy "Tier 1"-es szolgáltató előzné meg. A "Tier 1" kategóriás internetszolgáltatók a világ különböző részeit kötik össze, s a végfelhasználói hálózatokhoz nem, csak egymáshoz, illetve a Tier 2-es közvetítő hálózatokhoz csatlakoznak, általában kevés kapcsolódási ponttal rendelkeznek, de hatalmas áteresztőképességgel bírnak.

Ennél sokkal több is lehet valójában

A Google forgalmának elemzése egy iparági becslésen alapszik, amihez több mint 110 óriás szolgáltató adott adatokat. Ennek alapján idén tavasszal haladta meg a Google forgalma a teljes internet 6 százalékát, a szeptemberi időszakra készített számítások szerint pedig immár több mint 6,4 százalékos arányról számolnak be. Az Albor Networks internetbiztonsági blog szerint ez a szám a következő időszakban további dinamikus növekedéssel akár 8-12 százalékig eljuthat, főleg ha beleszámoljuk a becslésbe az egyre elterjedtebb Google Global Cache működését, illetve azt, hogy a Google egyre gyakrabban közvetlen kapcsolatban áll fogyasztói hálózatokkal, így a továbbító hálózatoktól kapott statisztikákhoz képest a valóságban még több adatforgalomért felelhet a cég.

A teljes internetes forgalom éves szinten 40-50 százalékkal bővül, a Google viszont ennél érezhetően gyorsabban gyarapítja az adatfolyamokat. Hogy a Google óriási, s továbbra is gyorsan növekszik, eddig is tudtuk. Az igazi érdekesség, hogy a növekedési pálya mitől ilyen meredek. A Google forgalmi statisztikáinak elemzéséből kiderül, hogy egy évvel ezelőtt a webes cégnek még mindössze a világ internetszolgáltatóinak alig 5-10 százalékával volt közvetlen peer-je (tehát olyan, ami nem tranzitcélú), idén év végére viszont ez a szám 70 százalékra növekedett.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Ez azt jelenti, hogy a Google-nek közvetlen kapcsolódási pontja van a fogyasztók nagy részéhez világszerte. A maradék 30 százalék az olyan nagy Tier 1-es, illetve adott országok nemzeti hálózata, amik nem voltak hajlandóak ingyenesen kapcsolatot biztosítani a Google-nek. Erre a magyarázat általában az, hogy szabályozási, vagy egyszerűen kereskedelmi, stratégiai okokból nem engedik oda a Google-t anélkül, hogy az fizetne a közvetlen kapcsolatért.

Átalakul a térkép

Nem csak arról érdemes beszélni, hogy mennyiségekben milyen változásokat hoz a szolgáltató, hanem arról is, hogy alig néhány év alatt a forgalomnövekedéssel párhuzamosan egy jelentős átalakulást indít el a globális hálózati topológiában. A korábbi modellekkel ellentétben, amikor is a felhordó hálózatokhoz kapcsolódtak a szolgáltatók, majd a globális és nagyobb regionális ISP-ken keresztül jutottak el a világ egy másik szegletébe, a jövő afelé mutat, hogy a sok adatforgalmat generáló webes szereplők, akik nem csak egy jól körülírható földrajzi területen aktívak, kinyújtják csápjaikat az internetes világ minden szegletébe.

Ezzel egyrészt terhet vesznek le az egyre terheltebb tranzitszolgáltatókról, másrészt jobb minőséget, alacsonyabb elérési időket biztosíthatnak felhasználóiknak szerte a világon. A YouTube miatt gyakran támadják a Google-t, hiszen az egyre több felhasználó és az egyre jobb minőségű, így nagyobb méretű videók streamelése ugrásszerű növekedést okozott nagyon sok internetszolgáltató esetében. A későbbiekben ez a sors várhat a Facebookra is, illetve minden olyan globális webes szolgáltatóra, ami masszív adatmennyiséget mozgat meg minden nap.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról