Szerző: Dojcsák Dániel

2010. október 21. 08:24

Jönnek a fizetős webalkalmazások a Chrome-ba

A Google Chrome kiegészítőgyűjteményében érdekes változásra lehetnek figyelmesek a felhasználók. A listában, illetve a tallózó nézetben minden kiegészítő mellett megjelent egy új mező, ami az árat jelzi. Egyelőre mindegyik mellett az szerepel, hogy ingyenes, de ez a változás nem jelenthet mást, minthogy hamarosan indul a Chrome Web Store.

Azok a Chrome-kiegészítők, amiket a böngésző funkcióinak színesítésére használunk manapság, minden bizonnyal továbbra is ingyenesek maradnak. Persze előfordulhat, hogy valaki egy olyan beépülő eszközt készít, amiért érdemes lesz pénzt kérni, de a Google tervei szerint a fizetős termékek itt elsősorban a webes alkalmazások lesznek. A HTML5 szabvány előretörésével, illetve az egyéb webes platformokkal ma már szinte bármilyen hétköznapi életben használt asztali funkció átültethető böngészőn belülre. A Google eddig is elhivatott volt a telepítendő alkalmazások helyett használható webes alkalmazások iránt, de a nagy terv az, hogy a független fejlesztőket is ebbe az irányba terelje.

"A fejlesztőknek lesz lehetősége, hogy a webes alkalmazásaikat árusítsák a piactéren keresztül, amihez a Google egy kényelmes és biztonságos fizetési rendszert is biztosít" - írja a Chromium blog. Érdekes, hogy éppen a tegnap megjelent Google Chrome 7 a kulcsa ennek a rajtnak, igaz erről az új verziót bejelentő blogbejegyzés egy szót sem ejtett. Az új 7-es Chrome egy "titkos" képessége, hogy ez immár támogatja a webes alkalmazások telepítését és szinkronizálását. Valószínűleg ennek a képességnek a kifejtése a Chrome Web Store hivatalos bejelentésével együtt történik majd meg.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek

Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

A senior horizonton túl: a staff meg a többiek Senior tapasztalati szint fölött van még pár egzotikus lépcsőfok, illetve a mögöttük rejtőző elvárások.

Egyelőre csak találgatni tudunk, hogy melyek lesznek a legjellemzőbb alkalmazások a Chrome platform alá, de várhatóan nem az asztali PC-k lesznek a legfontosabb célpontjai a fejlesztőknek. Amíg az univerzális PC-s környezetben kissé okafogyott a webes alkalmazások használata, amikor mindenre van kényelmes asztali megoldás, addig a Chrome OS-szel érkező gépek esetén nagyon is izgalmas kihívás lesz megtalálni, hogy mik azok a funkciók, amiket érdemes lehet ilyen online alkalmazásokkal lefedni. Nyilvánvalóan a játékok lesznek a húzócímek, de lehet számítani arra, hogy a kommunikációs, hírgyűjtő, multimédia-megjelenítő és a produktív alkalmazásoknak is lesz helye itt.

Komoly különbség az eddigi gyakorlattól, hogy a Google nem kéri el a bevétel 30 százalékát, mint ahogy teszi azt minden más hely, mint például az Apple App Store, a Windows Mobile Marketplace, vagy éppen az Android Market is. A Web Store-ban mindössze egy 5 százalékos "feldolgozási díjat" kell megfizetni az eladások után. Sajnos idén biztosan csak dollárral lehet fizetni, az alkalmazásokon belül fizetés pedig legkorábban  2011-ben érkezik.

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról

GENERATÍV

0

A Stack Overflow adataival okosodik a ChatGPT

2024. május 9. 14:00

A Google után a másik legmeghatározóbb piaci szereplővel is együttműködést írt alá a világ legnagyobb fejlesztői közösségi platformja.