Szerző: Bodnár Ádám

2010. október 19. 11:48

Távozik a Microsofttól a vezető szoftvertervező

Elhagyja a Microsoftot Ray Ozzie, aki Bill Gates távozása óta a vezető szoftvertervezői (chief software architect) pozíciót töltötte be a vállalatnál.

Steve Ballmer elnök-vezérigazgató tegnap egy, a dolgozóknak szóló körlevélben jelentette be Ozzie távozását. A levélből kiderül, hogy Ozzie egy meg nem határozott átmeneti időszakban még a vállalatnál marad, ez idő alatt a cég szórakoztató részlegének tevékenységére koncentrál. Az 54 éves vezető távolabbi tervei egyelőre ismeretlenek. Ballmer a levélben leírja, a vezető szoftvertervezői pozíció különleges a Microsoftnál és Ozzie távozása után nem is jelöl senkit ennek betöltésére.

Ray Ozzie már akkor élő legenda volt, mielőtt a Microsofthoz került volna, az ő nevéhez fűződik az ipar első sikeres kommunikációs és kollaborációs platformjának, a Lotus Notes-nak a megalkotása. Ozzie az 1983-ban kezdett a Lotus Developmentnél dolgozni, majd 1984-ben elhagyta a céget és megalapította az Iris Associates vállalatot, amely végül létrehozta a Notes-t. A Lotus 1994-ben megvette az Iris Associatest, majd 1995-ben az IBM 3,5 milliárd dollárért bekebelezte a Lotust. Néhány évvel később Ozzie kilépett az IBM-től, hogy megalapítsa a Groove Networks nevű céget, amely szintén online kollaborációs megoldásokra szakosodott. A Groove-ot 2005-ben vette meg a Microsoft, Ozzie ekkor lett a cég vezető műszaki vezetője, majd Bill Gates távozása után 2006-ban a vezető szoftvertervezője.

2005-ben egy mára legendává vált belső feljegyzés került ki Ozzie kezei közül, amelyben leírja a szolgáltatásokra alapozott számítástechnikai modell, azaz lényegében a cloud eljövetelét."A számítástechnikai és távközlési technológiák drámai fejlődésen mentek keresztül és lehetővé teszik a szolgáltatás-alapú modell megvalósítását. A szélessávú és a vezeték nélküli kapcsolatok magától értetődővé váltak és megváltoztatták azt, ahogy az emberek kapcsolatba lépnek. Egyre inkább vonzódnak a szolgáltatások egyszerűségéhez és az olyan szolgáltatásokhoz kapcsolódó szoftverekhez, amelyek egyszerűen csak működnek. A vállalatok egyre inkább azon tanakodnak, a szolgáltatások milyen gazdaságossági előnyökkel járnak a számukra, hogy csökkenthessék infrastruktúra-költségeiket vagy előfizetéses modellben, igény szerint hozzanak létre új megoldásokat."

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Microsoftnál dolgozva Ozzie volt a szellemi atyja több szolgáltatásnak, például az Azure platformnak, illetve a Live Meshnek, amely különféle eszközök közötti adatszinkronizációt végez az interneten keresztül. Az egyik legújabb projekt Ozzie vezetésével a FUSE Labs volt, amely többek között a Facebookba integrált Docs.com online dokumentumkezelő megoldást is fejlesztette. Elemzőket és a Microsoftot jól ismerőket megosztja Ozzie távozása, Vannak, akik szerint kész csoda hogy a korábban kis cégeknél dolgozó, agilis vezető ilyen sokáig kitartott ennél a hatalmas, jelenleg közel 90 ezer fős szervezetnél, mások azonban váratlannak és korainak gondolják. Egy, a Wall Street Journal által megszólaltatott belsős forrás szerint Ozzie elérte a Microsoftnál amit akart és ezért áll tovább.

A redmondi vállalatot számos felsővezető hagyta el idén. Az Xboxszal és a mobiltelefonos szoftverekkel is foglalkozó Entertainment and Devices divízió átszervezések részeként májusban bejelentették Robert J. Bach elnök, valamint James Allard műszaki vezérigazgató távozását, akiknek a neve leginkább az Xbox 360 sikere kapcsán csenghet ismerősen. Szeptemberben otthagyta a céget Stephen Elop, aki az üzleti szoftverekért felelős divíziót vezette, és a Nokia elnök-vezérigazgatója lett. Michael Gartenberg, a Gartner vezető elemzője szerint egyre nagyobb a nyomás Steve Ballmeren, akinek új szakembereket kell maga mellé állítania, hogy segítsék őt a vállalat irányításában a a jövőbeli stratégia alakításában.

Úgy tudjuk, Ray Ozzie tevékenységének megítélése még a Microsofton belül sem volt egységes, az introvertált személyiségű vezető távozását sokan nem fenyegetésként, hanem új lehetőségként értékelik. A jövőben felértékelődhet az üzletágaknál dolgozó, egyes termékek és szolgáltatások fejlesztésért felelős vezetők szerepe és jelentősége, központi irányítás hiányában több tér maradhat a kreatív ötleteknek, egyéni kezdeményezéseknek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról