:

Szerző: Koi Tamás

2010. október 5. 14:35

Új hét, új fejes hagyja ott a Nokiát

Tovább folytatódik az egyre kínosabb helyzetben lévő Nokiánál a csúcsvezetők elvándorlása: ezúttal a MeeGo platformért felelős alelnök hagyta ott a céget. Ő egy hónapon belül a harmadik vezető, aki megválik a cégtől - vagy akitől épp a cég válik meg.

Ari Jaaksi esetében az előbbi helyzet áll fenn, írja cikkében a finn Talous Sanomat, kiemelve, hogy a MeeGo eszközökért felelős elnökhelyettes távozása nem egyenes folyománya a finn cég szeptemberben lezajlott vezetőváltásának. Jaaksi távozásának okairól egyelőre semmit nem lehet tudni, egyelőre az utódját sem nevezték meg a Nokiánál.

A világ legnagyobb mobilgyártójánál a csúcsvezető távozása kapcsán igyekeztek azonnal leszögezni, hogy a személyi változás semmilyen hatással nem lesz a MeeGo-alapú Nokia készülékek megjelenési ütemtervére, azaz az első ilyen eszközök az eredetileg tervezett időpontban, vagyis még idén év vége előtt megjelennek. Ilyen telefon lesz a Nokia N-szériájának új üdvöskéje, az N9 - mint ismeretes, a Nokia hamarosan kapható új csúcsmobilja, az N8 ebben a szériában az utolsó készülék, mely Symbian operációs rendszert használ.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A MeeGo érkezése és sikere kritikus faktor lehet a mobilpiacon az utóbbi időszakban meglehetősen gyenge eredményeket felmutató Nokia számára. Várható volt, hogy a cég részvényesei előbb-utóbb a vállalat teljhatalmúnak számító elnök-vezérigazgatójának, Olli-Pekka Kallasvuónak a fejét fogják követelni a pocsék helytállás miatt - végül a cég legfelső vezetőjét szeptember 20-án sikerült elmozdítani pozíciójából, helyét egy Microsofttól érkező szakember, Stephen Elop vette át.

Alig pár nappal Kallasvuo távozásának bejelentését követően, éppen a Nokia World 2010 rendezvény ideje alatt érkezett a hír, hogy otthagyja a céget Anssi Vanjoki, a Nokia mobilrészlegének vezetője is - mint később kiderült, a hathónapos felmondási idővel távozó alelnök azért adta be lemondását, mert nem őt akarták a részvényesek Kallasvuo helyén látni.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

4

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.