Szerző: Dojcsák Dániel

2010. október 4. 17:05

Magyarországra érkezett az eBay

A hazai online kereskedelemben az aukciózás klasszikus két szereplője az Allegro-csoporton keresztül a dél-afrikai Naspers tulajdonában lévő Vatera és a Tesz-Vesz. A két szereplő eddig nyugodtan erősödhetett, de most megkapja a világ legnagyobb aukciós szolgáltatóját konkurenciaként.

Hivatalos bejelentés ugyan még nem történt, viszont egy ideje elérhető a világ legnagyobb aukciós oldala magyar domainnév alól, lokalizálva is. A terjeszkedés komolyabban megzavarhatja az itthon eddig nyugodtan, komoly konkurencia nélkül működő Vatera, Tesz-Vesz párost. Egyelőre nem sok minden derül ki az új oldal látszólag béta változatából, az viszont biztos, hogy a magyar felhasználók másodrendű aukciózók lesznek a globális palettán. Egyrész nem érhetünk majd el minden termékkategóriát, másrészt eladni sem tudunk.

Magyar piac

A kezelőfelület és az ajánlók viszont teljesen magyar nyelvűek, s a felhasználási feltételek alapján már most tudható, hogy az e-mail helpdesk is képes lesz magyar nyelven kommunikálni az ügyfelekkel. Ami viszont okozhat nehézségeket az idegen nyelvet nem beszélőknek, hogy a külföldi termékek adatlapjai továbbra is anyanyelvükön érhetők el, ezt maximum a Google Translate szolgáltatással tudja értelmezni a kevésbé művelt magyar.

[+] eBay.hu

Amennyiben mégis sikerült vásárolnia valamit, akkor bankkártyával vagy egyéb módon nem, kizárólag a PayPal rendszeren keresztül fizethet a hazai felhasználó, amihez ott egy külön fiókot kell nyitni. A PayPal a világ legnépszerűbb úgynevezett virtuális pénztárcája, aminek segítségével a személyes adatok vagy banki információk megadása nélkül lehet fizetési tranzakciókat bonyolítani - a felek kizárólag egymás PayPal-azonosítóját látják A módszer világszerte ismert és elfogadott, hiszen biztonságos és egyszerű. Egy ideje már magyar felhasználók is regisztrálhatnak, és fizethetnek PayPallal, valamint fogadhatnak fizetéseket. A magyar bankkártyák is regisztrálhatóak, bárki nekikezdhet az online pénzköltésnek vagy keresésnek.

Csak vegyél

Az eBay felületén pénzt keresni viszont nem nagyon fognak a magyar eladók, legalábbis induláskor biztosan nem. A felhasználási feltételek "Díjak" bekezdése szerint: "Az eBay honlap, amelyre jelenleg regisztrált, kizárólag árucikkek vásárlását teszi lehetővé, és Ön nem listázhat, illetve értékesíthet árucikkeket. Amennyiben az eBay Piactéren listázna, vagy értékesítene, kérjük, regisztráljon egy fiókot az Egyesült Királyságbeli eBay honlapon, amely a www.ebay.co.uk címen érhető el."

Ezek szerint technikai akadálya nincs annak, hogy hazánk fiai is kilépjenek globális piacra, viszont valamilyen jogi probléma útját állja annak, hogy egyszerűen, a lokalizált felületről is elérhessük ezt a szolgáltatást. Sőt, az alkudozás sem opció, ugyanis csak a fix áras aukciókhoz férünk hozzá itthonról, a licitálásra meghirdetett termékekről le kell mondani, vagy persze választhatjuk az angliai vagy más külföldi regisztrációt, ahogy eddig is. Előfordulhat az is, hogy az itthoni eladás azért nem támogatott, mert nincs megszervezve a jutalékok beszedése, behajtása. Az eladás pedig ingyenes, az eBay pontosan úgy működik, mint az itthoni oldalak. Sőt, a feltöltési díj bevezetésekor a Vatera pont azzal példálózott, hogy az eBay is így csinálja.

Kicsit sok a tiltás

A módszerben tehát nem lesz sok újdonság, az igazi lehetőséget a megnövekedett kínálat jelenti majd. A magyar eBay verzióban minden olyan terméket megtalálunk amit ki is szállítanak hozzánk, de a többit nem. Így legalább nem éli bele magát senki egy olcsó iPhone-ba, majd jön rá, hogy USA-n kívül nem vásárolható meg. Egyelőre kizárt, hogy legyen kifejezetten Magyarországra célzott eladás, viszont érdemes az ázsiai eladók kínálatából szemezgetni.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Óvatosnak és megfontoltnak kell lenni, de némi rutinnal a hazai árak töredékéért vásárolhatunk sokféle terméket. Sajnos itt jön a képbe még egy korlátozás, a magyar eBayen egyelőre csak ruházati termékeket, cipőket, kiegészítőket és műszaki cikkeket és néhány egyéb kategóriába tartozó terméket vásárolhatunk. A kínálat viszont elég torz a teljes támogatást élvező országokhoz képest, például mobiltelefon-kiegészítőkkel Dunát lehet rekeszteni, de maguk a készülékek ritkán fordulnak elő Magyarországra szállítható státusszal. Ez egyrészt a szállítási korlátozások miatt is van, másrészt, ahogy fentebb említettük, csak a fix áras termékekre ugorhatnak rá a magyar regisztrálók.

Ráadásul a magyar eBay egy korábbi layout, összehasonlítva az amerikai vagy a brit változattal, látszik, hogy jóval fapadosabb, elavultabb. A fordítás sem sikerült még teljesen, sok helyen a HTML is hibás, pedig a HWSW-nek egy külföldre vándorolt magyar alkalmazottja azt állította, hogy ez a felület és a fordítás már évek óta "készen van". Ehhez képest esetenként nagyon csúnya fordítási hibák, helyesírási hibák, ékezet problémák tarkítják az oldalt. Persze ez biztosan nem a végleges verzió, s az is feltételezhető, hogy ebben a stádiumban ezt még nem a nagyközönségnek szánták.

A hír, hogy végre van hazai eBay örömteli, viszont az egyelőre gyenge fordításokon kívül nemigen csábító, a termékkör szűkítése, a fizetés PayPal-ra korlátozása sem. Az aukciós vételek és eladás tiltása pedig méginkább csalódottá tesz. Arról egyelőre nem tudni, hogy ez csupán egy induláskori állapot, vagy számíthatunk arra, hogy hosszú ideig így marad. Amennyiben az utóbbi verzió igazolódik be, akkor a Vaterának és a Tesz-Vesznek nincs félnivalója.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról