Szerző: Koi Tamás

2010. szeptember 29. 12:36

Tavasszal érkezhet a 3D-s Nintendo

Japánban jövő februárban, más régiókban vélhetően néhány hónappal később kerülhet a boltok polcára az első 3D-s Nintendo videojáték.

A japán gyártó a héten bejelentette, hogy a Nintendo DS kézi konzol legújabb változata február 26-án indulhat hódító útjára Japánban, vagyis azon a piacon, ahol a cég rendszerint jó eredményeket ért el a múltban, valamint tradicionálisan sikeresnek mondhatók a különféle hordozható szórakoztatóelektronikai eszközök. A Nintendo 3DS kétségtelenül legszembetűnőbb vívmánya, hogy a játékgép úgy jelenít meg 3D-s képet, hogy a tulajdonosnak nem kell mindehhez speciális szemüveget viselnie.

Az új Nintendo konzolról idén márciusban lebbentette fel a fátylat a japán gyártó. A szigetországban kék és fekete színben boltokba kerülő játékgép a korábbi változatokhoz hasonlóan két kijelzőt kap majd, a felső, 3,53 hüvelykes megjelenítő 800x240 pixel, az alsó megjelenítő pedig egy 3,02 hüvelykes képátlójú, 320x240 pixeles egység lesz. A két TFT közül a felső lesz 3D-s képességekkel ellátott, az alsó pedig érintőkijelzőként is funkcionál majd.

A Nintendo számára A Sharp által gyártott, és már április elején bemutatott LCD-panel önállóan bontja szét a képet a két szem számára. Ezt úgy oldja meg, hogy az egyes pixelekben a folyadékkristályok vezérlésével látószög-korlátot, a fény útját részben korlátozó rést épít fel. A pixeleket horizontálisan párokba szervezték, így egy oszlop a bal, egy szomszédos oszlop pedig a jobb szemnek sugároz, így a két szem más képet kap, így kialakul a mélységérzet.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A Sharp megoldásának hátránya, hogy a látószög korlátozásának iránya statikus, vagyis csak egy adott távolságból és irányból megfelelő. Ez a távolság a Nintendo 3DS esetében 30 centiméter környékén van, és merőlegesen, szemből nézni a képet a 3D élményhez. Ha valamilyen irányban elmozdítjuk a fejünket, túl közel vagy távol tartjuk, úgy a kép szétesik. A másik hátrány, hogy megfeleződik a fizikai felbontás hasznossága, a 3DS konzol 3,5 hüvelykes 3D-panelének 800 pixel horizontális felbontása 3D módban 400-ra csökken. Mivel a megoldás dinamikusan kapcsolható, ezért a játékos dönthet úgy, hogy nem kér 3D-ből és 2D-ben nézi a képet. Az eddigi tapasztalatok alapján a panel térhatása működik, de érzékeny a fej pozíciójára, és huzamosabb használatot követően egyeseknél fejfájáshoz vezethet.

A Nintendo 3DS-ben a 3D-s kijelző mellett összesen három kamera működik majd, illetve az előzetesen publikált információknak megfelelően vezeték nélküli hálózati hozzáférést is kínál majd. A konzol mindezen túl kissé átdolgozott kezelőfelületet is kapott. A játékgép a japán premier után várhatóan pár hónapon belül megjelenik más régiókban is, így Európába a várakozások szerint tavasszal érhet el az első 3D-s képet nyújtó kézi konzol.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról