Szerző: Dojcsák Dániel

2010. szeptember 24. 12:35

Felturbózza a Microsoft a webes Office-t

A Microsoft nem sokkal a publikus megjelenés után máris továbbfejlesztette az új Hotmail és az Office Web Apps felületeket. Az új funkciók a Yahoo és a Google hasonló szolgáltatásait választó felhasználók elcsábítására készültek.

Az új Hotmail-felületen belül a Live-szolgáltatások integrálása volt az egyik legnagyobb dobás, aminek keretén belül akár a Facebook- és akár a Twitter- üzenetfolyamok és a képek is bekerülhetnek. A mostani újítással immár a Facebook chat is elérhető a Hotmail felhasználóknak, a levelező pedig már SkyDrive-fiók nélkül is képes 25 megabájtos csatolmányok fogadására. Egy új könyvtárstruktúra is megjelent, ami az Outlookból már ismerős lehet, s a komplex postafiókok áttekinthetőségét segíti.

Pár hónappal ezelőtt a Microsoft szinte újra feltalálta a Hotmailt, s a Google levelezőjét több szempontból is felülmúló rendszert mutatott be, de tanulva a korábbi hibákból a cég nem engedte el a projekt kezét. Dick Craddock, a Windows Live Hotmail program menedzsere azt mondta, hogy nagyon sok időt és erőfeszítést fektettek az alapos tervezésbe a megjelenés előtt, de azt is felismerték, hogy bármilyen jó lett a rendszer, mindig van tovább. Ezért "csendben figyelnek és aktívan reagálnak" az igények és a lehetőségek változásaira. A frissítéssel együtt a SkyDrive fotómegosztás limitjei is növekedtek. Ezen túl a világ bármely részén lakó felhasználó megoszthat akár 10 gigabájtnyi képet is.

Mindent vivő munkahelyek

Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Mindent vivő munkahelyek Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

A Hotmail mellett a webes dokumentumkezelő is fejlődésen ment át. Egyrészt hét újabb országban vált elérhetővé a szolgáltatás, mégpedig Ausztráliában, Ausztriában, Belgiumban, Franciaországban, Németországban, Svájcban és Oroszországban. Másrészt engedélyezték az Exce- táblák és a PowerPoint-prezentációk HTML-beágyazását is külső weboldalakra, blogokba. Sőt, a webes Excelben lévő fájlok már okostelefonról is megtekinthetőek. Az e-mail csatolmányban küldött Office-dokumentumok pedig ezen túl megnézhetők bármely böngészőben, még akkor is, ha nincs a gépre telepítve Office. Ehhez a funkcióhoz a fent említett három szolgáltatás, a Hotmail, a SkyDrive és az Office Web Apps szoros integrációját kellett véghezvinni. Figyelemre méltó, hogy mostantól a Live-felhasználók képesek a címtárukat a LinkedIn adatbázissal is szinkronizálni, amit a konkurensei közül először kínál a Microsoft

A webes szolgáltatások piacán a verseny erősödni látszik, s anélkül, hogy az érintett cégek pontos számokat kommunikálnák, látható, hogy ádáz küzdelem folyik az internetező felhasználók százmillióinak figyelméért. Magyarországon ugyan az elavult helyi szolgáltatók vannak még mindig többségben, illetve a legnagyobb visszhangja a Google levelező és dokumentumkezelő szolgáltatásnak van, de a Microsoft sincs rossz helyzetben, hiszen mindössze az a feladata, hogy az "MSN", azaz Live Messenger felhasználói bázisából minél több embert győzzön meg a megújult Live-Hotmail-Office trió hasznosságáról.

a címlapról