Szerző: Bodnár Ádám

2010. szeptember 21. 09:36

Dell Streak: jó, jó, de mire?

Fura szerzettel rukkolt elő a Dell, a Streak névre hallgató androidos készülék 5 hüvelykes kijelzőjével már bőven kilóg az okostelefonok közül, inkább a tabletek kategóriájába kellene sorolni, annak viszont pici. Bárhogy is nevezzük, egy biztos, a Streak már itthon is kapható, ezért vetettünk rá egy futó pillantást.

Igényes külső

A Streak külsejére talán a semleges jelző illik a legjobban. A tervezők láthatóan nem mertek kockáztatni és semmiféle díszítéssel, színes betéttel vagy króm szegéllyel nem törték meg az hollófekete dizájnt. A készülék teljesen egyszínű, az előlapon fényes, hátul pedig matt – érdekes, hogy Dell logót csak hátul találni, mintha a Streak szégyellné, kitől is származik. A ház teljes egészében műanyag, egyedül a levehető hátlap készült fémből, ennek eltávolítása után lehet hozzáférni az akkumulátorhoz, a SIM-kártyához és a memóriakártyához  (a hátlap leszedése után pár másodperccel a készülék automatikusan kikapcsol).  A felhasznált anyagokkal nincs semmi gond, a Streak masszív, jól megépített, igényes készülék benyomását kelti.

Az 5 hüvelykes TFT megjelenítő kapacitív érintésérzékeny réteget kapott, és természetesen támogatja a multi-touchot is. A kijelző azon kevés TFT-k közé tartozik, amelyek még erős fényben is jól láthatók, így akár a szabad ég alatt is használható a Streak. A kijelzőt karcálló műanyagbevonat védi, szerencsére elég jól, ettől függetlenül jó lett volna, ha a Dell nem csak egy puha szövetzacskót, hanem kemény védőtokot is ad a Streakhez a tartozékok között. A megjelenítő felbontása 800x480 pixel, ezt ma már csak androidos körökben nevezhetjük csúcsnak, az iPhone 4 már többet tud ennél, a nagyobb tabletekről, például az iPadről vagy a Samsung Galaxy Tabról nem is beszélve.

Az érintőképernyős mobilokon/tableteken rendszerint nincs túl sok gomb, és ez a Streak esetében sincs másképp. Az előlapon a kijelző mellett a szokásos 3 érintőgombot találjuk (back, menu, home), a felső élen a hangerőt állító billentyűk mellett pedig csupán a ki-be kapcsoló gomb és a fényképező exponálója kapott helyet. Csatlakozóból is csupán kettő van, a felső élen egy 3,5 mm-es aljzat várja a fülhallgatót, headsetet, alul pedig egy speciális USB-port látható, ide lehet csatlakoztatni az adatkábelt.

Valószínűleg azért volt szükség az USB-port egyedi kialakításra, mert a Streakhez kapható egy HDMI-dokkoló is, amivel tévére köthető, de ez az alapcsomagnak nem része, utólag kell megvásárolni és a tesztkészüléket biztosító MobilX-nél közel 27 ezer forintba kerül. A speciális kábellel tölthető a Streak akkumulátora is, úgyhogy érdemes rá nagyon vigyázni és persze mindig magunknál hordani mert ha kihasználjuk a készüléket, gyakran lesz szükség rá.

Erős hardver, közepes szoftver

A Dell tabletjének hardvere a ma elérhető felső kategóriás átlagot kínálja, a processzor a Qualcomm 1 GHz-es Snapdragonja, a beépített memória pedig 2 gigabájt, ebből egy szűz készüléken mintegy 1,5 gigabájt szabad.  A csomagban 16 gigabájtos SanDisk microSD kártya található, ami rengeteg zene és film tárolását teszi lehetővé, alkalmazásokat egyelőre nem telepíthetünk rá, mert az Android 1.6 még nem teszi lehetővé.  A hátlapon egy 5 megapixeles kamera kapott helyet LED villanóval, az előlapon pedig egy VGA felbontású kamera néz a felhasználóra, ami például videochatelésnél használható – kár, hogy egyetlen ilyen alkalmazás sincs a Streaken és az elterjedt chatprogramok (pl. Skype, Fring) sem támogatják egyelőre.

A beépített vezeték nélküli vezérlők közül említésre méltó a 3G modul, amely 7,2 Mbps sebességű HSPA kapcsolatra is képes, a Wi-Fi 802.11 b/g szabványú, a Bluetooth-vezérlő pedig a 2.0+EDR szabvány szerinti. Van giroszkóp, az arc közelségét érzékelő szenzor az előlapon, és persze beépített GPS-vevő is, vagyis a Streak konfigurációja semmiben sem tér el egy mai csúcskategóriás okostelefontól, egyedül a kijelzője nagyobb.

Összességében korrekt hardvert találunk a Streak vékony, fekete házában, amely használat közben sem okoz csalódást, az Androidban gyárilag megtalálható és utólag telepített alkalmazások futtatásakor sem tapasztaltunk lassulást, a készülék mindig gyorsan reagált és nem is fagyott le egyszer sem, vagy produkált más furcsaságot. A Streak szoftverplatformja a Google Android, egyelőre a vásárlóknak be kell érnie az 1.6-os verzióval, amely majdnem egy éves már és nélkülözi az Android 2.2 (Froyo) kényelmi szolgáltatásait, nagyobb teljesítményét, valamint az Adobe Flash támogatást is.  Az 1.6-os Androiddal nincs különösebb baj, de ha valaki látta már valamelyik 2.x verziót, nem lesz túl boldog, hogy a Streakre csak a régi jutott.

A Google operációs rendszerét saját fejlesztésű kezelőfelülettel tette egyedivé a Dell, ami nem rossz, de nem is különösebben lélegzetelállító, korszakalkotó vagy ötletes.  A csak tájkép módban működő felület legfeljebb hat képernyőből állhat (ezeket a Dell roomnak, azaz szobának nevezi), amelyekre a szokásos androidos widgeteket és parancsikonokat pakolhatja a felhasználó. Jópofa ötlet,  hogy  az alkalmazásokat felsoroló menüt a Dell két részre osztotta: a legfelső sorban elérhetjük a legsűrűbben indított programokat, ha itt nem találjuk meg amit kerestünk, továbblapozhatunk a teljes, minden program ikonját tartalmazó menübe. Emellett említésre méltó, hogy a virtuális billentyűzeten a nagy kijelzőnek köszönhetően a numerikus kiosztás is megtalálható, ami megkönnyíti a gépelést.

Ami a multimédiát illeti, pöpec zenelejátszó szoftver van a Streaken, amely előadó, album és stílus szerint is képes rendezni a feltöltött dalokat, megjeleníti a borítókat és kezel lejátszási listákat is. Zenelejátszáshoz mindenképp ajánlott fülhallgatót használni, a készülékbe épített mono hangszóró ugyanis csapnivalóan rossz minőségben szólaltatja meg a dalokat és erősen torzít is. FM-rádió nincs a Dell tabletjében, ami biztosan sokaknak okoz majd csalódást. Filmet nézni jó móka az 5 hüvelykes megjelenítőn, kár hogy a Streak csak az Android 1.6 által gyárilag támogatott formátumokkal boldogul.

A Dell egy 5 megapixeles, autofókuszos kamerát szerelt a tabletbe, amihez dupla LED-es vaku is tartozik - ennek ellenére gyenge fényviszonyok közepette gyatra képeket készít a Streak. de ez talán nem is lényeges szempont a vásárlásnál – ahhoz viszont elég jó a kamera, hogy a képét felhasználó alkalmazások (pl. Layar) számára elég jó fotókat készítsen, vagy hogy megörökítsünk vele váratlan eseményeket, amelyekre nem tudtunk fényképezőgéppel felkészülni.

Mire jó?

Úgy  tűnik, mintha maga a gyártó is elbizonytalanodott volna és nem tudta egyértelműen eldönteni, kinek és mire szánja a Streaket. A hardver korrekt és a szoftverkörítés is elmegy, a mérnökök jól oldották meg a feladatot, amit viszont a marketinges vagy a termékfejlesztéssel megbízotti felelős  nem megfelelően írt ki.

Az 5 hüvelykes kijelző miatt telefonnak túl nagy a Streak, a legtöbben már a 4,3” mobiloktól (pl. HTC Touch HD2, HTC Desire HD) is idegenkednek a méret miatt. A Streak nadrágzsebbe kényelmesen már nem fér, ráadásul 218 grammjával nem is számít könnyűnek a mai okostelefonos mezőnyben. Semmivel nem is tud többet a modern androidos telefonoknál mint amilyen a HTC Desire vagy a Samsung Galaxy S, sőt, az operációs rendszer hamarosan várható frissítéséig képességek terén el is marad tőlük. Tabletnek viszont túl pici a készülék, a 9,7” iPaddel vagy akár a 7” Samsung Galaxy Tabbal sem méret, sem pedig felbontás terén nem veszi fel a versenyt.

A Dell Streak és az új iPod touch

A szokásosnál nagyobb méretet arra is használhatták volna a Dell mérnökei, hogy egy jó nagy akkumulátort pakoljanak  a Streakbe, de végül egy 5,6 wattórás (1530 mAh, 3,7 V) áramforrásra esett a választásuk, vagyis üzemidő terén a csúcskategóriás okostelefonokhoz hasonló értékek várhatók – órákat és perceket teljesen felesleges lenne írni, mivel erőteljesen használatfüggő, meddig bírja az akku. Ha valaki sokat nyüstöli a Streaket, már fél nap után keresheti a konnektort, de ha békén hagyja, akár 2 napot is elvan stand-by állapotban.

Webböngészésnél, filmnézésnél, e-book olvasásnál jól jöhet az okostelefonokénál nagyobb képernyő, ha valaki mobil multimédiás mindenest keres, érdemes lehet elgondolkodnia a megvásárlásán – kár, hogy az Android 1.6 által alapértelmezettként támogatott fájlformátumok sorát nem bővítette tovább a Dell legalább a DivX-szel és az XviD-del. Szerencsére a neten számos olyan konvertálóprogram elérhető, amelyekkel  néhány perc alatt  Streak által emészthetővé kódolható bármilyen videó. Amire jól használható a Streak, az a játékok futtatása, a gyors hardver, a sok memória és a nagy képernyő ehhez jó alapot szolgáltatnak.

Nem kellett volna túl sok fejlesztés ahhoz, hogy a Streak egy közel tökéletes készülék legyen. Már annyi elég lett volna, ha a dobozból kivéve 2.2-es Android fogad Adobe Flash támogatással, ami nagyot dobott volna a böngészőn, és a DivX/XviD formátumok lejátszására is fel kellett volna készíteni a tabletet. A HDMI-dokkolót vagy legalább egy HDMI-kimenetet sem kellett volna kispórolnia a Dellnek, mert nélküle a speciális csatlakozó csak bosszantó, előnyét nem érezni. És végül, a mérnökök tervezhettek volna valamiféle állványt vagy kihajtható lábat a hátlapra,  hogy ha valakinek filmet nézni támad kedve, kényelmesen letehesse a Streaket az asztalra, ne kelljen folyamatosan a kezében tartani – a felárért kapható dokkoló, vagy egy utólag megvett tok ezt a problémát is megoldja egyébként, de ezért újabb ezresekkel kell fizetni.

Drágább még az iPadnél is?!

A fentiek fényében a 185 ezer forintos bruttó bolti árat túlzásnak érezzük: dokkolóval-tokkal-vonóval kellene ennyibe kerülnie a Streaknek, hogy azt mondhassuk rá, érdemesebb ezt megvásárolni egy HTC Desire, egy Samsung Galaxy S vagy akár egy Sony Ericsson Xperia X10 helyett - az 5 hüvelykes kijelző önmagában nem éri meg a 30-40 ezer forintos felárat, más téren viszont nem sikerült a konkurensek fölé, elé kerülnie a Dellnek. A Streak még a 16 gigabájtos, 3G-vezérlőt tartalmazó iPad euróból átszámított áránál is többe kerül éhány ezressel – arról a készülékről sem tudjuk még hogy mire jó, de legalább cool.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról