Szerző: Koi Tamás

2010. szeptember 9. 12:53

Phonon 450 néven indulhat az új magyar mobilnet-szolgáltató

A econet.hu Média és Vagyonkezelő Nyrt. ma tőzsdei tájékoztatójában közölte, hogy leányvállalatával, az EST Média Group Vagyonkezelő Kft.-vel közösen új céget hoztak létre, mely a hatósági tender kiírásától, valamint annak eredményétől függően mobilszolgáltatást indítana hazánkban.

A közlemény szerint a PHONON 450 Zrt. elsődleges (és alighanem egyelten) célja, hogy a közeljövőben kiírásra kerülő 450 MHz-es mobil frekvenciatenderen elinduljon. A cég vezérigazgatója Neuman Péter lesz, aki 2008-2009-ben aktív résztvevője volt az akkor kudarcba fulladt pályázatnak. Neumann akkor a DreamCom Kft. vezetőjeként volt érdekelt a pályázatban, melynek lezárásáról szóló határozatot a cég első és másodfokon is megtámadta, illetve hevesen bírálta a hatóság határozatát.

Egyedül nem megy

A közlemény utal rá, hogy a pályázat sikere érdekében az econet pénzügyi és szakmai befektetők jelentkezését várja, így az econet.hu csoport a pályázaton való elindulás esetén a tervek szerint már csak kisebbségi részvényes lesz. A hivatalos álláspont szerint a cégnek nem áll szándékában a mobilszolgáltatói piacra lépés pénzügyi kockázatait felvállalni, ez kifejezetten a pénzügyi és szakmai befektetők feladata lenne. Elképzelhető emellett, hogy - ha a pályázaton frekvenciahasználati joghoz jut a szolgáltató - a szolgáltatást nem Phonon, hanem az EST Média Group más, bejáratott márkaneve alatt indítják el.

A cégnél fontosnak tartják ugyanakkor kiemelni, hogy mivel a pályázati feltételek pontosan nem ismertek, nem biztos, hogy az új cég a pályázaton el fog indulni. A tegnapi cégalapítás ennek megfelelően egy előzetes, az esetleges későbbi üzleti folyamatokat előkészítő technikai lépésként értékelendő - hívja fel a figyelmet az econet.hu.

A pályázatokat az illetékes minisztérium döntései alapján koordináló Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság augusztus végén tartott nyilvános meghallgatást a közeljövő frekvenciagazdálkodási kérdéseivel kapcsolatban. Ezen a szervezet hírközlésért felelős elnökhelyettese, Mátrai Gábor kiemelte, az Európai Unió, azon belül pedig Magyarország gazdálkodása, versenyképessége szempontjából kiemelten fontos kérdés a meglévő frekvenciák hatékony felhasználása, valamint a frekvenciákkal való felelős gazdálkodás.

A minisztérium és a hatóság rövid távú tervei közt elsősorban a 450 MHz-es és a 900 MHz-es sáv szabad blokkjainak értékesítése szerepel - ezeket várhatóan még idén megpályáztatják. A két frekvenciasávot mobil szélessávú szolgáltatás nyújtására használhatják majd fel a nyertes pályázók, akik akár a piacra belépő, új szolgáltatók, akár régi (inkumbens) szolgáltatók is lehetnek. A két említett frekvencián a rádióhullámok terjedési karakterisztikái miatt költséghatékonyabb módszerekkel lehet vezeték nélküli hálózatot kiépíteni, vagyis elsősorban a vidéki, jelenleg ellátatlan területek számára hozhat fejlődést a pályázat.

Egy jelentkezőnek adnák oda

Dr. Kolláth Gábor, az NMHH frekvenciagazdálkodási igazgatója a nyilvános meghallgatás során  elmondta, a 450-470 MHz-es frekvenciatartományban jelenleg úgynevezett sávkiürítési folyamat zajlik, a polgári sávban ugyanis több nagyfelhasználó is jelen van (például BKV, EON, Paksi Atomerőmű), ezek esetében azonban nem biztos, hogy még idén megtörténik a sávok felszabadítása. A tervek szerint a 450 MHz-es sávban a szabad frekvenciákat egy blokkban jelölik majd ki értékesítésre.

A HWSW által megkérdezett szakértők szerint a PHONON 450 esélyeit alapvetően a pályázati forma határozhatja majd meg. Tekintve, hogy a kormány az idei költségvetésben jelentős összeggel kalkulált a frekvenciaértékesítésekből származó bevételek révén, elképzelhető, hogy frekvencia-árverésen dőlhet el, kihez kerülnek a szabad blokkok - ez esetben egy új piaci szereplő esélyei drasztikusan csökkenhetnek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról