Szerző: Koi Tamás

2012. május 30. 10:33

Új hardvereket kapott a Chrome OS

Két új, Chrome OS-re épülő számítógépet jelentett be hardvergyártó partnerével, a Samsunggal közösen a Google. Az új Chromebook mellett itt a miniPC formátumú Chromebox, mindkettő a Chrome OS legújabb, 19-es verzióját futtatja.

Új hardverekkel állt elő a Google és a Samsung a Chrome OS egyéves születésnapjára, egyben az operációs rendszer aktuális, 19-es verziójának a megjelenésére. Az új Chromebook és a Chromebox megjelenésével újabb sebességfokozatba kapcsolhat a Google gépezete, a cég ugyanis ezúttal láthatóan sokkal inkább tömegpiaci termékként tekint az újdonságokra, mint az első Chromebook megjelenése idején.

A két új eszköz közül a Samsung Chromebook Series 5 550 közvetlen elődje koncepcióját követve kompakt, vékony és könnyű notebook, melynek első prototípusát már a januári CES alkalmával is láthatta a nagyközönség. A 12,1 hüvelykes kijelzővel ellátott számítógép elődjéhez képest lényegesen nagyobb számítási kapacitással rendelkezik, köszönhetően annak, hogy az első modellben található Intel Atom processzort Sandy Bridge-alapú Celeronra cserélte a gyártó.

Az új Chromebook 4 gigabájtnyi rendszermemóriát és egy 16 GB-os háttértárat kapott - a Samsung különböző konfigurációkat szállít, egyes modellekbe 3G-s mobilnet-modem is kerül, míg az alapmodellekbe csak WLAN-rádió található. Az újdonság a dizájnt tekintve kis mértékben különbözik elődjétől, az eddigi tesztek tanúsága szerint a változtatások (elsősorban a minőségibb anyaghasználat) jót tettek a Chromebooknak.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A nagyobb teljesítménynek és a jobb minőségű anyagoknak azonban ára van: a Google 450 dollárért árulja az alapmodellet, mely a kiadott műszaki paraméterek szerint elődjével ellentétben nem képes egy munkanapnyi folyamatos üzemre. Az új processzor megnövekedett áramfelvételének köszönhetően a Chromebook Series 5 550 átlagosan hatórás akkumulátoros üzemidőt ígér.

A megújult Chromebook mellett egy a Chrome OS-sel telepített eszközök körében új formátumot képviselő hardver is megjelent a termékpalettán. Ez a Chromebox Series 3, mely lényegében egy miniPC formátumba öntött Chromebook. A kütyü szintén kétmagos, 1,3 GHz-en ketyegő Celeron processzort, 4 GB rendszermemóriát és egy 16 GB-os SSD-t tartalmaz, 3G-s modem azonban nem is kérhető bele, ellentétben a notebook-formátumú testvérrel. A Chromebox induló ára 329 dollár a tengerentúlon,

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról