Szerző: Dojcsák Dániel

2010. augusztus 27. 11:13

Xboxosokkal is játszhatnak a Windows Phone 7 tulajok

Régóta tudni, hogy a Windows Phone 7 kapcsán a Microsoft a játékokat sem hanyagolja el és hogy a telefonokról kapcsolódni lehet majd az Xbox Live szolgáltatáshoz. Most az is kiderült, a telefonok és a konzolok akár össze is kapcsolódhatnak.

Az úgynevezett phone-to-console megoldás több rétegben is megjelenik majd a Windows Phone 7 kapcsán. Egyrészt lehetőség lesz arra, hogy az Xbox és a Windows Phone 7 Wi-Fi-n keresztül  kommunikáljon, s amennyiben ezt az adott játék támogatja, akkor a mobil akár kezelőfelületként, akár külön képernyőként is működhet - ilyet már a Sony is mutatott az asztali PlayStation és a PlayStation Portable kapcsán, de a fejlesztők nemigen láttak fantáziát benne. A másik lehetőség ennél sokkal életszerűbb, ha az újonnan megjelenő konzoljátékokhoz a fejlesztők elkészítik a telefonos verziót, az ott elért eredményeket a konzol változatban is fel lehet majd használni, például extra lehetőségek, kiegészítések feloldására.

A játék tematikán kívül a Microsoft másban is tervezi összeboronálni a konzolját és a játékra teremtett mobil platformot. Az már biztos, hogy lesz mobil és konzol közti chat funkció, bár ez gyakorlatilag ma is elérhető bármilyen okostelefonnal és Xbox-szal a Live Messengeren keresztül, számítógépen pedig bármelyik csevegőprogrammal. Az újdonság talán annyi, hogy a Windows Phone 7-en futó Messenger-kliens sokkal több beállítási és interakciós lehetőséget kínál majd, mint a most elérhető más platformokra írt verziók.

A Microsoft reménységével kapcsolatban egyébként több új információ is kiderült. Egy hivatalos blogbejegyzés szerint szeptember 16-án lesz nyilvános a Windows Phone 7 SDK végleges változata, maga a Windows Phone Marketplace pedig októbertől lesz elérhető mindenki számára. Érdekes, hogy a Windows Mobile 6.5 éppen egy évvel ezelőtt startolt el, s az alkalmazás-piactere annak is októberben rajtolt. Remélhetőleg ez alkalommal nem fullad olyan csúfos kudarcba a mobil operációs rendszer indulása, mint egy évvel ezelőtt.

A komplex, szép és élvezetes játékok, amiket ígér a Microsoft a partnerei és a külső fejlesztők műhelyeiből, az egyetlen esélye a platformnak, hogy életben maradjon. A kezelőfelület önmagában nem ad ma már el egy mobilt, a Microsoft alkalmazások integrálása és a szórakoztató funkciók  viszont csábítóak lehetnek. Főleg úgy, hogy az előzetesek szerint a mobil játékok ára a Windows Phone 7-hez átlagosan 2-3 amerikai dollár lesz, a konzolos multiplayer játék lehetőségéhez pedig már biztosan nem kell majd a fizetős Gold Xbox Live fiók, elegendő lesz hozzá az ingyenes Silver is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról