Szerző: Bodnár Ádám

2010. August 24. 09:25:00

Kié lesz a 3PAR?

A Dell a múlt héten jelentette be, hogy részvényeként 18 dollárért megvásárolja a lemezes tárolóiról és tárolómenedzsment-szoftvereiről ismert 3PAR vállalatot. Tegnap a HP pénzügyileg kedvezőbb ajánlattal állt elő, részvényenként akár 24 dollárt is megadna a vállalatért.

Hol áll meg a licit?

A HP tegnap részvényenként 24 dollárt, azaz összesen mintegy 1,6 milliárd dollárt ajánlott a 3PAR vállalatért és közölte, kész azonnal fizetni, ahogy a 3PAR megszakítja az egyesülési tárgyalásokat a Dell-lel. A 3PAR papírjainak értéke villámgyorsan 26 dollár fölé emelkedett, ami azt jelenti, a befektetők még jobb árat remélnek. A Bloomberg információi szerint a Dell kész még több pénzt kínálni a 3PAR-ért és pár napon belül be is jelenti az újabb, magasabb ajánlatot.

A tűzhöz közeli forrásokra hivatkozva a Wall Street Journal azt írja, a 3PAR júliusban mindkét vállalattal folytatott akvizíciós tárgyalásokat, a Dell pedig a HP elnök-vezérigazgatójának augusztus eleji távozása körül kialakult zavart kihasználva benyújtotta ajánlatát. Az amerikai Értékpapírpiaci- és Tőzsdefelügyelethez eljuttatott dokumentumok tanúsága szerint azonban a HP júliusban látszólag letett a a 3PAR megszerzéséről, később azonban meggondolta magát, az ajánlat bejelentésével azonban meg kellett várnia, hogy a Dell nyilvánosságra hozza saját ajánlatát.

Több piaci elemző véleménye szerint a 3PAR-ért folytatott küzdelem jelentősen túlértékeli a vállalatot, az 1,6 milliárd dolláros vagy ennél magasabb ár indokolatlan egy olyan cég esetében, amely a legutóbbi pénzügyi évében 194 millió dollár forgalom mellett 3,2 millió veszteséget könyvelt el. Mielőtt a Dell bejelentette volna a 3PAR felvásárlását, a cég papírjait 10 dollár alatti áron adták-vették a tőzsdén, a HP ajánlata ennél közel két és félszer magasabb, a végső ár pedig a háromszorosát is elérheti.

Jó technológia, de kicsi cég

Az akvizíciót azonban nem a 3PAR által kitermelhető nyereség mozgatja, hanem a vállalat kezében levő technológiai portfólió, amely segítségével hatalmas virtualizált tárolócloudok építhetők és menedzselhetők. A HP és a Dell egyaránt kínál tárolókat, de nincs saját tárolóvirtualizációs technológiája. A 3PAR körüli huzavona közepette a virtualizált tárolókban és tárolómenedzsment-szoftverekben utazó Compellent részvényei is látványosan erősödtek, egy hét alatt másfélszeresére ugrott az árfolyamuk - a befektetők talán arra számítanak, hogy a 3PAR-ért folytatott harc vesztese esetleg a Compellent megvásárlásával vigasztalódik.

"Ezeknek a kisebb, de jó technológiával rendelkező cégeknek gyakran az a problémája, hogy az ügyfelek a viszonylag kis számú nagyvállalattól szeretnek vásárolni, amikben megbíznak és amelyek globális támogatást tudnak nyújtani" - magyarázta az ügylet hátterét David Donatelli, a HP alelnöke. "Ha megnézzük a 3Com-felvásárlást, azt látjuk, hogy rögtön utána hatalmas globális üzleteket tudtunk szerezni, felhasználva a mi méretünket és az ő technológiájukat. Megítélésem szerint a 3PAR-tranzakció ehhez nagyin hasonló. Ez egy nagyon jó technológiával rendelkező vállalat, aminek azonban nincs meg a képessége hogy a globális piacra vigye."

Az adattárolási technológiák fókuszba kerülését jól jelzi, hogy egy éve a deduplikációs megoldásokat fejlesztő Data Domain akvizíciója is hasonló árharcban dőlt el. A cég felvásárlását májusban jelentette be a NetApp, majd pár héttel később az EMC is bejelentkezett, túllicitálta a riválisát és végül 2,2 milliárd dollárért megszerezte a Data Domaint, amelyért a NetApp eredetileg 1,5 milliárd dollárt kínált.

A HWSW októberben induló gyakorlatorientált, 10 alkalmas, 30 órás online képzéseire most early bird kedvezménnyel lehet regisztrálni!

a címlapról