Szerző: Bodnár Ádám

2010. augusztus 17. 11:14

Rágyúr a játékokra a Windows Phone 7

A kölni Gamescon rendezvényen a Microsoft egész seregnyi játékot jelentett be az ősszel érkező Windows Phone 7 platformjára, köztük olyan húzónevekkel mint a Halo, a Crackdown, a Guitar Hero, az Assassin's Creed, a Splinter Cell és két Star Wars cím.

A Windows Phone 7-en elérhető lesz az Xbox LIVE, azaz a felhasználók ugyanúgy tudnak a szolgáltatáshoz csatlakozni mint a konzolról, a mobilról elérhető játékok sora pedig máris terjedelmes. A Gamesconon a Microsoft nem kevesebb mint 62 cím érkezését jelentette be, ezek kisebb része házon belül, a Microsoft Game Studios gondozásában készül, de a legnagyobb mobilos játékfejlesztők és -kiadók is csatlakoztak, a listán megtalálható a Gameloft, a Glu Mobile, a PopCap neve, valamint a Namco Bandai, a Konami, a THQ is.

"A Windows Phone 7 új irányt mutat a mobilos játékban az Xbox LIVE, a Microsoft Game Studios, vezető játékkiadók és innovatív független fejlesztők támogatásával" - mondta a bejelentés kapcsán  Marc Whitten, az Xbox LIVE-ért felelős alelnök. A vállalat ígérete szerint további címeket hoznak majd nyilvánosságra a Windows Phone 7 rajtjáig, és az ünnepi szezonig újabb játékokkal bővül majd a kínálat. A mobilos Xbox LIVE-on a felhasználók elérhetik avatarjukat, megtekinthetik megszerzett kitüntetéseiket (és a mobilos játékokban valószínűleg újakat is szerezhetnek), beszélgethetnek a barátaikkal és akár többjátékos meccseket is indíthatnak.

Az Engadget beszámolója szerint a nem végleges hardveren és operációs rendszeren is meggyőzőek voltak a bemutatott játékok, a mozgások folyamatosak voltak, az érintőképernyős irányítás pedig kellően érzékeny és precíz. A cikk alapján a jövőben akár arra is lehet számítani, hogy az Xbox LIVE mellett akár egészen más jellegű Microsoft online szolgáltatások is bekerülhetnek a játékokba, az Engadget szerint például az egyik stratégiai játék a térképeket a Bing Mapsről töltötte be. Lehet, hogy a helyfüggő mobilos szolgáltatások után megérkezik a helyfüggő mobilos játékok kora is?

A Gamesconon a Microsoft egyébként bejelentette néhány meghatározó PC-s játékának folytatását is. Az Age of Empires sorozat következő része egy online valós idejű stratégia lesz (Age of Empires Online), ami egy folyamatosan "élő" világban játszódik. Az elődökhöz képest nagyot változott a grafika, amely láthatóan nem akar valósághű lenni, inkább rajzfilmszerű - az AoE Online bétájára már lehet jelentkezni. A legendás Flight Simulator helyét egy egyszerűen csak Microsoft Flight névre keresztelt játék próbálja meg átvenni. A szoftverről lényegében semmilyen információt nem árult el a Microsoft és a weboldalon elérhető rövid videóból sem derül ki sok. Emellett a cég közölte, érkezni fog a Fable III is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról