Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Óriási veszteség a Nintendónál

Bodnár Ádám, 2010. július 29. 13:10
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A Nintendo DS eladásainak visszaesése és a japán jen jelentős erősödése miatt hatalmas veszteséget könyvelt el a Nintendo, mely nemrég még azzal büszkélkedhetett, hogy egy alkalmazottra eső a nyeresége a legnagyobb a világon.

Sem új hardverrel, sem pedig sok átütően sikeres új szoftverrel nem rukkolt elő a második naptári negyedévre első első üzleti negyedévben a Nintendo, így bevétele és profitja egyaránt csökkent. A Nintendo DS eladásai alig több mint felére estek vissza, 2009 azonos időszakában 5,97 millió darabot adott el belőlük a vállalat, most 3,15 millió fogyott mindössze annak ellenére, hogy időközben a készülék ára csökkent. A Nintendo DS szoftvereladások 29 millióról 24 millióra csökkentek egy év alatt ami rendkívül alacsony, hiszen több mint 100 millió ilyen készüléket értékesített eddig a vállalat. A legsikeresebb DS-játék a Pokemon volt a negyedév során, 1,7 milliós eladással.

Az Egyesült Államokban több mint duplájára nőttek a Nintendo Wii eladások, ott 1,8 millió fogyott a konzolból, összesen pedig 3,04 millió a negyedév alatt, ami másfélszer annyi mint tavaly ilyenkor. A Wii-re készített szoftverekből ugyanakkor 31 millió helyett 28 millió fogyott mindössze. A legsikeresebb cím a Super Mario Galaxy 2 volt amelyből több mint 4 millió példány fogyott a májusi premier óta, de a Wii Sports Resortból is több mint 3 millió fogyott, a Wii Sportsból 2,7 millió, a Wii Fit Plusból 1,8 millió talált gazdára. A New Super Mario Bros.-ból 1,1 millió darab ment el.

A Nintendo Wii-t ugyan játékkonzolnak hívják és eladásait az Xbox 360-éval és a PlayStation 3-éval vetik össze a piaci elemzők, valójában inkább elektronikus társasjátékról van szó. Az utóbbi időben a legnagobb sikert a fitnesz-szoftverek (Wii Fit, Wii Sport, Wii Sports Resorts) érték el, a hamarosan várható új kiegészítő, a Vitality Sensor pulzusmérő pedig arra utal, a cég még inkább otthoni fitnesz-készülékké, egyfajta személyi edzővé szeretné továbbfejleszteni a gépet amivel elsősorban az erre fogékony amerikai piacon szerezhet híveket.

A Nintendo első negyedéves teljesítménye (milliárd jen)

A DS és a Wii árcsökkentése miatt a Nintendo hardverforgalmazásból származó bevétele 26 százalékkal 109,1 milliárd jenre esett vissza, eközben a szoftverbevétel a kevesebb eladott játék miatt 25 százalékkal 79 milliárd jenre olvadt. A vállalat forgalma a negyedév során összességében 188 milliárd jen (2,15 milliárd dollár) volt, ami jelentősen elmarad az egy évvel korábbi 253 milliárdtól. Az üzemi eredmény felére esett vissza, a tavalyi 40 milliárd jen után most csak 23 milliárdot tett ki, a már említett egyszeri átváltási veszteség végül negatívba rántotta a Nintendo mérlegét. A cég 25 milliárd jennél (285 millió dollárnál) is nagyobb deficittel zárta az időszakot, szemben a tavalyi 42 milliárd jenes (mai árfolyamon 480 millió dolláros) profittal.

A Nintendo a 3D kijelzős 3DS kézikonzoltól, valamint a Wii-hez terveztt Vitality Sensor nevű kiegészítőtől vár nagy sikert az év második felében. A Nintendo 3DS megjelenése még ebben a pénzügyi évben várható, vagyis legkésőbb 2011 márciusában meg kell jelennie. A készülék érdekessége, hogy a három dimenziós élményhez a felhasználónak nem kell szemüveget felvennie, a mélységélesség élményét a speciális Sharp LCD-képernyő szolgáltatja.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.