Szerző: Bodnár Ádám

2010. július 5. 13:23

Újabb cég alakult a MySQL támogatására

Újabb vállalat jött létre az Oracle kezébe került MySQL támogatására, amely korábbi MySQL-vezetőkből és szakemberekből alakult.

A MySQL adatbázis továbbra is nyílt forrású, ezért a kódjába bárki betekinthet és módosíthatja, így akár az Oracle-től teljesen független támogatás is vásárolható hozzá. Egyébként ezt a modellt maga az Oracle is alkalmazza az Enterprise Linuxnál, amely lényegében egy Red Hat Enterprise Linuxnak felel meg, csak a támogatást az Oracle biztosítja hozzá. A SkySQL névre keresztelt cégről egyelőre nem sokat tudni azon kívül, hogy a vezetője Ulf Sandberg, aki korábban a MySQL professzionális szolgáltatásaiért felelős alelnöki tisztjét töltötte be, illetve a munkatársak jelentős része is a MySQL korábbi csapatából verbuválódott.

A Sun Microsystems 2008 elején 1 milliárd dollárért vásárolta fel a MySQL nyílt forrású adatbázis mögött álló vállalatot, ezt követően vezetők és fejlesztők tömegével hagyták el a céget - pletykák szerint a MySQL-ből mára csak a márkanév maradt az Oracle-nél, a szoftveren dolgozó csapat tagjai máshol próbáltak szerencsét. A Sunt tavaly vásárolta fel az Oracle, az ügynek a szoftveróriás számára szinte jelentéktelen bevételt termelő MySQL volt a sarokpontja. Az Európai Bizottság hónapokig tartó vizsgálatot indított hogy feltárja, az egyesülés milyen hatásokkal jár a relációs adatbázisok piacán, amelyet az Oracle toronymagasan vezet.

Monty on the run

A MySQL csapat egykori vezetője, a szoftver fejlesztését sokáig irányító Michael "Monty" Widenius komoly kampányt indított az összeolvadás ellen, amely mellé számos szabad szoftver aktivista csatlakozott, akik mindent elkövettek annak érdekében hogy bebizonyítsák, az Oracle el akarja sorvasztani a MySQL-t, mert az piaci kihívója az Oracle Database-nek. Widenius és csapata azzal érvelt, a MySQL jövőbeni fejlődési iránya és piaci szerepe kizárólag az Oracle szándékán múlik. Ez pedig magába kódolja, hogy az adatbázis-kezelők piacának felét uraló, onnan dollármilliárdos profitot kitermelő Oracle nem fogja alternatívaként propagálni a MySQL-t.

A közvélemény és a Bizottság megnyugtatása érdekében az Oracle vállalta, hogy továbbra is megmarad nyílt forrású, GPL alatt licencelt szoftverknek a MySQL és elérhetők lesznek a különféle adattároló motorok (storage engine) kapcsolódását lehetővé tevő interfészek is. Ígérete szerint a szoftver dokumentációját is folyamatosan karban tartja és ingyen elérhetővé teszi a cég. Az Oracle emellett vállalta, hogy a következő években rendre több pénzt fordít majd a MySQL fejlesztésére annál a 24 millió dollárnál, amennyit a Sun Microsystems erre költött a legutolsó évben. Az Oracle kinyilvánított célja, hogy a MySQL-t a Microsoft SQL Server alternatívájává fejlessze.

A Bizottság végül úgy találta, hogy bár a MySQL és az Oracle az adatbázis-kezelők piacának egyes szegmenseiben versenytársak ugyan, de összességében nem versenyeznek szorosan.Ezen túlmenően a Bizottság szerint a PostgreSQL megfelelő nyíltforrású alternatívát kínál, mint technikailag, mind piaci szerepben. Widenius egyébként a mai napig nem adta fel és a múlt héten a luxemburgi Európai Bírósághoz fordult azt kérve, hogy utólag érvénytelenítsék a két cég összeolvadását, amely jogilag már több hónapja lezárult.

Egyelőre kevés információ

A SkySQL - egyelőre igen kezdetleges állapotú - weboldalán olvasható információk szerint a  mindenféle pozícióba keresnek alkalmazottakat, beleértve tanácsadókat, marketingeseket, értékesítőket. Az Oracle-Sun házasság és a MySQL körüli bizonytalanságra alapozva Monty Widenius is létrehozott egy új vállalatot Monty Program néven, amely a MySQL 5.1 kódjából "forkolt", azaz származtatot MariaDB adatbázis fejleszti. A SkySQL és a Monty Program a tervek szerint partneri viszonyban működik majd együtt.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról