Szerző: Bodnár Ádám

2010. június 28. 15:58

Több mint másfélmillió iPhone 4 fogyott

Elemzői becslések alapján máris 1,5 millió körül vagy akár felette is lehet az iPhone 4 értékesítési volumene. Ez minden idők legjobb termékrajtja az Apple-nél és valószínűleg az elektronikai eszközök történelmének legsikeresebb premierje.

Gene Munster, a Piper Jaffrey elemzője szerint akár 1,5 millió iPhone 4 is elfogyhatott a telefon bemutatásának napján. A szakember ezt a számot az Apple által bejelentett 600 ezres előrendelésre, az üzletek előtt sorban álló fanatikusoktól származó információkra, illetve saját becsléseire alapozza. Muster úgy kalkulál, 100 ezer készüléket vásároltak meg az Apple saját márkaboltjaiban, további 50 ezret pedig a Best Buy elektronikai áruházlánc üzleteiben. Ehhez jönnek még a nemzetközi eladások.

Munster a várakozók körében végzett, több mint 600 főre kiterjedő közvélemény-kutatására alapozva azt írja egy elemzésben, az iPhone 4 vásárlóinak túlnyomó többsége, 77 százaléka korábbi iPhone-t használ és azt cseréli le az újabb modellre. A 3GS tavalyi bemutatásakor 56 százalék volt ez az arány, 2008-ban pedig az iPhone 3G-t vásárlók 38 százaléka váltott az első Apple-mobilról. Ez lényegében azt jelenti, hogy Steve Jobs cége egy igen hűséges rajongótábort épített ki, amelynek tagjai szívesen cserélik le korábbi iPhone-jukat egy újabb változatra még akkor is, ha csak 1 éves.

Apple-rajongók állnak sorban New Yorkban az iPhone 4-ért

Hasonló volt a helyzet az iPad megjelenése kapcsán. A készülékből az első nap 300 ezer darabot adott el az Apple, Munster akkori adatai szerint a vásárlók közel háromnegyede bevallottan Apple-rajongó volt. A vevők jelentős többsége rendelkezett Mac-kel, iPoddal és iPhone-nal is, de nem ezek leváltására, hanem ezek mellé vásárolt az Apple tabletjéből. Az iPad azóta túl van a 3 millió eladott példányon is, elemzői becslések szerint 2010-ben akár 10 millió is fogyhat a készülékből, ami messze felülmúlja a kezdeti várakozásokat.

Az Apple tehát lassan de biztosan növeli rajongótáborát, a "megtérített" felhasználóknak pedig évről évre sikerrel értékesíti új PC-it és egyre fejlődő mobil eszközeit, valamint a hozzájuk kapcsolódó digitális tartalmakat - alkalmazásokat, zenét, elektronikus könyveket. Ez látszik a vállalat pénzügyi eredményein is, a Yahoo! Finance által megkérdezett elemzők 14,51 milliárd dolláros bevételt és 3 milliárd dollár feletti nettó profitot várnak, mind a kettő történelmi rekord lenne. Egy éve, a 2009 júniusában zárult negyedévében az Apple 8,34 milliárd dolláros bevételről és 1,23 milliárd dolláros profitról számolt be.

Frissítés: az Apple hivatalosan bejelentette, 1,7 millió iPhone 4 fogyott a június 24-i premier óta, amivel a vállalat történetének legsikeresebb termékrajtját produkálta.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról