Szerző: Ady Krisztián

2000. augusztus 16. 21:04

Aureal hírek

A Vortex Of Sound újabb információkkal tud szolgálni az Aureal helyzetéről. Sajnos nem túl jók a hírek, a fény még nem igazán látszik az alagút végén.
A Guillemot ajánlata, mely 8 millió dollárról szól, nem talált süket fülekre. A 8 millió dollár nem csak a nevet és szabadalmakat foglalná magában, hanem az Aureal Fremont-ban lévő épületét is. Az egyéb épületeket az Aureal a Centillium-nak szeretné bérbe adni.
A Guillemot mellett azonban mások is szeretnék megszerezni a céget. A Creative is megtette ajánlatát, mely 11 millió dollárt tenne ki ugyanezekkel a feltételekkel, plusz a felárért cserébe kérik az Aureal által a Creative ellen indított összes bírósági ügy, szabadalmi per törlését is.
A 3dfx is pályázna - tegnapi információk szerint -, azonban ajánlatot még nem tett.
Egy belső levél szerint az Aureal alkalmazottait felkérték, mindenki gondoskodjon "egyéb alternatívákról", azaz nézzen más állás után. Az első kitűzött dátum 2000. szeptember 30-a. Belső információk szerint a meghajtóprogramok fejlesztése jelenleg is folyik, a mérnökök nem mint alkalmazottak, hanem mint vállalkozók dolgoznak a programokon...

A sorozat május 28-i, harmadik állomásán az AWS-ben biztonsági megoldásait vesszük nagyító alá. Átnézzük a teljes AWS security portfóliót a konténerbiztonságtól a gépi tanulásos alkalmazások védelmén át, egészen az incidenskezelésig.

a címlapról

GENERATÍV

0

A Stack Overflow adataival okosodik a ChatGPT

2024. május 9. 14:00

A Google után a másik legmeghatározóbb piaci szereplővel is együttműködést írt alá a világ legnagyobb fejlesztői közösségi platformja.