Szerző: Bodnár Ádám

2010. június 16. 10:37

Boltokba került a Microsoft Office 2010

Az Office 2010 már májusban elkészült, de csak tegnap került az üzletek polcaira világszerte. A Microsoft egy 80 millió dolláros kampánnyal népszerűsíti a szoftvert.

Boltokban az új Office

Már több mint egy hónapja elkészült és gyártásba ment az Office 2010, azonban eddig csak TechNet- és MSDN-előfizetők, illetve mennyiségi licenckonstrukciót választó szervezetek számára volt elérhető. Tegnap végre az üzletekben is megjelentek a termékek, valaminta próbaváltozattal, illetve az ingyenes Starter verzióval előtelepített gépek. A Microsoft tájékoztatása szerint az összes jelentős PC-gyártó kínál majd Office-szal előre telepített PC-ket, amelyeket egy termékkulcs beírásával teljes verzióssá lehet bővíteni.

A Microsoft nagy várakozásokat fűz az Office 2010 lakossági sikeréhez, amelyet a bétaváltozat kedvező fogadtatására alapoz. Az irodai csomag bétáját több mint 9 milliószor töltötték le, ami hatszorosa az Office 2007 béta letöltéseinek, ami a Microsoft szerint arra utal, hogy erős az érdeklődés az új változat iránt. A béta felhasználóinak körében lefolytatott felmérés alapján a megkérdezettek 75 százaléka 6 hónapon belül meg akarja venni az új Office-t. "Az Office 2010 kedvező fogadtatását és a Windows 7 sikerét nézve úgy gondoljuk, ez lesz a legsikeresebb Office a fogyasztók körében" - vélekedett Stephen Elop, a Microsoft Business Division vezetője.

Kiskereskedelmi forgalomban háromféle verzió érhető el az új Office-ból, a Home and Student, a Home and Business, illetve a Professional. Az Office Home and Student 2010 (tartalma: Word, Excel, PowerPoint, OneNote) 149 dollárba kerül dobozos változatban és három számítógépre is feltelepíthető egy háztartásban. A kisvállalatoknak ajánlott Home and Business (Word, Excel, PowerPoint, OneNote, Outlook) dobozos ára 279 dollár, a Professional verzióért (Word, Excel, PowerPoint, OneNote, Outlook, Access, Publisher) 499 dollárba kerül.

Az Office 2010-ből lesz egy otthoni felhasználásra szánt, teljesen ingyenes változat is, Starter néven. A kizárólag új PC-ken piacra érkező Office Starter 2010 csak a Wordöt és az Excelt tartalmazza, amelyek képességeit is megkurtítja kissé a Microsoft. A vállalat vezetői úgy gondolkodnak, az új windowsos PC-kkel együtt forgalomba kerülő szoftver megmutathatja a felhasználóknak, az Office valójában egy értékes szoftvercsomag, amiért érdemes fizetni és ha valaki kinövi a Startert, szívesen áldoz majd pénzt valamelyik fizetős változatért.

A fentiek mellett még két változat lesz elérhető az Office 2010-ből, a Standard és a Professional Plus, azonban ezek nem kerülnek kiskereskedelmi forgalomba, csak vállalatok juthatnak hozzájuk mennyiségi licenckonstrukcióban. Az Office 2010 Standard a Wordöt, az Excelt, a PowerPointot, a OneNote-ot az Outlookot és a Publishert tartalmazza, a Professional Plusban ezeken felül megtalálható az Access, az InfoPath, a Communicator, illetve a SharePoint Workspace (korábban Groove) is.

Az Office 2010 újdonságairól korábbi cikkünkben lehet olvasni. Aki ki szeretné próbálni az újdonságokat, a Microsoft oldaláról letöltheti az Office 2010 Professional Plus 60 napos próbaváltozatát.

Magyar rajt szeptemberben

Nagy Levente, a Microsoft Magyarország termékmenedzsere a HWSW-nek elmondta, az Office 2010 lokalizált változata szeptemberben érkezik a hazai boltokba és ekkortól lesznek elérhetők az Office-szal előtelepített gépek is. Újdonság, hogy az "Otthoni és Iskolai" (Home and Student) verzió neve mostantól "Otthoni és Diák", amelyre Nagy magyarázata szerint az iskolai licenceléssel kapcsolatos félreértések miatt volt szükség. A Home and Business változatot Magyarországon Otthoni és Kisvállalati verzió néven fogja árulni a Microsoft. A hazai árakról egyelőre nincs információ.

Az Office 2010 fontos újdonsága a Web Apps, vagyis a böngészőben futó Word, Excel, PowerPoint és OneNote. Ezek már lokalizáltak, vagyis a magyar Live-felhasználók már most magyar nyelven érhetik el őket, mondta el telefonon Nagy Levente.

A hazai vásárlók számára is elérhető lesz a lehetőség, hogy az Office 2007-et ingyen frissítsék a 2010-es verzióra. A 2010. június 15. és 2010. szeptember 15. között megvásárolt Office 2007 tulajdonosai részére a számla és a vonalkód másolatának beküldése és egy nyomtatvány kitöltése ellenében a Microsoft e-mailben küldi el a megfelelő Office 2010 változat letöltésére mutató linket és a termékkulcsot.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról