Szerző: Bodnár Ádám

2010. május 14. 11:25

Magára talált az első negyedévben az NVIDIA

A recesszió előtti állapotot idézi az NVIDIA első negyedéves teljesítménye. A vállalat a május 2-án véget ért időszakban 51 százalékkal növelte forgalmát 2009 azonos időszakához képest, a tavalyi hatalmas veszteséget pedig tisztes profit váltotta fel.

Az NVIDIA erőteljes teljesítményét jól mutatja, hogy az előző negyedévhez képest is 2 százalékkal tudta növelni bevételét és bruttó eredményhányada is emelkedett. A vállalat szerint ennek magyarázata a Fermi architektúrára épülő új chipek megjelenésében keresendő, amelyekkel az NVIDIA végre megújította high-end kínálatát. Jen-Hsun Huang, a vállalat vezetője szerint a március végi rajt óta több százezer GeForce GTX 400-as sorozatú chipet szállított le és a jövőben a kereslet erősödésére számít.

Az NVIDIA a TSMC-nél felmerült gyártástechnológiai gondok miatt csak későn tudta elkezdeni a 40 nanométeres csíkszélességű Fermik szállításait, de a negyedéves tájékoztatón Huang elmondta, a high-end chipek \"kihozatala sokkal jobb volt a vártnál\". A vállalat minden Fermi chipet elad, ami csak kijön a gyárból, fogalmazott David White pénzügyi vezető.Rekordnegyedévet produkált a Tesla vonal is, amely a mérnöki-tudományos felhasználásra szánt GPU-kat takarja. A professzionális Quadro termékcsalád tagjai iránt is nőtt a kereslet, ahogy a vállalatok újra elkezdtek munkaállomásokat vásárolni. Huang szerint a Quadro forgalma is kezdi elérni a recesszió előtti szintet.

Az NVIDIA jól teljesített a mobil grafikus processzorok terén is, ami leginkább az Optimus technológia megjelenésének köszönhető. Amint az ismert, az Optmius automatikusan, a felhasználó számára észrevétlenül képes váltani a chipkészletbe integrált és a diszkrét vezérlő között attól függően, hogy szükség van-e nagy teljesítményre vagy az alacsony fogyasztás az elsődleges szempont. Jelenleg több mint 70 optimusos notebook tervezése zajlik különféle gyártóknál, amelyek jelentős része az iskolakezdési szezonban várható a piacon, árulta el Jen-Hsun Huang.

A cég továbbra is nagy reményeket fűz a Tegrához, amely az idén több tabletben és mobiltelefonban is felbukkanhat majd. Huang ígérete szerint az év vége előtt számos androidos okostelefon jelenik meg a piacon NVIDIA Tegra processzorral.

A most lezárt negyedévben az NVIDIA 1 milliárd dollár forgalom mellett 137 milliós nettó eredményt ért el. Egy évvel korábban 664 milliós bevételt és 201 milliós mínuszt mutatott a mérleg. Az eredmények felülmúlták a várakozásokat, de az előrejelzés nem volt éppen rózsás. A cég előrejelzése szerint a jelenlegi negyedévben a bevétel a szezonális kereslet változásával 3-5 százalékkal 950-970 millió dollárra csökkenhet, ami alatta marad az elemzők 990 milliós előrejelzésének. A bejelentés nyomán az NVIDIA részvényei közel 4 százalékkal gyengültek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról