:

Szerző: Bodnár Ádám

2010. május 11. 15:32

Tárolóvirtualizáció az EMC nagy dobása

A Bostonban zajló EMC World rendezvényen a tárolópiacot vezető vállalat bemutatta Vplex névre keresztelt megoldását, amelynek segítségével akár globális léptékű elosztott tárolórendszerek alakíthatók ki.

Mozgás, mozgás!

Ha virtualizációról van szó, mindenkinek a szerverek jutnak eszébe, ezen a területen az elmúlt években erőteljes fejlődés volt megfigyelhető mind az EMC többségi tulajdonában levő VMware, mind pedig a versenytársak (pl. Microsoft) révén. A szervervirtualizáció mára olyan szintre jutott, hogy akár leállítás nélkül, szemvillanásnyi idő alatt lehet virtuális gépeket egyik fizikai szerverről a másikra mozgatni, akár nagyobb földrajzi távolságokon át. A Vplex abban segít, hogy ezeket a mozgásokat az adatok is tudják követni és így az alkalmazások gyorsan áthelyezhetők legyenek azáltal, hogy ugyanazt a LUN-t (Logical Unit Number) minden helyszínen elérhetővé teszi olvasásra és írásra egyaránt.

Egy több adatközponttal rendelkező vállalat ma rendszerint valamiféle replikációt használ arra, hogy szinkronban tartsa adatait a helyszínek között, megkülönböztetve elsődleges (éles) és másodlagos (vésztartalék) helyszínt. A Vplex esetében nincs ilyen, minden adat minden helyszínen aktív, gyakorlatilag egy földrajzilag elosztott tárolót kapunk. Annak a megoldása, hogy bármilyen a cluster bármelyik tagja bármely időben a világon bárhonnan olvasni és írni tudja, rendkívül komplex koordinációra van szükség.

A ma elterjedt virtualizációs hypervisorok, beleértve a VMware-t, a Microsoft Hyper-V-t és a Xenre épülő Oracle VM-et, azonban a lemezkezelés során az egyes virtuális gépek számára saját LBA-területet dedikálnak, amelyhez más nem férhet hozzá. Ezt felismerve a Vplex fejlesztői már jócskán egyszerűsíthették a koordinációt, és arra a felhasználási területre koncentrálhattak, amely a virtualizált adatközpontokat jellemzi, vagyis amikor az adat \"gazdája\", a virtuális gép mozog a szerverek vagy adatközpontok között. A végletekig leegyszerűsítve a Vplex csupán arra figyel, hogy melyik LBA-tartománynak ki a gazdája és ezt vele együtt mozgatja.

\"\"

A nagy földrajzi távolságból adódó késleltetéseket a Vplex cache-eléssel hidalja át. Ennek működése kísértetiesen hasonlít a vállalat által korábban bevezetett FAST tárolórétegezéshez, csak itt a cél az, hogy a sűrűn elért adatok a legközelebb helyezkedjenek el a felhasználási helyükhöz. \"A globálisan széttagolt informatikai erőforrásokkal kapcsolatos egyik legnagyobb leküzdendő múltbéli probléma az volt, hogy hogyan lehet áttalicskázni az adatokat az egyik földrajzi helyszínről a másikra. A Vplex feladata, hogy bárhonnan elérhetővé tegye az információkat\" - mondta a bejelentés kapcsán Benjamin Woo, az IDC Enterprise Storage Systems részlegének alelnöke. \"Ezzel a technológiával láthatjuk, hogy is nézhet ki a privát cloud valójában.\"

Meglevő környezetbe

A VPlex nem egy új tárolórendszer, hanem a meglevő infrastruktúrába illeszthető megoldás, amely együttműködik az EMC mellett más gyártók tárolóival is, azok fölött egyfajta virtualizációs rétegként működve. A szerverek és a rajtuk futó programok továbbra is LUN-okat látnak, azonban azoknak a fizikai elhelyezkedését elfedik, lehetnek egymástól néhány méterre levő tárolókon vagy akár másik városban is, és az elhelyezkedésük dinamikusan változhat. Új hálózatot sem szükséges kiépíteni a Vplexhez a replikációra használt kapcsolaton keresztül működhet, persze minél nagyobb a sávszélesség, annál jobb.

YottaYotta

A Vplex alapjait a YottaYotta nevű vállalat rakta le, amely 2008-ban egy felvásárlás révén került az EMC birtokába. Az azóta eltelt idő alatt a rendszer lelkét adó GeoSynchrony rendszert az EMC által használt, tárolókra optimalizált Linuxra portolták, a teljes szoftverkörnyezetet a cég Intel-alapú kontrollereihez igazították, valamint integrálták az EMC Standard Remote Service gateway-jel.

Egy Vplex \"engine\" két directorból, egy standby tápegységből és két menedzsmentmodulból áll. A 4U kivitelű directorok egyenként 32 gigabájt memóriával és összesen 8 darab Fibre Channel porttal rendelkezik, ezek közül 4 a tárolók, 4 pedig a szerverek felé irányuló kommunikációt bonyolítja. A Vplex lelke, a GeoSynchronity szoftver SSD-ről fut, amely helyet biztosít a logfájloknak és egyéb adatoknak is. A Vplex fürtök egy, kettő vagy négy engine-ből állhatnak (ami 8 directort és 8000 támogatott LUN-t jelent), emellett tartalmaznak egy menedzsmentszervert is, amely a parancssori interfész, a menedzsmentkonzol, illetve a GUI futtatásáért is felelős. A rendszereket rackszekrénybe szerelve, előre konfigurálva és telepítve szállítja a gyártó. A hardver- és szoftverkomponensek listája és a részletes műszaki dokumentáció az EMC oldalán megtekinthető.

Jelenleg a Vplexnek két változatát kínálja az EMC. A Vplex Local egy adatközponton belüli megoldás, a Metro már egy kéttagú fürt, amely nagyjából egy városon belül, legfeljebb 100 kilométeres távolságban levő két helyszín között képes egyesíteni a tárolókat, amelyeken a LUN-ok mindkét telephelyen helyi megosztott kötetnek látszanak. A vállalat 2011-re ígéri a Vplex Geo és Vplex Global nevű változatokat, előbbi kontinensnyi távolságot is képes áthidalni, utóbbi pedig kettőnél több helyszínt is támogat majd.

Áprilisi, minden munkavállaló számára kötelező, laza jogi hallgatmányunk után itt a második, befejező rész. Nem kell megijedni, informatív és hasznos lesz ez is! Ennyi a minimum, amit munkavállalóként illik tudnod.

a címlapról