Szerző: Koi Tamás

2010. május 05. 10:25:00

Beérett a Nokia és a Microsoft együttműködésének első gyümölcse

A Microsoft és a Nokia kiadta tavaly bejelentett együttműködési megállapodásának első gyümölcsét, egy symbianes okostelefonokra fejlesztett Communicator Mobile-t.

Az Ovi áruházból letölthető program elsősorban olyan üzletembereknek és vállalkozásoknak készült, melyek a hatékonyabb közös munka reményében folyamatos kapcsolattartást igényelnek a kollégáikkal a legkülönfélébb üzenetkezelési platformokon keresztül. Az alkalmazással azonnali üzenetek, szöveges üzenetek és e-mailek küldhetők a címzetteknek, valamint telefonhívások is kezdeményezhetők közvetlenül az alkalmazáson keresztül.

A Communicator Mobile telepítése után az alkalmazás integrált részét képezi a névjegyzéknek is, így a kapcsolatok neve mellett többek közt képes megjeleníteni a státuszüzeneteket is. Az alkalmazás egyelőre csak két E-sorozatú symbianes okostelefonra, a Nokia E52-re és a QWERTY-billentyűzetes E72-re érhető el. A program használata ingyenes, a használat utáni adatforgalmi díjat értelemszerűen a szolgáltatóknak kell fizetni.

A Nokia és a Microsoft tavaly augusztusban jelentették be, hogy közös erővel szállnak szembe a BlackBerryket gyártó kanadai Research in Motionnel (RIM). Az amerikai okostelefon-piacot vezető RIM megoldásai üzenetkezelési funkcióikat tekintve évek óta etalonnak számítanak, melyhez nagyban hozzájárul a cég által a vállalatoknak kínált, kifejezetten BlackBerry telefonokra optimalizált szolgáltatási és infrastruktúra-háttér.

A most megjelent Communicator Mobile csak az első azon alkalmazások körében, melyeket a Microsoft és a Nokia együttműködésének a részeként látnak napvilágot. A két vállalat a tervek szerint még idén kiadja az Office irodai alkalmazáscsomag symbianes portját - a Nokia készülékein futó Office a Wordöt, Excelt, PowerPointot és a OneNote-ot tartalmazza majd, az Outlook Mobile-t azonban nem, mivel a Nokiának jelenleg is van Exchange ActiveSync-kompatibilis levelezője.

a címlapról

Hirdetés

Python everywhere!

2020. február 25. 00:59

Gyere Pythonozni a HWSW rendezvényeire! Megmutatjuk, hogy a Python nem csak a fejlesztők nyelve, hiszen egyszerűsége miatt előszeretettel használják az üzemeltetők és DevOps szakemberek, tesztelők, illetve az adattudósok is, és elfut szinte bárhol, a mikrovezérlőktől egészen a böngészőkig.

Aggasztó adatok?

6

Elvan a gyerek, ha mobilozik

2020. február 24. 09:46

Aggódnak érte, mégis engedik a hazai fiatal felnőtt szülők gyerekeinek az okoseszköz-használatot.