Szerző: Koi Tamás

2010. április 26. 13:13

Skype: az internet nem a mobilszolgáltatóké!

Ahogy egyre több európai telekommunikációs hatóságnál kerül napirendre a semleges internet kérdése, úgy élesedik a szolgáltatási lánc különböző tagjai közti érdekvita. A Skype most kemény hangú üzenetben szólt oda az operátoroknak.

A Skype európai szabályozásügyi igazgatója, Jean-Jacques Sahel egy múlt heti blogbejegyzésében szokatlanul éles hangvételű kirohanást intézett több, konkrétan meg nem nevezett, \"nagyon nagy\" európai telekommunikációs szolgáltató ellen. Ezen cégek szerint a folyamatos szélessávú internetelérés biztosítása a mobilkészülékeken igen komoly terhet ró a hálózatukra, éppen ezért azt tervezik, hogy anyagi ellentételezést kérjenek az olyan szolgáltatóktól a hálózat használata után, mint amilyen többek közt a Skype is.

Sahel, illetve a Skype álláspontja szerint a mobilszolgáltatók olyan üzleti modellt próbálnak ráerőltetni az iparágra, mely kizárólag a saját önző érdekeiket szolgálja, és homlokegyenest szembemegy az eddigi évek üzleti gyakorlatával, valamint az uniós törekvésekkel. Az illetékes kiemeli: az internetet egyetlen cég sem sajátíthatja ki magának, a szolgáltatáslánc egyetlen résztvevője sem gyakorolhat kontrollt a felett, hogy az általános szolgáltatásokat milyen feltételekkel vehetik igénybe az ügyfelek.

Nem a tiétek az internet!

\"Az internet nem az ő hálózatuk. Az internet nem tartozik egy céghez sem - egy olyan hálózat, mely több mint negyvenezer alhálózat önkéntes összeköttetéséből jött létre azzal a céllal, hogy egy nyílt, decentralizált, hálózatokból álló hálózatot alkosson\" - emeli ki írásában Sahel. Az igazgató szerint különösen aggasztó, hogy az infrastruktúra egy kis szeletének a tulajdonosai olyan szolgáltatásoktól akarnak pénzt kérni a hálózat használatáért, amelyek maguk tevékeny részt vállaltak abban, hogy az internet mára többek közt a mobiltelefonokon keresztül is a mindennapi élet részévé válhatott.

A Skype-nál úgy látják, mindez különösen annak fényében furcsa üzleti magatartás, hogy az ügyfelek így is jelentős összegeket fizetnek a mobilinternetért, mely távolról sem lehetne akkora sikertörténet napjainkban a vonzó tartalmak és szolgáltatások nélkül. A vállalat szakemberének álláspontja szerint az sem megoldás, ha ezt az anyagi terhet a fogyasztókra hárítják az operátorok: Sahel példaként a francia Orange-ot említi, ahol csak a drágább mobilinternet-díjcsomagok használhatók például VoIP-adatforgalomra.

A helyzet némelyik magyarországi szolgáltatónál is hasonló: a Vodafone Magyarország például tiltja a VoIP-forgalmat az 50 és 250 megabájt keretet tartalmazó, alacsony havidíjú MobilWeb Hobbi és MobilWeb Profi tarifaopciójánál, a Pannon ugyanakkor a jóval drágább, elvileg korlátlan Pannon Internet Éjjel-Nappal Flexi csomagjánál is tiltja a VoIP-ot, míg az olcsóbb opcióknál (Mobil Internet opciók) nincs jele ilyen korlátozásnak.

\"A helyzet rendezésre szorul\"

A T-Mobile ugyan semmilyen korlátozást nem alkalmaz jelenleg a VoIP-forgalommal szemben, de korábbi álláspontjuk alapján valószínűsíthető, hogy erre a területre külön üzleti modellt készít a cég: \"A VoIP kapcsán azonban nem szabad elfeledkezni arról a tényről, hogy az ingyenes internetes hangátvitelt nyújtó cégek nem járulnak hozzá az infrastruktúra fejlődéséhez, annak ellenére, hogy annak üzleti előnyeit élvezik \" - nyilatkozták lapunknak korábban a T-Mobile sajtóosztályán. \"A hálózatot kiépítő és üzemeltető szolgáltatók számára viszont az infrastruktúra minden költsége, valamint az egyéb díjak (pl. frekvencia és licencdíjak) az üzleti modell kötelező, kikerülhetetlen elemeit képezik. Ez az ellentmondásos, az infrastruktúrát fejlesztő és üzemeltető szolgáltatók számára előnytelen helyzet mindenképpen rendezésre szorul\"

A VoIP-szolgáltatásokkal kapcsolatosan kialakult kényes szituáció nem kizárólag a Skype és a hasonló programok növekvő népszerűségének köszönhető. Az Európai Unió tavaly elfogadott távközlési reformja világosan kiáll a platformsemleges internet mellett, fontos alapelv ugyanakkor az is, hogy az új nemzeti szabályozások ösztönözzék a beruházásokat is.

A Google-t is megfejnék

A nagy európai távközlési szolgáltatók a Google ellen is összefogtak, hogy részt kapjanak a szolgáltatóhoz befolyó bevételekből. A francia Telefónica, a France Telecom, illetve a német Deutsche Telekom azt állítja, eurómilliárdos beruházásokra kényszerülnek, hogy az egyre népszerűbb online multimédiás szolgáltatásokat elérhetővé tegyék a tömegek számára, amelyekből a Google meggazdagodik. \"Ezek a srácok úgy használják a hálózatot, hogy nem fizetnek senkinek\" - fakadt ki Cesar Alierta, a Telefonica igazgatótanácsának elnöke. A Telefónica által vezetett csoport a jogalkotókat kapacitálja arra, hogy tegyék kötelezővé a Google számára a hirdetési bevételek megosztását, amennyiben a cég nem hajlandó ezt önként megtenni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról