:

Szerző: Vörös Péter

2000. augusztus 15. 10:53

A Sony megerősítette azt, hogy Transmeta-alapú notebook piacra dobását tervezi ez év végéig

Tegnap már kérdőjelesen megjelentettük a hírt, immár hivatalosan is megerősítést nyert az, hogy a Transmeta Crusoe chip a Sony Vaio CI sorozatú laptop-jaiba lesz beépítve, a másik érdekessége az, hogy egy digitális kamera is lesz a kijelző tetején. A Transmeta Crusoe processzor egyik legnagyobb előnye a vetélytársakénál jelentősen alacsonyabb áramfogyasztás és kisebb leadott hő - két kulcskérdés a notebook-oknál.

A Transmeta idén januárban mutatta be a chip-et, amelyet az IBM-mal együtt fejlesztettek ki - debütálás öt évnyi zárt ajtók mögötti fejlesztőmunkát követett. A Transmeta támogatói mögött van többek között Soros György valamint Paul Allen, a Microsoft egyik társ-alapítója - a cég alkalmazottai között pedig ott van Linus Torvalds, a Linux 'atyja', míg a Sony a Transmeta részvényeseinek egyike (bár a pontos tulajdonrészről nem hajlandóak nyilatkozni).

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról