Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Július 19-én SYSADMINDAY: egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket!

A szoftverrészleg húzta az első negyedévben az IBM-et

Bodnár Ádám, 2010. április 20. 10:07
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Bizakodásra adnak okot az IBM első negyedéves eredményei. A világ egykori legnagyobb informatikai vállalata bevételét és nyereségét is növelni tudta és megemelte éves pénzügyi kilátásait.

hirdetés

Tegnap este, a New York-i tőzsde zárása után tette közzé első negyedéves eredményeit az IBM, amelyek vegyes képet mutatnak. A cég hagyományos erősségének számító szolgáltatási üzletág gyengélkedett, ezt azonban szerencsére ellensúlyozni tudta a szoftverrészleg szárnyalása és a hardvereladások bővülése.

Az árfolyamváltozás az IBM ellen játszott az év első három hónapjában. A cég forgalma éves összevetésben 5 százalékkal 22,9 milliárd dollárra növekedett, az árfolyamhatás kiszűrésével azonban stagnált. A nettó profit mindeközben 13 százalékkal 2,6 milliárd dollárra emelkedett, ami a szigorú költségkontrollnak köszönhető. A bevétel növekedése elmaradt az elemzői várakozásoktól, így a bejelentés után a részvények árfolyama enyhén csökkent.

Az IBM forgalmának jelentős részét adó szolgáltatási üzletág erejéből az első negyedévben csak 4 százalékos növekedésre futotta, de változatlan árfolyamokat figyelembe véve ez 2 százalékos csökkenést jelent. A tanácsadási szerződések azonban 18 százalékkal nőttek, amely annak az előjele, hogy később további nagy szolgáltatási megállapodások jöhetnek. Összesen 12,3 milliárd dollár értékben kötött szolgáltatási szerződéseket a vállalat, ez 2 százalékkal kevesebb mint egy éve, a 100 millió dollárt meghaladó ügyletek száma 13 volt, míg egy évvel korábban 16 ilyen megállapodást sikerült tető alá hozni.

A Global Services közepes teljesítményét az IBM szerencséjére ellensúlyozni tudta a 11 százalékot növekedő szoftverrészleg. A köztesszoftverek forgalma 13 százalékkal 2,8 milliárd dollárra bővült, ezen belül a legnagyobb erősödést a Tivoli felügyeleti megoldások érték el, amelyek értékesítéséből 23 százalékkal több bevétel folyt be mint egy évvel korábban. A WebSphere termékek forgalma 13 százalékol, az Information Management termékeké 11 százalékkal bővült, a Rational család 7 százalékos bővülést tudott felmutatni. Legkevésbé a Lotus szoftverek fogytak, ezen a területen mindössze 1 százalék volt a bővülés.

A szervereket, tárolókat és mikroelektronikát magában foglaló Systems and Technology üzletág bevétele 5 százalékkal 3,4 milliárd dollárra emelkedett az első negyedévben. A szervereladások 4 százalékkal nőttek, ezen belül természetesen az x86 vitte a prímet 36 százalékos erősödéssel. A Power-alapú gépek forgalma a Power7 év eleji megjelenése ellenére 17 százalékkal esett, ugyanennyivel csökkentek a System z mainframe-ek eladásai is. A tárolók forgalma 11 százalékkal bővült, derül ki az IBM által nyilvánosságra hozott adatokból.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
A IT-üzemeltetők világnapján egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket az Ankertbe.