Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Totális kontrollt akar az Apple

Bodnár Ádám, 2010. április 12. 15:33
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Ma jelent meg a Flash Professional CS5 részeként a Package for iPhone, amely lehetővé teszi a fejlesztők számára, hogy Flash alkalmazásokat portoljanak iPhone-ra. Az Apple azonban a múlt héten kitiltotta ezeket a programokat az App Store-ból.

Az iPhone OS 4.0-val az Apple ajándékot adott a felhasználóknak és a fejlesztőknek, de az Adobe-nak is, bár ennek a cég aligha örül majd. Az operációs rendszer új verziójának megjelenésével együtt ugyanis módosultak az App Store feltételei is, amelyek immár explicit kimondják, hogy csak olyan alkalmazásokat lehet a rendszerben teríteni, amelyek eredetileg Objective-C, C vagy C++ vagy JavaSript nyelven készültek és kimondottan tiltott bármilyen köztes fordító vagy kompatibilitási réteg használata.

Szigorodó szabályok az App Store-ban

Ez lényegében azt jelent, hogy az App Store-ba mostantól csak és kizárólag olyan alkalmazások kerülhetnek be, amelyeket az Apple saját fejlesztői készletével hoztak létre és az almás cég ezzel ellehetetlenített minden olyan próbálkozást, amelynek célja új programnyelvek és fejlesztői keretrendszerek meghonosítása volt az iPhone-on. Ezek közé tartozik az Adobe által most kiadott Package for iPhone is, amely immár az App Store felhasználási feltételeiről szóló szabályzat 3.3.1 pontjába ütközik, vagyis hiába készít valaki iPhone-on (is) futó alkalmazást a segítségével, az Apple szoftverboltjába nem kerülhet be.

"Pusztán azon az alapon tiltanak ki alkalmazásokat, hogy milyen nyelven készültek.Ennek a félelmet keltő lépésnek nem lehet más racionális magyarázata, mint hogy türannoszi kontrollt akarnak a fejlesztők felett, ráadásul a fejlesztőket bábukként akarják használni az Adobe elleni kereszteshadjáratban" - írta a lépés kapcsán a Flash blogban az Adobe fejlesztői platformokért felelős evangelistája, Lee Brimelow. "Baszd meg magad, Apple!"

Az Apple iPhone vagy épp az iPad sikerének kulcsa nem a hardver, hanem az egyedi szoftverkörnyezet és a rajta futó exkluzív alkalmazások, amelyeket csak az App Store-ból lehet beszerezni. A fejlesztők gúzsba kötésével a cupertinói cég célja minden bizonnyal ennek az előnynek a fenntartása: ha az Adobe eszközeivel könnyen lehetne Flash alkalmazásokat portolni iPhone-ra vagy iPadre, az Apple készülékei elvesztenék legfőbb előnyüket, a rajtuk futó szoftverek ugyanazt az élményt nyújtanák mint a weben vagy akár más platformon. Ezzel az iPhone versenyelőnye egycsapásra elveszne, ráadásul az Apple kontrollja is gyengülne, de akár teljesen ki is csúszhatna a cég kezéből az irányítás, mivel egy "harmadik fél" kontrollálná az iPhone alkalmazáspiacát.

Annyi a MonoTouch-nak is

A döntés nem csak az Adobe-t sújtja, hanem a Novellt is, amely épp az iPad érkezésével egyszerre jelentette be a MonoTouch 2.0 verzióját. A Novell gondozásában fejlesztett Mono a .NET-alkalmazásokat viszi el Linuxra és más operációs rendszerekre, erre épül a MonoTouch, amivel iPhone-ra, iPod touchra is iPadre is portolható ezek a szoftverek. A MonoTouch nem interpreter, hanem igazi fordító, amely közvetlenül iPhone-on futó kódot hoz létre, azonban az App Store megváltozott szabályai szerint a MonoTouch-ban készült programok kénytelenek az App Store-on kívül maradni.

Szakértők szerint ugyanakkor egy lefordított és az App Store-ba beküldött alkalmazásról nehéz megmondani, eredetileg milyen nyelven készült. Az Apple bírálói eddig is igen szubjektíven ítélték meg az App Store-ba kerülő szoftvereket, sok fejlesztő szerint a cég gyakran érthetetlenül utasított vissza programokat.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.