Szerző: Bodnár Ádám

2010. április 6. 09:51

Az Apple-rajongók ráharaptak az iPadre

Egy nap alatt 300 ezer iPadet értékesített az Apple, amely megfelelt a konzervatív elemzői várakozásoknak. A készülék egyelőre csak az almalogó rajongóit győzte meg.

Jobban rajtolt mint az iPhone

A vállalat nem tett közzé előrejelzéseket az iPad eladásaival kapcsolatban, a piaci elemzők becslései pedig egészen széles tartományban szórtak, volt aki 200-300 ezer készülék eladását valószínűsítette, de volt olyan is, aki 600-700 ezerre becsülte az első nap értékesített iPadek számát. Később kiderült, az előbbieknek volt igaza, az Apple hétfőn hivatalosan közölte, egy nap alatt 300 ezret adott el tabletjéből.

Ezzel az iPad jobban rajtolt mint annak idején az iPhone, amelyből a premier napján 270 ezer darab fogyott. Korábbi hírek alapján előrendelésben elkelt a teljes nyitókészlet, ez az információ azonban tévesnek bizonyult, az amerikai lapok beszámolói szerint csak néhány Apple-boltban alakult ki hiány, az üzletek túlnyomó többségében maradt az iPadekből. A készülékekhez a hétvége során majdnem 1 millió alkalmazást vásároltak az App Store-ból, vagyis egy iPad-tulajdonos átlagosan mintegy három programot töltött le. Az alkalmazások mellett 250 ezer e-bookot is letöltöttek az iPad-vásárlók, vagyis gépenként kevesebb mint egyet, közölte a cég.

\"\"

Kinek mire kell az iPad?

A Piper Jaffrey elemzője, Gene Munster által elvégzett, közel 500 fős közvéleménykutatás szerint az iPad-vásárlók közel háromnegyede az Apple rajongói közül került ki és 78 százalékuk meg sem fontolta más eszköz beszerzését, kimondottan az iPadre hajtott. A vevők jelentős többsége rendelkezik Mac-kel, iPoddal és iPhone-nal is, de nem ezek leváltására, hanem ezek mellé vásárolt az Apple tabletjéből. PC-jét csak 4 százalék, iPodját 3 százalék, iPhone-ját pedig 1 százalék váltaná le iPaddel.

A legnépszerűbb a 16 gigabájtos verzió a tabletből, ezt a vevők 38 százaléka választotta, a 32 gigabájtost 32 százalék, a 64 gigabájtost pedig 28 százalék. Ezeket a számokat alapul véve az első nap 173 millió dollár bevételt termelt az iPad az Apple-nek. A legtöbben (78%) webböngészésre akarják használni az iPadet, könyvolvasásra és e-mailezésre már csak a megkérdezettek mintegy harmada, videózásra negyede, játékok és más alkalmazások futtatására pedig még ennél is kevesebben, derül ki a felmérésből.

A termék sikeres rajtja tehát jórészt a vállalat lojális rajongóinak köszönhető, de hogy a széles tömegeket meg tudja-e szólítani az Apple, azt egyelőre nem tudni. A piaci elemzők véleménye egybecseng abban a tekintetben, hogy az iPad egy jó termék, de hogy a boltokban hogy szerepel majd, arról megoszlanak a vélemények. A Forrester Research idén 3 millió iPad eladását várja, a másik végletként az iSuppli több mint 7 millió készülék értékesítésével számol. Gene Munster egyébként a rajt előtt 600-700 ezerre becsülte az első nap eladott iPadek számát és úgy vélekedett, 2010 során 5,6 millió készüléket értékesít az Apple. Ezt az értékesítési adatok birtokában 4,3 millióra módosította.

Az Apple számára kritikus fontosságú lesz a következő hónapok során, hogy meggyőzze a felhasználókat arról, a PC és az okostelefon mellé szükségük van még egy készülékre, amely a két kategória előnyeit egyesíti, ugyanakkor mindkét kategória hátrányait is magában hordozza.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról