Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Július 19-én SYSADMINDAY: egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket!

Átcsoportosítja chipset-fejlesztőit az NVIDIA

Bodnár Ádám, 2010. március 18. 14:58
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Az NVIDIA egy ideje tudatosan leépítette chipset-üzletágát és helyette olyan új területekre koncentrál mint a mobil eszközökbe szánt Tegra, amely ugyan egyelőre kevés bevételt hoz, de nagy növekedési potenciállal bír.

hirdetés

Az NVIDIA megerősítette hogy összevonta az alaplapi chipkészleteket és a Tegra mobil rendszerchipet fejlesztő részlegeit, így egy több mint 600 mérnökből álló csapat jött létre, amelynek feladata a Tegra útjának egyengetése lesz.

A processzorgyártók komplett platformok felé fordulásával, a különféle rendszerfunkciók (memóriavezérlő, I/O, újabban grafika) processzorba költözésével egyre gyengült a klasszikus chipsetgyártók piaci szerepe, amelyet erősített az is, hogy az Intel megtagadta riválisaitól a QPI licencet, így azok nem tudnak a Nehalemmel és újabb lapkákkal kompatibilis chipkészleteket gyártani. Az NVIDIA ugyan bíróságon vitatja a döntés jogosságát, de a vállalat láthatóan tisztában van vele, hiába nyer a tárgyalóteremben, a piacon akkor sem teremhet sok babér az alaplapi chipkészleteinek, ez már távolról sem az a piac mint amelyre a vállalat az évezred elején nForce-szal belépett.

A cég saját bevallása szerint a legnagyobb növekedési potenciált jelenleg a mobil eszközökbe szánt integrált rendszerchipek jelentik, mégpedig a Tegra révén. A Tegrák "system on a chip" (SoC) lapkák, ami végeredményben annyit tesz, hogy a processzor és a chipkészlet is egyetlen szilíciumon található. Mivel a Tegra az ARM-tól licencelt, standard processzorarchitektúrát használ, a piacon az NVIDIA azzal tudja megkülönböztetni magát, ha a "körítésre" koncentrál, ami a klasszikus chipkészlet által betöltött funkciókat jelenti, vagyis az I/O műveletek kezelését, a hangot, a grafikát.

A tavalyi CES-en debütált a legújabb generációs Tegra, a világon elsőként tartalmaz két darab 1 gigahertzes ARM Cortex A9 processzormagot, emellett egy GeForce grafikus mag is került bele. A chipben több dedikált egység található olyan funkciók gyorsítására mint a képfeldolgozás, a videolejátszás vagy éppen a videotömörítés. A lapkát a TSMC gyártja 40 nanométeres csíkszélességgel, ennek köszönhetően nemcsak miniatűr és olcsó, de fogyasztása is alacsony marad: a cég 16 óra HD-videózást vagy 140 órányi zenehallgatást ígér egy feltöltéssel egy 5 hüvelykes tableten, 2000 mAh kapacitású akkumulátor használata mellett.

A Tegra által megcélzott piac erőteljesen fejlődik, többek között az Apple iPad-hez hasonló tabletek, illetve más, mobil multimédiás eszközök, videolejátszók révén. Érthető, hogy az NVIDIA igyekszik erre a területre csoportosítani erőforrásait a kihalóban levő chipset-üzletágtól. Új nForce lapkával A vállalat legújabb chipkészlete, az ION2 sem igazi chipkészlet már, csupán egy dedikált grafikus vezérlő az új Intel Atomhoz.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
A IT-üzemeltetők világnapján egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket az Ankertbe.