Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Lemásolta a Wii kontrollerét a Sony

Koi Tamás, 2010. március 11. 10:40
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Újabb részletek kerültek nyilvánosságra a Sony PlayStation 3-hoz fejlesztett mozgásérzékelős vezérlőről. A Sony által innovatívnak kikiáltott kontroller látszólag egy már négy éve piacon lévő technológiát, a Nintendo WiiMote-ot másolja.

A Sony először tavaly júniusban, az E3 konferencián és szakkiállításon hozta nyilvánosságra, hogy fejlesztői egy olyan vezeték nélküli játékvezérlőn dolgoznak, mely forradalmasíthatja a videojátékok kezelését. A két kontrollerből, valamint egy kamerából álló rendszer neve Move lesz, és a Sony tervei szerint az év végén kerülhet a boltokba.

A vezérlőrendszer elkészítéséhez bevallottan a Nintendo által sikerre vitt Wii játékkonzolhoz mellékelt WiiMote irányítórendszer adta az ihletet. A 2006-ban bemutatott új Nintendo-konzol főként az alkalmi játékosok körében aratott osztatatlan sikert az addig sehol nem látható irányítási módnak köszönhetően. A Sony mellett a Microsoft is piacra dob egy újszerű irányítórendszert az év végén - ez a Project Natal, melyhez egyáltalán nem kell kontroller, ugyanis az emberi test mozgását érzékeli.

A PlayStation Move bár ugyanarra az elvre építkezik, mégis bonyolultabb felépítésű, mint a WiiMote: a vezérlőben háromtengelyű gyorsulásérzékelő, vízszintérzékelő és mágnesesség-érzékelő lesz, emellett a kontroller tetején egy világító búra is található - ennek a mozgását tudja követni a konzolhoz csatlakoztatott PlayStation Eye kamera. A vezérlőhöz - akárcsak a WiiMote-hoz - tartozik majd egy másodlagos kontroller is, melyen gombok és joystickkar is lesz. A kontrollerek Bluetooth-technológiával kommunikálnak majd a konzollal.

A Sony a PlayStation Move hivatalos bejelentése kapcsán közölte, hogy az idei üzleti év végéig legalább 20 játék jelenik majd meg, ami támogatja az új vezérlőt, emellett a cég az összes ismert kiadóval megállapodott arról, hogy a jövőben fejlesztenek a platformra. A Move ajánlott végfelhasználói árát továbbra sem közölte a gyártó, a várakozások szerint azonban 100 dollár alatti fogyasztói áron lehet majd hozzájutni a rendszerhez.

A japán cég ezzel együtt nyilvánosságra hozta, hogy hamarosan HD-s mozifilmek széles választékával bővíti a PlayStation Store kínálatát. A nagyobb filmstúdiókkal született megegyezést követően gyakorlatilag az összes hollywoodi kasszasiker megtalálható lesz a Sony online áruházában, a felhasználók kölcsönözhetik, de akár meg is vásárolhatják a tartalmat. A szolgáltatásbővítés először a tengerentúlon indul, második körben a nagyobb európai országok csatlakoznak. Magyarországról - akárcsak más, kisebb piacokról - egyelőre egyáltalán nem érhető el a PlayStation Store, a gyártó hazai képviselete pedig nem tudja megmondani, mikor nyithat meg nálunk a virtuális áruház.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.