Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Július 19-én SYSADMINDAY: egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket!

Időgép került a Microsoft Bing térképére

Dojcsák Dániel, 2010. február 12. 15:52
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A Microsoft újabb extrával bővítette a Bing Maps szolgáltatásait, mégpedig kibővített valósággal. Ez esetben viszont kicsit megfordult a logika, ugyanis a Maps Streetside Photos kiegészítő, a Google Street View-val megegyező utcaszintű nézethez csatol hozzá geocímkével ellátott fényképeket.

A GPS-koordináták mellett egy okos képelemző algoritmus számítja ki, hogy pontosan hol a helye a képnek, milyen szögben kell megdönteni. Ez utóbbit a PhotoSynth alkalmazásból kölcsönözték, az eredmény pedig akár egy teljesen áttapétázott valóság, ami idézheti a pontosabb jelent vagy a múltat, és a jövőt is akár.

Nem kell újat tanulni

A folyamat pontosan úgy működik, mint eddig, de ha a térképen a felhasználó belezoomol az utcai szintbe, a Microsoft által készített képek helyett adott esetben olyanok tűnhetnek fel, amiket felhasználók töltöttek fel az adott utcarésztől Flickr-re vagy akár a TwitPic-re, de létrehozhatóak teljesen tematikus fotógalériák is. Ezek között található például egy történelmi képsor, a meglévő vázra régi képeket feszítenek rá, így egy város bejárhatóvá válhat évtizedekkel ezelőtti mivoltában is.

Sajnos egyelőre csak San Francisco és Seattle térképeinél aktiválták a lehetőséget, de a jövőben ezek az algoritmusok akár teljesen felválthatják a folyamatosan változó világ leképezésének módjait. Elegendő egyszer végigmenni az utcákon, s a frekventáltabb helyek, turista látványosságok vagy éppen közterek, fontos épületek, útvonalak a felhasználók által újulhatnak meg folyamatosan.
Blaise Agüera y Arcas, a Bing Maps egyik készítője a kaliforniai TED konferencián mutatta be az újdonságokat, s többek között beszélt arról, hogy a néhány éve megalkotott Photosynth megoldást hogyan alkalmazták itt.

Eredetileg a Photosynth feladata az volt, hogy egy sorozat különálló fotóból állítson össze egyetlen összefüggő felületet a térben. Ehhez képest itt pontosan az ellenkezőjére használják, hiszen egy meglévő virtuális térbe kell elhelyezni egyes képeket. Arcas szerint a feladat nem volt könnyű, főleg azért, mert a GPS-koordináták rendszerint pontatlanok, s még az automatán felvett adatok is mutathatnak 40 méteres eltéréseket, a kézi beállítások pedig még nagyobb kilengéseket produkálnak.

Egyre ütősebb a Bing Térkép

A végeredmény viszont kárpótol mindenért, hiszen az utcaszinten bóklászó felhasználó amint meglát egy ilyen fotót, csak rákattint, ami egy plusz rétegként ráúszik a meglévő képekre, felülírva azt. A motort sikerült olyan látványossá tenni egyébként, hogy a térképet mozgatva a kép is fordul, ferdül, sőt, ha a hozzáadott kép, videó vagy animáció engedi, akkor a keretet arrébb mozgatva egy ablakot kapunk egy másik dimenzióra. A technológia pontosabb megértéséhez érdemesebb megnézni a bemutató videót.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
A IT-üzemeltetők világnapján egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket az Ankertbe.