Szerző: Bodnár Ádám

2010. február 11. 10:19

Frissítve: Letölthető a Visual Studio 2010 RC

Az MSDN-előfizetők hétfő óta elérhetik a Visual Studio 2010 kiadásra jelölt (RC) változatát, amely mától letölthető a nagyközönség számára is a .NET keretrendszer 4.0 verziójának előzetesével együtt. A végleges változatok április 12-én jelennek meg.

HIRDETÉS

Visual Studio 2010

A Visual Studio 2010 számos területen előrelépett elődeihez képest, szinte felsorolni is képtelenség az újdonságok listáját. A fejlesztői eszköz mind asztali, mind webes, mind pedig a felhőben futó alkalmazások létrehozását jobban támogatja. Asztali alkalmazások fejlesztői számára a legfontosabb újdonságot alighanem a Windows Presentation Foundation még kiterjedtebb támogatása jelenti. A Windowsok megjelenítő rétegére épül maga a Visual Studio 2010 is, ennek megfelelően a felület támogat például több monitort és hardveres gyorsítást is.

A gazdag internetes alkalmazások (Rich Internet Applications, RIA) fejlesztése is a korábbinál kiterjedtebb támogatást kapott, a Visual Studio 2010 szorosan integrálódik a Silverlight interaktív médiaplatformmal és már támogatja például az n-rétegű alkalmazások fejlesztését, vagyis egészen bonyolult, üzleti alkalmazások is készíthetők a segítségével. A Visual Studio 2010 webalkalmazások fejlesztésére is jobban használható mint elődei, erről a még jobb ASP.NET és AJAX-támogatás, valamint a beépített HTML-szerkesztő gondoskodik többek között, de említésre méltó még a natív JQuery-kezelés is. Az ASP.NET mellett a szoftver beépített projektsablont tartalmaz az MVC (Model-View-Controller) architektúrájú alkalmazásokhoz is. A webalkalmazások teszteléséhez komoly eszközkészlet áll a fejlesztők rendelkezésére.

A Visual Studio 2010-ben megjelentek a Microsoft cloudplatformjának, az Azure-nek a használatához szükséges komponensek, vagyis a Visual Studio 2010 telepítése után a felhasználók közvetlenül fejleszthetnek cloud-alkalmazásokat, ehhez minden segítséget és támogatást megtalálnak, beleértve a lokális futtatási környezetet és a debuggert. A Visual Studio 2010 segítségével egy webes alkalmazás is könnyen a felhőbe vihető, mondta el a HWSW-nek Bátorfi Zsolt, a Microsoft Magyarország fejlesztési platform üzletágának technológiai szakértője.

A professzionális változatok kiterjedt alkalmazás-életciklus kezelési funkciókkal bírnak, a projekt kezdetétől, a tervezéstől kezdve a tesztelésen át a napi buildek kezeléséig. A Visual Studio Team System új verziója a korábbinál még több fejlesztési metodológiát (pl. Scrum) támogat és többek között lehetővé teszi a földrajzilag szeparált fejlesztői csoportok együttműködését az interneten keresztül: a fejlesztők távolról, SSL-védett kapcsolaton is tudnak kódot beküldeni.

Soma. S. Somasegar, a Microsoft fejlesztői termékekért felelős vezetője blogbejegyzésében leírja, a Visual Studio 2010 második bétájának kiadása óta rengeteg visszajelzés érkezett a felhasználóktól, amelyeket figyelembe vettek az RC-nél. Somasegar elsősorban a sebességgel (betöltés, debuggolás, build-elés) kapcsolatos panaszokat említette, ennek megfelelően a kiadásra jelölt változat jelentősen előrelépett ezen a téren, gyorsabb lett a kezelőfelület és a szerkesztő, kisebb a memóriafoglalás. A Visual Studio 2010 újdonságait ez a MSDN-oldal foglalja össze.

.NET Framework 4

A .NET keretrendszer új változata kapcsán a Microsoft leginkább a Windows 7 (pl. jumplistek új taskbar) jobb támogatását, a kisebb erőforrásigényt, valamint a nagyobb teljesítményt és megbízhatóságot kommunikálja, illetve a jobb monitorozhatóságot. Minden alkalmazás-tartománynak külön figyelhető és naplózható a memória- és processzorhasználata, amely később nélkülözhetetlen segítséget nyújthat a finomhangolásban. Említésre méltó még a korábbinál jobb támogatás 64 bites operációs rendszerekhez, valamint a dinamikus nyelvekhez, de természetesen a Visual Basic és C# is jelentős  fejlődésen esett át.

A Microsoft fejlesztőmérnökei sokat várnak a párhuzamos programozás támogatásától: a .NET Framework lehetővé teszi akár egészen finom granularitású párhuzamos kód létrehozását és futtatását anélkül, hogy a fejlesztőnek a szálszintű párhuzamossággal közvetlenül foglalkoznia kellene. További részletek a párhuzamos programozás támogatásával kapcsolatban az MSDN oldalán olvashatók.

Fontos tudni, hogy a .NET Framework 4.0-ban olyan változtatásokat is végrehajtott a Microsoft, például a biztonság vagy éppen a szabványok támogatása terén, amelyek kihatással vannak az alkalmazáskompatibilitásra, ezért nem garantált a korábbi verziókra írt szoftverek hibátlan futása, adott esetben újrafordításra is szükség lehet. A Visual Studio 2010 RC és a .NET Framework 4.0 RC letölthető a Microsoft oldaláról. Az új fejlesztői eszközhöz \"go live\" licenc tartozik, vagyis éles, kereskedelmi célú alkalmazások fejlesztésére is használható már.

Sokan szembesülnek a cloudos számlájuk elhízásával. Mint ahogyan a test számára is lehetséges egy jó étrend kialakítása a súlyfelesleg elkerülése érdekében, úgy egy kis tervezéssel a felhő költségei optimalizálhatók. Többek között ilyen témákkal foglalkozik a december 9-i HWSW meetup.

a címlapról

Hirdetés

FinOps: a fájdalommentes diéta titka a felhőben

2021. december 8. 02:19

Sokan szembesülnek a cloudos számlájuk elhízásával. Mint ahogyan a test számára is lehetséges egy jó étrend kialakítása a súlyfelesleg elkerülése érdekében, úgy egy kis tervezéssel a felhő költségei optimalizálhatók. Többek között ilyen témákkal foglalkozik a december 9-i HWSW meetup.