Szerző: Bodnár Ádám

2010. február 5. 10:49

Twitteren mondott le a Sun elnök-vezérigazgatója

Véget ért a Sun Microsystems 28 éves története, Jonathan Schwartz elnök-vezérigazgató Twitteren jelentette be távozását egy héttel azután, hogy az Oracle lezárta a vállalat akvizícióját.

Az apai ágon magyar származású Jonathan Schwartz 1989-ben társalapítója volt és vezetője lett a Lighthouse Design nevű vállalatnak, amely NeXTSTEP operációs rendszerre fejlesztett szoftvereket. 1996-ban a Lighthouse-t felvásárolta a Sun Microsystems, Schwartz ekkor került a céghez, ahol 2002-ben szoftverekért felelős vezetővé nevezték ki, 2006-ban pedig ő követte a elnök-vezérigazgatói székben a leköszönő Scott McNealyt. Schwartz irányítása alatt a Sun hardverszállítóból igyekezett hardver- és szoftverszállítóvá válni, a cégnél a korábbinál jóval nagyobb hangsúlyt kaptak a szoftverek.

Az ő nevéhez köthető a nyílt forrás felé fordulás is, a vállalat lényegében minden fontos szoftverének kódját megnyitotta, beleértve a Solaris operációs rendszert, a Javát, fejlesztői eszközöket és köztesszoftvereket. A Sun 2008-ban 1 milliárd dollárért megvásárolta a legnépszerűbb nyílt forrású adatbázis, a MySQL mögött álló vállalatot is, amely később az Oracle-Sun összeolvadás egyik fontos sarokköve lett és az Európai Bizottság szigorú.vizsgálata miatt hónapokkal késleltette a tranzakciót, többszáz milliós kárt okozva a Sun üzletének.

Schwartz terve az volt, hogy a Sun a nyílt forrású szoftvereit marketingeszközként használva beszivárog a vállalatokhoz, az így kiépített \"hídfőálláson\" keresztül pedig könnyen tud nekik szervereket, tárolókat, szoftvereket és kapcsolódó támogatási szolgáltatásokat értékesíteni. A stratégiaváltás azonban túl későn jött, a Sun hagyományos üzlete gyorsabban olvadt annál, mint ahogy az új szelek belekaphattak volna a cég hajójának vitorlájába. A vállalatnak lényegében a 2008-ban kitört pénzügyi válság tette be a kaput, legnagyobb vásárlói, a bankok és pénzügyi szolgáltatók megrendelései egycsapásra eltűntek. Ekkor kezdtek a Sun vezetői házalni a cég eladásával, amelyet végül az Oracle vett meg.

Mivel a Schwartz által megálmodott üzleti modell (idő hiányában) sosem tudott igazán jól működni, vezetői tevékenységének megítélése még a Sunon belül sem egységes. Irányítása a Sun mélyrepülését nem tudta megállítani, a cég emiatt több jelentős elbocsátást volt kénytelen végrehajtani. Internetes fórumokban, blogokban olvasható hozzászólások szerint mind az elbocsátott, mind a Sunnál maradó alkalmazottak szemét szúrta, hogy a cég gyatra eredményei ellenére Schwartz évről évre közel tízmillió dolláros fizetést és bónuszt visz haza.

A Sun eladásának is \"a copfos\" az egyik legnagyobb pénzügyi nyertese, a korábban kialkudott kompenzációs csomag alapján a Szilícium-völgy ikonjának bukása több mint 17 millió dollárral dagasztotta Schwartz pénztárcáját. \"Financial crisis/Stalled too many customers/CEO no more\" - ez volt a vezető utolsó üzenete Sun-dolgozóként a Twitteren.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról