Szerzők: Bodnár Ádám, Dojcsák Dániel

2010. február 8. 12:55

Motorola Milestone, a marcona droid

A Motorola sokat szenvedett az elmúlt években a mobilpiacon, a Droidot messiásként várta a cég és maguk a felhasználók is. Az Európában és Ázsiában Milestone néven piacra dobott készülékkel az utóbbi években gyengélkedő vállalat egyből visszatért az élvonalba.

A RAZR óta nem látott figyelmet sikerült kivívnia a Motorolának a Droid / Milestone készülékkel, a morcos szuperfegyverrel. A szögletes élek, a szigorú kinézet mellett az Android 2.0 és a 480x854 pixeles felbontású, 3,7 hüvelykes kapacitív TFT kijelző alakítja ki a mobil arculatát. A 169 grammos tömeggel a nehéztüzérség kategóriába tartozik, a manapság még ritkának számító Android 2.0 pedig izgalmas funkciókkal vértezi fel a Milestone-t.

Vékony, de karakteres

Mivel a készülék szétcsúsztatható qwerty-s, ezért elsőre azt gondolná az ember, hogy vastagság is társul a fent említett súlyhoz, de erről szó sincs, a Milestone méretei alig haladják meg az iPhone-ét (115,5x62,1x12,2 mm). A Motorola telefonja 115,8 mm magas, 60 mm széles és mindössze 13,7 mm vastag, azaz pontosan 1,5 mm-rel kell vastagabb hely neki a zsebben mint az iPhone-nak. A Milestone a leglaposabb szétcsúsztatható QWERTY-s mobil jelenleg a piacon. A billentyűzet is lapos lett, az akkumulátor sem veszi el a helyet a többi hardvertől. Elsőre nem tűnik túl masszívnak, mivel vékonyka, de valójában nagyon is egyben van a Milestone.

 

\"\"

Kattintásra galéria nyílik

Az első felületen a kijelző felett a Motorola felirat és a hangszóró található, ettől jobbra a fényszenzor, illetve egy állapotjelző led, amely az elmulaszott hívásokra, beérkezett üzenetekre figyelmeztet, A kijelző alatt négy érintőgomb kapott helyet. A telefon morcos kinézetet az is erősíti, hogy minden felesleges díszítést mellóz, a mattfekete külsőt csaka fényképező matt arany színű exponálógombja töri meg. A Milestone (mérföldkő) a Motorola történetében betöltött szerepét tekintve valószínűleg illik a készülékre, de jobban passzol hozzá a Droid.

A kijelző erősen tükröződik, ami napfényben némileg csökkentheti használhatóságot, de ezt leszámítva az egyik legjobb, amit eddig androidos telefonon láttunk. Nem elhanyagolható, hogy a 854x480 pixeles felbontása a jelenlegi okostelefonok között a legnagyobb, bár nem sokkal. A háttérvilágítás erősségének beállítását érdemes rábízni az Androidra.

A mobilt szétcsúsztatva megjelenik a szintén szögletes formatervű billentyűzet, ami teljesen lapos, a gombok egy síkban vannak, érzetre kissé gumisak, de a nyomáspontjuk határozott. A klaviatúra háttérvilágítása szerencsére nem túl erős, vakító fehér helyett kicsit kékes árnyalatú, így sötétben sem zavaró. Viszonylag kényelmes gépelés esik a 40 gombon, s megéri akár egy rövid SMS miatt is átváltani ide az érintőképernyőről, már csak azért is, mert a kijelző tájolása egy szempillantás alatt átvált portréból tájkép-módba. A billentyűzet mellett jobbra egy optikai joy-nak látszó ötirányú gomb található, ami sajnos érintésre nem reagál, csak nyomásra.

A szétnyitásért felelős mechanika erősnek tűnik, a kijelző határozott kattanással ugrik a két végállásba. Hátul az 5 megapixeles kamera mellett egy vékony fémlapot hámozhatunk le a telefonról, ami alatt az 1420 mAh-s akkumulátor rejtőzik, illetve a SIM-kártya helye és a microSD-foglalat. Kellemetlen, de egyik kártyát sem lehet kicserélni anélkül, hogy a mobilt kikapcsolnánk, kivételükhöz le kell venni az akkumulátort, de a ma kapható, hatalmas kapacitású memóriakártyák mellett valószínűleg senki se akarja sűrűn cserélni a háttértárat. A Milestone baloldalán a szokásos microUSB-csatlakozó, a felső élen egy 3,5 mm-es fülhallgató-aljzat és a bekapcsológomb található, jobbra pedig a fényképező exponálója sorakozik.

Praktikus funkciókkal bővült az Android

A telefon bekapcsolása után nagyjából ugyanaz a kép fogad, mint bármelyik Androiddal szerelt készüléknél. Az operációs rendszer 2.0 verziója nem túl látványos, inkább praktikus újdonságokat hozott. Egyrészt tovább optimalizálták a hardverrel a kapcsolatot a nagyobb sebességért, még többféle felbontást kezdtek támogatni, valószínűleg a Milestone különleges felbontása sem tetszett volna a korábbi verzióknak. Új kezelőfelületet kapott a böngésző, illetve HTML5 támogatással is bővült.

\"\" \"\"

Az Android 2.0-ban fejlődött a virtuális billentyűzet, vakutámogatást és digitális zoomot kapott a beépített kameraszoftver, működik a Bluetooth 2.1 is, illetve mostantól több levelezőszerverrel is lehet párhuzamosan frissíteni, akár Exchange-fiókkal is, így megnyílik az út az Android előtt a vállalati felhasználásra is. A Google fejlesztői átvariálták a névjegyzéket is, jóval több kommunikációs csatornát adhatunk meg ismerőseinkhez mint eddig, beleértve több mint fél tucat azonnali üzenetküldő alkalmazást (AIM, Windows Live, Yahoo, Skype, QQ, Google Talk, ICQ, Jabber) is. Ezeket az adatokat bármely program használhatja, így a névjegyzékből lehet akár chatet is kezdeményezni ismerőseinkkel.

\"\" \"\"

Frissült a telefonra előre telepített Google Maps, ami Európában vajmi keveset számít sajnos. A 3.1.2-es verzió már támogatja a turn-by-turn navigációt, de ez a képesség egyelőre csak az Egyesült Államokban érhető el. A Milestone-ra a Motorola előre telepíti a MotoNav nevű térképszoftvert, ez egy átcímkézett iGO, a nálunk járt telefon csomagolásából azonban valahogy kimaradt a térképeket tartalmazó memóriakártya, így nem tudtuk kipróbálni a programot.

Az USA-ban a Droid-tulajok ugyan már élvezhetik a Google Maps turn-by-turn navigációt, mi európaiak viszont használhatjuk a multitouch-ot akár a böngészőben, akár a kezelőfelület bármely más részén, ahol a szoftver támogatja. Az új Android-verzió további érdekessége a voice-to-text, illetve a text-to-voice, ami szintén nem adatik meg egyszerű magyar halandóknak.

A felhasználói interfész frissítése során picivel egyszerűbbé vált az alapvető beállítások elérése, így a Wi-Fi ki- és bekapcsolása egyszerűbb mint például a Samsng Galaxy Spicán volt. Az operációs rendszer kezelése és a beépített szoftverek a fentieken kívül nem nagyon változtak, ezzel kapcsolatban korábbi androidos tesztjeinkben található iránymutatás.

Böngészés

Aki androidos telefont vásárol, alighanem azért teszi, mert sokat szeretne netezni, böngészni. Ebben a Milestone jó partner, a ma elérhető szinte összes típusú adatkapcsolatot támogatja, megfelelő hálózat esetén 10 megabites HSPA letöltésre és 5 megabites feltöltésre képes, 3G lefedettség hiányában GPRS és EDGE is használható. Az új böngésző óriási meglepetéseket nem fog okozni az Androidot ismerőknek, a 600 MHz-es ARM Cortex A8 CPU viszont annál inkább csalódást.

\"\" \"\"

Gyorsan indulnak az alkalmazások az operációs rendszer optimalizációjának köszönhetően, de egy bonyolult weboldal betöltése sokáig tarthat és közben a telefon felülete is belassul, a hasonló árkategóriában mozgó, 1 GHz-es Snapdragonra épülő HTC HD2-vel összehasonlítva különösen szembetűnő a Milestone komótossága. A teljes Index.hu főoldal közel 21 másodperc alatt töltődött be Wi-Fi kapcsolaton keresztül, a HWSW főoldala pedig 6 másodperc alatt. A könyvjelzők kezelése is változott a korábbi Android-verziókhoz képest, az eltárolt oldalakhoz kis előnézeti kép is tartozik. Szerencsére lassulással csak böngészés alatt találkoztunk, egyébként a Milestone gyors és reszponzív volt.

A multitouch előnyeit böngészés közben lehet talán a legjobban kihasználni, hiszen a teljes értékű weboldalakat nézegetve fontos lehet a gyors navigáció és a könnyű olvasás miatt. Szörfözésnél érdemes a telefont tájkép módba fordítani, hiszen az így kapott 848 pixel széles felületen a beépített böngésző majdnem PC-s élményt nyújt, leszámítva persze a Flash hiányát és a kissé lassú betöltődést. A JavaScript, CSS és egyéb HTML varázslatok viszont makulátlanul jelennek meg és használhatók, de a böngésző azért nem veszi fel a versenyt a Nokia N900-on találhatóval, amely teljes Flash támogatással kényeztet.

Webszerver a telefonban

A Motorola más androidos telefonjaira (pl. Cliq) teljesen saját felhasználói interfészt húzott, a Milestone esetében ezt nem tette meg, a készülék a Google standard kezelőfelületével irányítható. Az amerikai mobilgyártó azonban szerencsére tartogatott olyan húzást, amely valószínűleg nem csak más Android-felhasználó, hanem az összes okostelefon-tulajdonos állát a padlóra küldi.

A Moto Phone Portal egy webes felületen keresztül teszi elérhetővé a készülék beállításait webszerverré alakítva a mobiltelefont. A számítógépünkkel és Milestone-unkkal elég ugyanahhoz a vezeték nélküli hálózathoz csatlakozni, a PC böngészőjébe beírni a Milestone IP-címét (ezt a Moto Phone Portal indításkor kiírja), és máris kedvünkre böngészhetjük a telefon tartalmát, áttekinthetjük az üzeneteinket, kezelhetjük a névjegyzéket, megnézhetjük a készített fotókat, illetve módosíthatunk is egyes beállításokat (pl. csengőhangok, háttérképek). A belépést jelszóval is lehet védeni az illetéktelen kíváncsiskodók elől.

Multimédiában nem alakít valami nagyot a Milestone: a beépített zenelejátszó elég fapados, DivX- és XviD-támogatás továbbra sincs, az 5 megapixeles fényképezőhöz tartozó szoftvert ugyan tupírozták, de a képek minősége nem éri el a kimondottan fotózásra \"tenyésztett\" mobilokét. Az FM-rádió is kimaradt a Milestone-ból, sokak bánatára. A telefonhoz egy egyszerű, felvevőgombos sztereó headsetet mellékel a Motorola, amelynek hangminősége meglepően jó.

\"\" \"\" \"\" \"\"

Gyakran kellhet a töltő

Az akkumulátoros üzemidőt illetően vegyes benyomásokat szereztünk a Milestone-nal, a készenléti idő egészen csábító, a mobil nem merül le napokig, ha nem nagyon piszkáljuk, viszont ha valaki  sokat netezik, játszik és egész nap nyomkodja a telefont, akár egy nap után a töltőért kell nyúlnia.  A profi okostelefon-felhasználók persze már rafináltak, s tudják, hogy a kocsiban, otthon és a munkahelyen is kell tartani egy micro-USB kábelt, amivel tölteni lehet a telefont, így elkerülhető a kellemetlenség.

A teszt alatt több ember önként kifejtette a véleményét a készülékről, ami nem véletlen, hiszen egy karakteres mobilról van szó, ezt a Motorola jól csinálta. A morcos, masszív külső viszont megosztó, volt akinek nagyon tetszett a Milestone,  de volt akit elriasztott, s kétségbeesetten kereste a lekerekített formákat, amit maximum a kezelőfelületen talált meg. Saját menüvel a Motorola nem rontotta el az Android jól eltalált megoldásait, emiatt biztosan lehet állítani, hogy bárki képes napok alatt megtanulni, akkor is, ha eddig más rendszerű készüléket használt.

Használhatóság mindenek felett

A Google-fiókkal és az Exchange-szerverrel való folyamatos szinkronizáció pedig értelmet ad a telefon nem hangcélú használatának. Előfordult a teszt alatt, hogy a gép előtt ülve a Milestone-ról válaszoltam egy levélre, mert annyira kényelmes, hogy a dekstopon is bonyolultabb lett volna átváltani a Gmail ablakra. Egyedül az sajnálatos, hogy néhány fontos funkciótól Európa még el van zárva, igaz cserébe örülhetünk a multitouchnak. Hogy ez megér-e 170 ezer forintot, mindenki döntse el maga, a Milestone-nak mindenesetre megvannak a maga erényei a konkurenciával (pl. HTC Touch Pro2, Nokia N900) szemben.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról