Szerző: Dojcsák Dániel

2010. február 23. 11:08

iRiver Story: szépséges olvasó

Magyarországon eddig cudarul álltunk elektronikus könyvolvasók terén, de az elmúlt hónapokban egyre több modell tűnt fel. Anno az iPod-hullámot is jól kihasználó iRiver nem maradt ki ebből a divatból sem, s immár nálunk is elérhető az iRiver Story. Szép, könnyen használható és egészen gyors.

Komoly meglepetést nem okozott az iRiver, eddig bármilyen termékkel rukkolt elő, az valahogy jól működött és eltalálta a felhasználói igényeket, sőt gyakran többet adott mint a \"nagyok\", mindössze a cool-faktorban marad el a márka a nagyobb gyártóktól. Az iRiver Story beleillik ebbe a mintába, sőt az eddig általunk látott összes könyvolvasónál korrektebb tervezés jellemzi.

Átgondolt dizájn

A készülék alapjául szolgáló eInk kijelző átmérője 6 hüvelyk, azaz 15,24 centiméter, a felbontása pedig 600x800 pixel. Érintést ugyan nem érzékel, viszont akár egyszerűbb grafikák megjelenítésére is alkalmas a 8 szürkeárnyalatos képernyő. Az olvasó burkolata leginkább a Barnes & Noble Nookra hasonlít, de megfelelő szögből nézve kicsit iPhone-os vonalakat is fel lehet fedezni benne. A méreteit tekintve is korrekt az eszköz, ugyanis a 13 centi széles és 20,4 centi magas olvasó mindössze 9 mm vastag, mondhatni 9 mm vékony és mindössze 290 gramm.

\"\"

A kijelző alatt egy teljes QWERTY billentyűzetet találunk irány- és vezérlőgombokkal kiegészítve, de a lapozáshoz a két szélen, a borításból kialakított gombokat is tudjuk használni. Akár jobb, akár bal kézben van a kütyü, pont kényelmes a lapozás, a nagy felületű, véletlenül nehezen lenyomható gombok éppen az alsó harmad tetején helyezkedik el. A Story alsó részén találjuk a csatlakozókat és a bekapcsológombot is. Utóbbi valójában egy csúszka, az egyik irányba húzva lezárhatjuk az olvasót és azonnal be lehet dobni a táskába, a másik irányba tolva pedig ki-be kapcsolható a gép. Az SD-kártya olvasó és a mini-USB port fedél alatt rejtőzik, így nem is rondítja el a fehér dizájnt két nagyobb lyuk, illetve nem is koszolódnak a csatolók. Kintre csak a fülhallgató-kimenet került.

2 gigabájt mindenre elég

Ugyan SD-kártyával szinte a végtelenségig növelhető a tárhely, de a könyvek néhány megabájtos méretét figyelembe véve untig elég a 2 gigabájt belső memória is, s valószínűleg az akkumulátorban lévő 9000 lapozásnyi kapacitás sem lesz kevés senkinek. A teszt alatt ugyan nem olvastunk el több ezer oldalt, de az akkumulátor töltöttségét jelző csík a sok nyomkodás és lapozgatás ellenére sem esett egy egységgel sem vissza.

\"\"

Összességében igényes termék érzetét kelti a Story, ellenben sok más gyártó megoldásával, s a bekapcsolás után sem kell csalódni. A grafikus PDF-ek végignézegetése után azt is biztosan állíthatjuk, hogy ugyan nem a Kindle DX-ben is megtalálható 16 szürkeárnyalatos kijelző van az eszközben, de a jó felbontásnak köszönhetően mégis korrektül jelennek meg a grafikák, képek, ábrák is.

Egyik kezével ad, a másikkal elvesz

A fájltípusok tekintetében ugyan hagy némi kívánnivalót, de a legtöbb fontos formátumot ismeri az iRiver olvasója. A sima szöveges fájlok mellett képes megnyitni a Microsoft Word dokumentumokat, illetve a PDF-fájlokat is, a támogatott elektronikus könyvformátum pedig az ePub, a Microsoft-féle .lit viszont nem működik, sem pedig a HTML. Érdekesség, hogy a Word-fájlok mellett a Story megnyitja a PowerPoint prezentációkat és Excel táblákat is, de itt azért nem feltétlenül kell maximális funkcionalitásra számítani. Zoomolni ezeknél például egyáltalán nem lehet, ahogyan a PDF-eknél is csak bizonyos korlátokkal. Így például egy PDF-ben mentett magazin egész oldalas cikkei olvashatatlanná válnak. Hiába, a PDF nem igazi e-book fájlformátum. ePub-fájlok megnyitásakor azonban a nagyítással együtt újra is lehet tördelni a szöveget anélkül, hogy féloldalak maradnának üresen, vagy szó közepén lennének elválasztva mondatok.

\"\"

A normális elektronikus könyvek nagyon szépen jelennek meg, mindenki kiválaszthatja a négy nagyítási fokozat közül azt, amelyik kényelmes. A lapozás még a grafikus PDF-ek esetében is nagyon gyors, nem kell hosszú másodperceket várni arra, hogy betöltődjön a következő oldal. A lapozás nagyjából ugyanannyi időt vesz igénybe, mintha egy igazi könyvben történne. A szövegek formátumtól függetlenül jól olvashatóak, a betűk kontrasztja szép.

A fájlok másolása közben sem lehet senkinek oka panaszra, az iRiver Story szerencsére elég gyors USB-csatolót kapott, így a pendrive-oknál megszokott gyors másolási sebesség mellett lehet a könyveket áthúzni. A teszt során fájlmérettől függően 1,5-3 megabájtot sikerült rámásolni másodpercenként.

Extrák

A Story amellett, hogy olvasóként funkcionál, hoz magával még néhány extra funkciót, amik aranyosak, bár a hasznosságuk megkérdőjelezhető. Az egyik ilyen a napló/kalendárium, ahová bejegyzéseket írhatunk, ezzel értelmet nyer a készüléken található teljes QWERTY billentyűzet. A másik a hangrögzítő, amivel meglepően jó minőségben tudunk felvenni hangjegyzeteket, igaz a mikrofon gyengécske kicsit, ezért egy koncertet ne ezzel akarjunk rögzíteni, beszédet viszont teljesen korrekten dolgoz fel. A negatívumok listája ugyan rövid, de meg kell jegyezni, hogy sem hang, sem szöveges jegyzetet nem lehet a könyvoldalak mellé tenni.

\"\"

Szintén egy apró érdekesség a képernyővédő, ami az eInk technológiát figyelembe véve többet árt, mint használ. Ha pár percig nem nyúlunk a Storyhoz, akkor klasszikus festményeket kezd el megjeleníteni a képernyőn. Hangulatos és kedves gesztus, de végtelenül felesleges. A menüben ráadásul nem találtuk meg a kikapcsolás módját, lehetséges, viszont valószínűleg saját fotókkal is fel lehet tölteni a képtárat, s aminek már több értelme van, mint Van Gogh képeket betölteni.

Műkedvelőknek ajánlott

Az iRiver Story sem Wi-Fi-t, sem 3G-t nem kapott, s böngésző sincs benne, ezért valójában tényleg egy korrekt könyvolvasó csupán. Nem is ígér többet, a feladatát viszont a többi, eddig kipróbált olvasóhoz képest is nagyon jól ellátja. 80 ezer forintos ára talán kicsit riasztó lehet, de aki sokat olvas, sokat utazik, de nem vár el többet egy eszköztől, annak egy nagyon jó választás lehet.

Előfizetési lehetőség a NetAcademia és a Training360 mind a 600 online tanfolyamára 1 éven át 1 tanfolyam áráért. Siess, ez az őrült ajánlat csak október 31-ig él!

a címlapról