Szerző: Bodnár Ádám

2010. február 4. 13:07

Megnyitották a Symbian OS forrását

Június helyett már most megnyitották a Symbian platform teljes forráskódját, amely ingyen elérhető az interneten bárki számára.

A Symbian a világ legelterjedtebb operációs rendszere okostelefonokon, eddig 330 millió Symbian-alapú készülék talált gazdára világszerte, s a számuk egyre gyorsabb ütemben bővül. A Symbian platformnak néhány éve még számos támogatója volt, a Nokia mellett a Sony Ericsson, a Siemens és a Motorola is több symbianos modellt piacra küldött, de ezek a cégek mára vagy teret vesztettek a mobilpiacon, vagy más platformok felé nyitottak, például az Android felé.

A Nokia 2008-ban kivásárolta a többi tulajdonost a Symbian OS mögött álló Symbian Foundationből és bejelentette, hogy megnyitja a platform forráskódját, hogy új életet leheljen a fejlesztésekbe. A forráskódot eddig csak a Symbian Foundation tagjai érhették el, mostantól azonban bárki szabadon letöltheti, használhatja, módosíthatja. A várakozások szerint a kód közzététele révén új fejlesztőket lehet bevonni egyrészt az operációs rendszer készítésébe, másrészt a rá épülő szoftverek fejlesztésébe. A Symbian Foundation arra számít, a kód megnyitása révén javul az operációs rendszer biztonsága is.

A developer.symbian.org weboldalról összesen 108 csomag lesz letölthető, amely mintegy 40 millió sornyi kódot takar. Ebben természetesen nem csak a Symbian OS magja van benne, hanem a felhasználói interfész is. A kód magyar idő szerint ma délután 2 órától lesz elérhető, a kiszivárgott információk szerint a Symbian^3 forrását lehet majd letölteni. Az operációs rendszernek erre a változatára épülő készülékeket alighanem a két hét múlva kezdődő Mobile World Congressen jelenti be a Nokia.

A Symbian^3 változatot lényegében az alapoktól újraírták, teljesen megújult a hálózatkezelési réteg, a grafikus motor, HDMI-kompatibilissé vált a multimédiás modul, emellett megkezdődtek az első lépések egy hardverabsztakciós réteg létrehozására, amely révén az operációs rendszert könnyebben lehet majd az eddigitől eltérő hardverekre portolni. A felhasználók számára is tartogat változásokat a Symbian^3: a korábbinál jobb támogatást kapnak az érintőképernyők, a 2 gigabájtnál nagyobb fájlok kezelése révén pedig lehetővé válik nagyobb méretű állományok, például HD videók feldolgozása.

Tavaly 75,8 millió symbianos mobiltelefon talált gazdára világszerte, 34 millió Blackberry, 25 millió iPhone, 18 millió windowsos készülék és mindössze 6 millió androidos telefon fogyott. Az IDC arra számít, hogy 2013-ra az okostelefonok piaca 391 millió darabra emelkedik, ezek közül 132 millión fut majd Symbian, 68 millión Android, 66 millión Blackberry OS, 51 millión Windows Mobile, 49 millión pedig iPhone OS.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról