Szerző: Koi Tamás

2010. február 3. 17:04

A Nokia szerint jó taktika az ingyenes navigáció

A Nokia szerint jó taktikának bizonyult a Symbian platformra kiadott navigációs alkalmazás ingyenessé tétele: január 21. óta 1,4 millióan töltötték le az új Ovi Térképek szoftvert.

A finn gyártó közleménye szerint az ingyenes autós és gyalogos navigációt kínáló 3.03-as verzió az egymilliós letöltésszámot egy héttel az új változat bejelentése után érte el, mostanra pedig már az 1,5 milliót is megközelíti a számláló állása. A Nokia hatalmas sikerről beszél, az ingyenes szoftver rövid távon azonban aligha fogja gyökeresen megváltoztatni a navigációs eszközök piacát.

\"Ez nagyon jó hír a független alkalmazások fejlesztőinek is. Napokon belül olyan aktív, több mint 1 milliós felhasználói bázis jött létre, akik ki vannak éhezve az új, innovatív, helyhez kapcsolódó alkalmazásokra\" – mondta el Anssi Vanjoki, a Nokia executive alelnöke. \"A mobilszolgáltatók számára is egyre nagyobb lehetőség, hogy több adat- és navigációs csomagot értékesítsenek meglévő és új ügyfeleiknek egyaránt.\"

\"\"

Egyes piackutatások szerint a tavalyi év végén megközelítőleg 27 millióan használták mobiltelefonjukat GPS-navigációra, ez a szám pedig a Nokia becslése szerint február végére 8 százalékkal nő majd. A gyártó elsősorban attól várja a növekedést, hogy az újonnan eladott, GPS-vevővel ellátott Nokia okostelefonokra már az ingyenes navigációt biztosító térkép kerül. Arról egyelőre nincs hír, hogy a jelenlegi, 11 telefonból álló készülék-kompatibilitási lista mikor bővül olyan, egyébként rendkívül népszerű korábbi modellekkel, mint az E71, vagy E66.

Az Ovi Térképek legújabb verzióját január végéig Kínában Olaszországban, Nagy-Britanniában, Németországban és Spanyolországban töltötték le a legtöbben. A leggyakrabban a Nokia 5800 XpressMusic, Nokia N97 mini, Nokia N97, Nokia 5230 és a Nokia E72 mobilokra telepítették az alkalmazást - áll a Nokia közleményében.

Az Ovi Térképek használata korábban is ingyenes volt, az útvonaltervezéshez azonban licencet kell vásárolni. A navigációs licenc ideje egy naptól egy évig terjedhet, ára pedig régiótól és időtartamtól függően 1,6 és 60 euró közt mozog. A több nyelvet - köztük a magyart is - ismerő térképszoftvernek webes felülete is van, az útvonalat itt is megtervezhetik a felhasználók, majd később szinkronizálhatják mobiljukra.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról