Szerző: Bizó Dániel

2010. január 18. 18:15

A PS3-nak áll a zászló

Minden jel arra mutat, hogy a csúszásokat elszenvedett és lassan elinduló PlayStation 3 idén magára talál. Egy felmérés alapján ezt gondolja legalábbis a játékszakma, és erre utalnak az egyre jobb számok is.

A játékiparban dolgozókat megcélzó GamesIndustry.biz felmérése szerint a szakmabeliek több mint harmada (34 százalék) szerint a Sony vezérgépe lesz 2010-ben a legsikeresebb a piacon, maga mögé utasítva minden más platformot. Ezzel a PS3 a legtöbb szavazatot nyerte el, egyértelműen megelőzve az Xbox 360 30 százalékát.

A PS3 támogatottsága ezzel duplája a tavalyi felméréskor kapott 16,4 százaléknál, ami arra utal, hogy drasztikusan javult a konzol szakmai megítélése. Mindezt kétségtelenül az új, kisebb és olcsóbb modell sikerének, valamint az idén megjelenő olyan exkluzív megaprodukciókkal szembeni várakozásoknak köszönheti, mint amilyen a God of War III, Heavy Rain, a Gran Turismo 5, vagy a világpiacra kilépő Final Fantasy XIII, de bőven vannak még lehetőségek is a tarsolyban, mint a Rockstar Agentje, vagy az ICO-tól a Last Guardian.

A PS3 ezenkívül mozgásérzékelős kontrollert kap az alkalmi játékosok megnyeréséhez, és 3D-s képességeket a keménymag kegyeiért - év végére az Xbox jelentkezik egy teljesen új mozgásérzékelős megoldással, Natal kódnéven. Talán a PS3 várható idei népszerűségétől tarthatott Hugo Chavez venezuleai elnök is, aki országa előtt úgy fogalmazott, a PlayStation és videojátékok a gyerekek számára méreg, és a kapitalista pokol felé vezető út.

A Sony az elmúlt napokban jelentette, hogy a karácsonyi szezonban öt hét alatt 3,8 millió PS3-at adott el világszerte, ami az eddigiekhez képest rendkívül erősnek számít, és a cég a fent említett játékokat is az év első felére időzíti, hogy fenntartsa az érdeklődést és a lendületet. A PS3 bár megverte decemberben az Xboxot az Egyesült Államokban is, a különbség minimális, vagyis nem sikerült jelentősen faragnia hatalmas amerikai hátrányából, így a platformnak szüksége van az újabb húzónevekre, mivel az év második feléig pénzügyileg ésszerű keretek közt maradva biztosan nem nyílik a cégnek lehetősége árat csökkenteni.

Hatalmasat zuhantak azonban a Nintendo Wii vélt kilátásai. A konzol tavaly elsöprő többséget tudhatott magáénak 54,4 százalékkal, a kifulladás jelei, valamint a független szoftverfejlesztők sikertelenségei a platformon kiábrándították a szakmát, és alig több mint 9 százalék gondolja, hogy idén is a legsikeresebb lehet. Olyannyira megváltoztak az erőviszonyok, hogy idén már az iPhone meg is előzte a Wiit, a fejlesztők 10 százaléka szerint nagyobb perspektívával rendelkezik, mint bármi más.

Érdekesség, hogy az Activison Blizzard a válaszadók több mint 43 százaléka szerint a legsikeresebb kiadó lesz 2010-benn, amivel toronymagasan veri a továbbra is a hanyatlás ellen erőltetett megújulással és kaszával vágott marketingbüzsdékkel küzdő Electronic Arts 19 százalékát. Az Activision Blizzard tandemnek szinte minden platformra van ütős franchise a kezében, és idén jelenik meg a Starcraft 2 kultikus stratégiai játék is. Néhány további részlet a GamesIndustry oldalán olvasható.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról