Szerző: Koi Tamás

2009. december 10. 16:16

Nagyobb kijelzőkre optimalizálták a Skyfire 1.5-öt

Megjelent a Skyfire mobil webböngésző legújabb, 1.5-ös változata. A program egy éve vált mindenki számára elérhetővé, a Skyfire az akkori 0.85-ös verzióhoz képest komoly fejlődési utat járt be.

A Skyfire 1.5-at elsősorban az újabb, nagyobb kijelzővel rendelkező okostelefonok tulajdonosai számára éri meg telepíteni, miután a böngésző renderelőmotorját jelentősen átdolgozták a nagyobb felbontású paneleknek megfelelően. Az érintőkijelzős és hagyományos kijelzőkkel ellátott készülékeket egyaránt támogató webböngésző a kliens- és szerveroldali fejlesztéseknek köszönhetően jóval gyorsabb is lett elődeinél.

Az egyelőre csak Windows Mobile platformra elérhető Skyfire 1.5-öt immár az érintőkijelzős telefonokon is jóval könnyebb használni a felhasználói felület módosításai révén, a program emellett most már támogatja a kinetikus görgetést is, amivel - kellően erős hardver esetén - gyorsabbá és fokozatosabbá válhat az oldalak mozgatása.

Az első, mindenki számára elérhető publikus Skyfire tavaly november végén jelent meg. A program fejlesztői nem kevesebbet ígértek, mint a PC-n megszokott böngészési élményt a mobilon, beleértve a Flash vagy Silverlight animációkat, AJAX-alapú oldalakat, videókat vagy akár zenéket, vagyis a felhasználók pontosan ugyanazokhoz a tartalmakhoz férhetnek hozzá a telefonjuk kijelzőjén, mint amiket a PC monitora előtt ülve megszoktak.

A böngésző 1.0-s változata idén májusban látott napvilágot, a program a korábbi változatokhoz képest már ekkor sokat gyorsult, valamint javult a felhasználói interfész és a kezelhetőség is (változott például a zoomolási funkció, valamint javult a webes videostream). A mostani változat elérhető a Skyfire weboldalán keresztül, egyelőre csak Windows Mobile platformra. A fejlesztők ígérete szerint a symbianes változat is napvilágot lát hamarosan.

Fordulóponthoz értünk. A próbaidőszaknak vége, ez már karrier szempontból is véresen komoly játék. Ráadásul mindenkit érint az informatikában!

a címlapról

BROWSER

0

AI-böngészővé alakítja a Microsoft az Edge-t

2025. július 29. 14:20

A Perplexity és az OpenAI után a Microsoft is bejelentette saját megoldását az Edge szolgáltatáson belül, mely a több lépésből álló webes navigációt és interakciókat segít automatizálni.