Szerző: Bizó Dániel

2009. november 12. 16:02

Békét kötött az AMD és az Intel

Az AMD és az Intel ma közölték, hogy teljes kiegyezésre jutottak a két vállalat közt dúló jogi vitákban. A megállapodás értelmében a két cég mindenféle jogi vitát befejez, és az Intel több mint 1 milliárd dollárt fizet.

A két vállalat közös közleményben tudatta, hogy sikerült megállapodást elérniük a két cég közti összes jogi kérdésben, beleértve a licencelési és trösztellenes aspektusokat is. A felek úgy kommentálták a bejelentést, hogy bár a két cég közti viszony terhelt volt az elmúlt időben, ez a kiegyezés \"véget vet a jogi vitáknak és lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy összes erőfeszítésüket a termék innovációra és fejlesztésekre fordítsák\".

Az egyezség része egy keresztlicenc-megállapodás, melynek értelmében 5 éven át mindkét vállalat felhasználhatja a másik szabadalmait is, valamint az Intel felhagy bármiféle licencvitával, amelyet az AMD-Globalfoundries kapcsán indított az x86 processzorok gyártási licencének kérdésében. Ezen túlmenően az Intel 1,25 milliárd dollárt fizet az AMD-nek, valamint bizonyos nem részletezett üzleti gyakorlatokhoz tartja magát. Ez kétségtelenül az Intel piaci erőfölénnyel történő visszaélésének beismerése, legalábbis jogilag, és annak vállalása, hogy ez a jövőben nem ismétlődik meg újra.

Cserébe az AMD beszüntet minden polgári peres keresetet, melyek az Egyesült Államokban és Japánban folytak, és világszerte visszavonja hivatalos panaszait is a különféle versenyhatóságoknál. A megállapodás részleteit közzéteszik majd a cégek saját tőzsdefelügyeleti beadványaikban.

Rendezett viszonyok

Az Intel ezzel majdnem az összes ellene folyó trösztellenes pert lezárta, kivéve egyet. A New York-i főügyész ugyanis alig egy hete emelt hivatalosan is vádat az Intel ellen, mivel úgy találta, hogy az illegális módszerekkel tartotta sakkban a PC-gyártókat, hogy mellőzzék a riválisok processzorait. A hivatal 2008 elején kezdte vizsgálni az Intel tevékenységét és hatalmas mennyiségű dokumentum kiértékelése, valamint több tucat tanúvallomást rögzítését követően azzal vádolta meg az Intelt, hogy \"éveken át világméretű illegális tevékenységet\" folytatott.

Lényegében ez az eljárás jelenti az utolsó fenyegetést a cégre nézve (hacsak az amerikai versenyhivatal nem száll be a kérdésbe), miután az Európai Unió is már meghozta elmarasztaló, 1 milliárd eurós büntetéssel járó döntését, melyet ugyanakkor az Intel hevesen vitat és bíróságra visz. A mostani megállapodás ellentmondásos azzal, ahogyan az Intel kritizálja az EU döntését, mivel gyakorlatilag teljesen megalapozatlannak tartja azt, és tagadja, hogy bármiféle kár érte volna a piacot.

Az AMD papírjai az x86-os licencelés körüli bizonytalanság eltűnésével, és az 1,25 milliárd dolláros készpénz infúzióval több mint 20 százalékot erősödtek a reggeli New York-i tőzsdei kereskedésben. Az AMD ezzel másfélszeresére, nagyjából 3,8 milliárd dollárra duzzasztja likvid állományát, ami nagyfokú biztonságot ad számára, hogy agresszív kutatás-fejlesztéseket finanszírozzon. Az AMD tegnap tartotta meg éves elemzői konferenciáját, melyen termékterveiről beszélt. A cég 2011-re két új processzor mikroarchitektúrával is készül.

A folyamatban lévő konferenciahíváson Dirk Meyer elnök-vezérigazgató úgy fogalmazott, hogy mindez nagyobb szabadságot ad számára, ami fokozza a versenyt cégek közt, mivel az Intel vállalta, hogy kedvezményeit és marketingtámogatásait nem köti olyan feltételekhez, melyek korlátozzák, hogy ügyfele mennyi és milyen AMD processzorokat vásárol. Egyúttal elhangzott, a a keresztlicenc-megállapodás lehetőséget ad az AMD-nek, hogy még jobban eltávolítsa magát a Globafoundriestól, teljesen megszabadulva annak terheitől, és később akár a cég nyereségkimutatásába sem kell konszolidálni majd, így nyereséget mutathat fel az AMD. A felek egyúttal szándékukat fejezték ki arról, hogy javítsák egymáshoz fűződő kapcsolataikat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról