Szerző: Bodnár Ádám

2009. november 4. 10:18

Élőben az Exchange Server 2010 hazai premierje

Ma zajlik a Lurdy-házban a Microsoft TechNet-eseménye, amelyen az Exchange Server 2010-et mutatják be a hazai szakmai közönségnek. A Microsoft új kommunikációs és szerverének vadonatúj verziója néhány hete készült el.

Az Exchange Server 2010 magyar bemutatóján a Microsoft szakemberei és a Microsoft MVP-k, azaz a vállalat különféle technológiáit a legmélyebben ismerő külsősök mutatják be az új szervertermék legfontosabb újdonságait,mind a belső felépítést, mind pedig a felhasználói oldalról látható fejlesztéseket tekintve. Külön előadás foglalkozik az Exchange Server 2010 felügyeletével, illetve a levelezés védelmével is. Az előadások élőben, videón követhetők a Microsoft TechNet oldalán, ahol a nézők chatelhetnek is egymással, illetve a MIcrosoft szakembereivel. A rendezvény programja és az előadások témája itt tekinthető meg. Aki nem tudja élőben követni az eseményt, annak sem kell kétségbe esnie, az előadások ugyanis utólag visszanézhetők lesznek.

Fontosabb újdonságok: teljesítmény

Az Exchange Server 2010 a Microsoft ígérete szerint gyorsabb elődeinél, többet tud azoknál és mégis könnyebben felügyelhető, karbantartható. Az Exchange továbbra is a Jet adatbázismotort használja, pedig ennek lecserélése az SQL Serverre már évekkel ezelőtt szóba került. A Microsoft mérnökei azonban időközben annyira felturbózták a Jetet, hogy végül szükségtelenné vált a csere. a korábbiaknál egyenletesebben írja és olvassa az adatokat, ennek eredményeképp az I/O sebesség akár 70 százalékkal nagyobb lehet az Exchange Server 2007-énél és közel kétszeresen múlja felül az Exchange Server 2003-at.

A nagyobb teljesítményt a hardverigényen kell megfizetni. A Client Access Serverként üzemelő Exchange-szerverek legalább 8 processzormagot és 8, de inkább 16 gigbájt memóriát igényelnek majd.A kisebb cégek akár egyetlen szerverre is tehetik az összes Exchange Server szerepkört, de a Microsoft inkább a horizontális skálázást ajánlja - a lehetőség mindenesetre adott akár 16 processzormag használatára is. Az Exchange 2010 már támogatja a 64 bites Windows Server 2008-at és a Windows Server 2008 R2-t.

Az Exchange Server 2010 továbbra is öt szerepkört vehet fel, fontos változás azonban hogy a Mailbox Serverről több funkció átkerült a Client Access Serverre, ennek köszönhetően a Mailbox Server akár 120 ezer egyidejű kapcsolat kiszolgálását is végezheti, tízszer annyit mint az Exchange Server 2007-ben. Meghibásodás esetén a Mailbox Serverek most már 30 másodperc alatt képesek átterhelődni másik gépre, a korábbi Exchange esetében ez két percet vett igénybe legalább.

A Microsoft új üzenetkezelő szerverének fejlesztői nagy hangsúlyt fektettek a megbízhatóságra és rendelkezésre állásra, valamint olyan új fürtözési képességeket is bevezettek, amelyre alapozva a korábbi megoldások (CCR, LCR, SCR, SCC) előnyeinek ötvözésével egy \"bombabiztos\" fürt hozható létre már két szerverből. Ezekről a fejlesztésekről a 11:20-kor kezdődő előadásban beszél Soós Tibor, MVP.

Új képességek

Az Exchange Server 2010 a korábbinál fejlettebb képességeket vonultat fel az üzenetek megőrzése és archiválása terén, a szerver minden postafiókot és mappát előre beállított szabályrendszerek alapján tud kezelni. Bizonyos típusú leveleket az Exchange Server 2010 a Microsoft Rights Management Services (RMS) segítségével automatikusan, a küldő szándékától függetlenül képes jogvédelemmel ellátni, ezzel csökkentve a bizalmas információk kiszivárgásának kockázatát. Szintén az információszivárgást megakadályozni hivatott fejlesztés, hogy a szoftver automatikusan figyelmezteti a felhasználót, ha túl nagy csatolmányt akar küldeni egy terjesztési listára.

A vállalaton belüli felesleges e-mail forgalom csökkentésére is tartalmaz néhány trükköt az új Exchange Server. A szoftver levélküldés előtt képes figyelmeztetni a felhasználókat, ha olyasvalakinek akarnak e-mailt küldeni, aki éppen nincs az irodában, megtelt a postafiókja vagy például nem tudja a csatolt állományt fogadni. A MailTips nevű fejlesztés nem csak erre képes, segítségével megakadályozható a hirtelen felindulásból írt levelek elküdése is, ha pedig valaki mégis rákattintott a \"küldés\" gombra, egy pár másodpercig visszavonhatja azt. A hatékonyabb levelezés érdekében a szoftver a Gmailhez hasonlóan képes az üzeneteket \"beszélgetésekbe\" szervezni, amelyeket akár el is lehet némítani.

Megújult az Outlook Web Access is, amely az Outlook Live nevet kapta. A böngészőből elérhető felület megszólalásig hasonlít a telepített Outlookra és egyre több olyan szolgáltatás érhető már el a segítségével, amelyek eddig csak a telepített változatban voltak jelen. Az Exchange Server 2010-ben változatban ilyen például a terjesztési listák kezelése, szabályok létrehozása, vagy más postafiókok megnyitása. Jó hír, hogy az OWA már nem csak Internet Explorerből, hanem Firefoxból és Safariból is használható.

Felügyelet

Egy, a Microsoft megbízásából készült tanulmány azt állítja, az Exchange Server 2007 üzemeltetési költsége mintegy fele az Exchange 2003-énak és az Exchange Server 2010 esetében hasonló mértékű csökkenés várható. A rendszergazdák életét olyan újdonságok hivatottak könnyebbé tenni, mint a távfelügyelet PowerShell segítségével, a szerep-alapú hozzáféréskezelés (Role Based Access Control) integrációja, amely jogosultságokhoz köti a PowerShell parancsok futtatását, illetve az adminisztrátori tevékenység naplózása, amellyel visszakövethetővé és ellenőrizhetővé válik a rendszergazdák tevékenysége. Az Exchange Server 2010 felügyeletével kapcsolatos újdonságokról szóló előadás 13:40-kor kezdődik majd.

A tesztelés és bevezetés felgyorsítása érdekében az új Exchange használható olyan rendszerekben, ahol már üzemel Exchange Server 2003 vagy 2007, bár az utóbbival való együttműködéshez a nyár végén megjelent Exchange Server 2007 SP2 telepítése szükséges. Sajnos az Exchange Server 2010 újdonságainak egy része csak az Outlook 2010-zel használható ki, ebből azonban még csak nem nyilvános előzetest adott ki a Microsoft, a bárki számára hozzáférhető béta valószínűleg november közepén jelenik meg.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról