Szerző: Bizó Dániel

2009. október 26. 16:02

Meglepően jól megy a Microsoftnak

A várakozásokat magasan felülmúló eredményekről számolt be a Microsoft a harmadik naptári negyedév, és első pénzügyi negyedéve kapcsán. A Windows 7 iránti kereslet a cég előzetes várakozásait is felülmúlja. A cég már toboroz.

A Microsoft számviteli szabályoknak megfelelő negyedéves forgalma 12,9 milliárd dollárt tett ki, ami 14 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál, miközben adózott nyeresége 18,3 százalékkal 3,6 milliárd dollárra esett vissza, ami még mindig sokkal kevésbé rossz, mint amire az elemzők számítottak. A Windows 7 előrendelések és frissítési program által generált 1,47 milliárd dolláros elhatárolással együtt ráadásul a csökkenés mindössze 4 százalék lenne, miközben az adózott nyereség 8,6 százalékkal múlta volna felül a tavalyi profitot. A cég papírjai közel 10 százalékkal ugrottak meg a hírek hatására.

A konferenciahíváson Christopher Liddell pénzügyi vezér elmondta, hogy a vállalat eredetileg 1,1-1,3 milliárd közti elhatárolt bevételre számított a Windows 7 kapcsán, mely egyébként október 22-étől hivatalosan is megvásárolható a Server R2 operációs rendszerrel egyetemben, így az elhatárolt közel másfél milliárd dollárnyi forgalom ebben a negyedévben könyvelhető el a cég számára bevételként. A Windows 7 és netbookok együttes sikerének köszönhetően rekordmennyiségű Windows talált gazdára világszerte, közölte a cég.

A netbookok sikerének ugyanakkor nem biztos, hogy őszintén tudnak örülni Redmondban, ugyanis a Windows 7 nélkül a Windows kliens részleg 2,62 milliárdos forgalma 38,8 százalékkal alacsonyabb a tavalyinál - a Windows 7-tel együtt is 4,4 százalékos lenne a csökkenés. Ezzel szemben a Gartner szerint a PC-szállítások 0,5, míg az IDC szerint 2,3 százalékkal növekedtek a negyedév során, ami arra utal, hogy a Microsoft Windows átlagos eladási ára jelentősen erodálódott, amit a PC-gyártók számára esetlegesen nyújtott nagyobb kedvezmények mellett a netbookokra telepített olcsó XP változatok magyarázhatnak leginkább. A Microsoft szerint a mix romlása egy év alatt 7 százalékkal csökkentette a kliens Windowsokból származó bevételét. Az üzemi nyereség kevesebb mint felére, 1,46 milliárd dollárra zuhant vissza.

Különösen jól, mondhatni érthetetlenül jól teljesítettek a cég szervertermékei. A Servers and Tools divízió forgalma nem csökkent, hajszállal felülmúlta a tavalyit, ami az erősen megzuhant vállalati kiadások közepette egészen meglepő teljesítmény - az x86 szerverek fogalma például nagyjából ötödével eshetett vissza a negyedév során. A Microsoft a Windows Server, SQL Server és System Center termékek eladásainak erősödésével magyarázza a produkciót. Az üzemi nyereség 23 százalékkal 1,28 milliárdra erősödött, jól jelezve a cég költséghatékonyságot növelő programjának eredményeit. A Microsoft a Server R2 és Exchange Server 2010 termékeitől új lendületet vár, és a szerverpiacét felülmúló ütemű növekedést.

Az Office és más üzleti termékekért felelős divízió 11,1 százalékos forgalmcsökkenésről számolt be, ugyanakkor csak 10 százalékkal romlott az üzemi eredmény. Az Xboxért és Zune-ért felelős részleg tartotta árbevételét, 2,1 millió konzol fogyott, és 312 millióra megduplázta nyereségét, míg az Online részleg 480 milliós mínuszt generált, ami megegyezik bevételével - a Microsoft láthatóan nem adja fel, és hatalmas összegeket fordít online jelenlétének erősítésére. A vállalat így is 6,1 milliárd dollár készpénzt termelt ki a három hónap alatt.

A Microsoft HR-vezetője, Lisa Brummel egyúttal a német dpa ügynökségnek elárulta, hogy a Microsoft világszerte mintegy 4000 álláshelyet kíván teremteni még ebben a pénzügyi évben. Az állások elsősorban nem a mostanra beérett költségcsökkentések érdekében korábban megszüntetetteteket állítanák vissza újra, hanem más részlegekben és új pozíciókat jelentenek. A toborzásra a válság jó alkalmat is ad, tette hozzá Brummel, ugyanis az eddigi elbocsátások miatt könnyebb munkaerőt találni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról