Szerző: Bodnár Ádám

2009. október 7. 16:09

A Pannon áll át először Windows 7-re

Magyarországon a Pannon az első nagyvállalat, amely átáll Windows 7-re, a tervek szerint a cég PC-inek 97-98 százalékán egy éven belül már az új Windows fog futni.

A Pannonnál 400-nál is több windowsos szerver üzemel jelenleg, a PC-k száma pedig meghaladja a 2 ezret, mondta el a Microsoft mai rendezvényén Kovács Zsolt, a mobilszolgáltató vállalati alkalmazások üzemeltetéséért felelős vezetője. A cég informatikai üzemeltetési szakemberei az első előzetesektől kezdve tesztelték a Windows 7-et és kedvező tapasztalatokat szereztek. Miután a Pannon számára fontos alkalmazások kompatibilitási tesztjei sikeresen zárultak, a vállalat az új operációs rendszer széleskörű bevezetése mellett döntött. \"A Pannon az átállás miatt nem tervez külön hardvercserét, csupán az életciklusuk miatt egyébként is betervezett gépek cseréjére kerül sor\" - tudta meg a HWSW Koller Györgytől, a Pannon műszaki vezérigazgató-helyettesétől.

Kovács Zsolt elmondta, a vállalatnál felmerülő igényekre  \"az XP ma már nem elég\", a Vistát pedig \"nem merték meglépni\". A vezető szerint elsősorban az szólt a Windows 7 mellett, hogy számos új funkcióval támogatja a mobil munkavégzést, a Pannonnál pedig ma már lényegében mindenki notebookot használ, vezeték nélkül csatlakozik a vállalati hálózatra, folyamatosan vándorol az épületből megbeszélésről megbeszélésre. A Windows 7 előnye még Kovács szerint, hogy jóval kíméletesebben bánik az akkumulátorral mint a korábbi Windowsok, ezért a dolgozók tovább maradhatnak távol a konnektortól, illetve végső soron a PC-k áramfogyasztása is csökken, mivel ritkábban kell az akkumulátorokat feltölteni.

Az első felhasználói teszteken már átesett a Windows 7 a mobilszolgáltatónál és már ebben a hónapban élesben megkezdődik az operációs rendszer telepítése, elsőként az ügyfélszolgálatosok gépein. Kovács magyarázata szerint ez az a felhasználói csoport, amely kevés alkalmazást használ, így ideális terep a migráció elindítására. A lépés egyben azt is mutatja, a Pannon bízik a Windows 7-ben: ha az ügyfélszolgálati munkatársak PC-ivel gondok adódnak, azt az ügyfelek is megérzik. Október végére több mint 200 PC-n használják már éles üzemben a Windows 7-et a Pannonnál, egy éven belül pedig gyakorlatilag az összesre felkerül az új asztali operációs rendszer - monda el Kovács Zsolt.

A Windows 7 és a Windows Server 2008 R2 érkezését kimondottan várták a hazai cégek. Egy tavasszal végzet Microsoft-felmérés szerint 6 százalékuk fél éven belül, további 20 százalék pedig egy éven belül be kívánja vezetni őket - a maga idejében a Vista esetében jóval alacsonyabbak voltak ezek az értékek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról