Szerző: Bodnár Ádám

2009. augusztus 19. 10:22

Lefogyott és olcsóbb lett a PlayStation 3

A várakozásoknak megfelelően a GamesCom rendezvényen a Sony bejelentette, csökkenti a PlayStation 3 árát. A cég emellett bemutatta a konzol vékonyabb változatát is, ami szeptembertől lesz kapható.

Noha a Sony vezetője, Howard Stringer még hetekkel ezelőtt is cáfolta a PlayStation 3 árcsökkentését, a vállalat tegnap a kölni GamesCom rendezvényen mégis bejelentette a 100 dolláros, illetve eurós leárazást: a PlayStation 3 mostantól az USA-ban 299 dollárért kapható, Európában pedig 299 euróért, ami jelenleg 80 ezer forint körüli összeget jelent a kasszánál. Kérdés, vajon akar-e valaki régi, 80 gigabájtos PlayStation 3-at venni ennyiért, amikor szeptember 1-től kapható lesz a kisebb, könnyebb, vékonyabb, a Sony ígérete szerint harmadával kevesebbet fogyasztó és csendesebb verzió.

A PlayStation 3 \"slim\" képességeit tekintve ugyanazt tudja mint az eddig forgalmazott változat, a méretén kívül a matt fekete színe is megkülönbözteti az elődtől, amely fényes burkolatot kapott. A megváltozott formaterv miatt a vékony PlayStation 3 csak egy külön megvehető állvánnyal használható függőleges helyzetben. Az új gép sem lesz már kompatibilis a PS2-vel, valamint Linux futtatására sem lesz alkalmas, de a Blu-ray meghajtó természetesen megmarad, így lejátszóként is használható. A továbbra is 299 dollárba (illetve euróba) kerülő gépben 120 gigabájtos merevlemez lesz és egy darab vezeték nélküli DualShock 3 kontrollert mellékelnek hozzá. Pletykák szerint később egy 250 gigabájtos modellt is piacra dob a Sony.

\"\"

A vállalat emellett bejelentette a PlayStation 3 legújabb firmware-ét, amely néhány apró változtatást vezet be a kezelőfelületen, például animált avatarokat. A magyar vásárlók számára jó hír lehet, hogy a PlayStation Video Store több nagy európai országban elindul novemberben, köztük az Egyesült Királyságban, Németországban és Franciaországban és 2010-re a japán cég további országok bevonását tervezi, így akár Magyarországra is hamarosan megérkezhet a szolgáltatás.

Piaci elemzők egybehangzó véleménye szerint a PlayStation 3 leárazása árcsökkentési lavinát indít majd el az iparban és hamarosan a Nintendo is 50 dollárral olcsóbban fogja adni a Wii-t, illetve a Microsoft is enged az Xbox 360 Elite 399 dolláros árából legalább ennyit, de inkább 100 dollárt. Az hónapok óta folyamatosan zuhanó eladási adatok ugyanis azt bizonyítják, jelenlegi árukon egyre kevesebb embert érdekelnek a játékkonzolok, új szoftverek kiadásával már csak korlátozottan lehet felpörgetni a keresletet. Ezért mindenképp leárazásra lenne szükség még az ünnepi szezon előtt, hogy a játékpiac ne zuhanjon drámaian.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról