Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Hogyan védhetjük noteszgépünket lopás ellen?

Koi Tamás, 2009. augusztus 05. 14:49
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A notebookok egyik legfőbb előnyéből, a mobilitásból ered egyik hátrányuk is: a gépeket nem csak a tulajdonos, hanem más is könnyűszerrel a hóna alá csaphatja. Míg egy vállalat számára az anyagi veszteségnél lényegesen nagyobb kárt tud okozni a gépen tárolt adatok ellopása, addig egy egyéni felhasználónál többnyire fordított a helyzet: nekik a néhány százezer forintos dologi kár is komoly érvágás.

Mégis viszonylag kevesen figyelnek arra, hogy olykor kifejezetten drágán vásárolt noteszgépüket biztonságban tudják a tolvajokkal szemben -- akik a pénz, az okmányok és az ékszerek után többnyire a könnyen mozdítható, nagy értékű műszaki cikkekre utaznak. Közkeletű mondás, hogy amit el akarnak lopni, el is lopják, de legalább az amatőröktől érdemes védeni magunkat, esetenként olyan módszerekkel, melyek valójában egy fillérünkbe sem kerülnek.

Ne hagyjuk őrizetlenül!

Álmaink noteszgépének megszerzése olykor önfeledt büszkeséggel tölt el minket, ennek mértéke ráadásul többnyire egyenesen arányos az összeg nagyságával, amit a pénztárnál kellett hagyni. Óvatosan legyünk büszkék szerzeményünkre, ne kérkedjünk vele idegenek előtt és főleg ne hangoztassuk az árát a notesznek! Ha idegenek érdeklődnek szerzeményünk iránt, ki akarják próbálni, kézbe akarják venni, legyünk résen, ismeretlennek semmi esetre se adjuk oda a gépet!

Rendkívül fontos, hogy nyilvános helyen soha ne hagyjuk őrizetlenül a notebookot, különös tekintettel a repülőterekre, (ahol más okból sem tanácsos csomagot felügyelet nélkül hagyni), pályaudvarokra, vonatokra vagy éppen az internetkávézókra! Gyanús, ha ismeretlenek készséggel ajánlkoznak, hogy őrzik a gépet, amíg mi a mosdóban vagyunk. Ne hagyjuk azt sem, hogy bármilyen módszerrel eltereljék a figyelmünket a gépről -- egy tolvaj szempillantás alatt kereket old a notebookkal, miközben azon bosszankodunk, hogy társa "véletlenül" forró kávéval öntött le minket.

Bár nem feltétlenül célravezető, de olykor a tolvajok ellen is hatékony megoldás lehet, ha a noteszgépet megkülönböztető jegyekkel ruházzuk fel. Ilyen lehet a matricázás, a speciális festés vagy a gravírozás (ha a garancia erre lehetőséget ad). Lehet, hogy egy matricával nem riasztjuk el a tolvajokat, de legalább könnyebben meg tudjuk különböztetni a gépünket a sok egyforma vagy hasonló notebook között például egy kávézóban vagy konferencián, ráadásul a matrica önkifejezésnek sem utolsó.

Zárt autóban se hagyjuk a noteszgépet (még a csomagtartóban sem), illetve utazás közben ne tegyük az ülésekre és mindig zárjuk be az ajtókat, nehogy egy piros lámpánál óvatlanul kikapják mellőlünk!

Fizikai védelem: táska, zár, riasztó

A noteszgéppiac virágzásával gombamódra szaporodnak a gépek kényelmes hordozását szolgáló táskák -- ha tehetjük, messziről kerüljük az egyenmegoldásokat! Gondoljunk arra, hogy a sablonos noteszgéptáskák valósággal világítanak a tolvajok számára, jelzik, hogy bennük nagy értékű műszaki cikk lapul.

A piac méretével a táskák választéka is egyre bővül, így szerencsére választhatunk olyan megoldásokat is noteszgépünk hordozására, melyről senki nem tudja megmondani, hogy egy noteszgépet (is) rejt a belsejük. Ilyen hordtáskák a fiatalosabb hátizsákok, vagy az üzletembereknek való elegáns, aktatáska-szerű példányok, de éppenséggel divatos női táskának is álcázhatja magát a noteszgéptáska.

A fentiek betartása mindössze némi figyelmet igényel, így zéró anyagi ráfordítással elejét vehetjük a lopásnak, ettől függetlenül tovább biztosíthatjuk értékes vagyontárgyunkat különböző mechanikus védelmek beiktatásával -- ezek azonban már pénzbe kerülnek. Viszonylag kevesen tudják, de akárcsak egy kerékpárt, úgy egy noteszgépet is le lehet láncolni, ezért található meg még a legolcsóbb példányokon is az úgynevezett Kensington-zár foglalat.

Az ebbe a foglalatba passzoló, többnyire acélsodrony drótból és egy kulcsos vagy számzáras zárszerkezetből álló lakat ára néhány ezer forinttól több tízezer forintig terjedhet -- érdemes a gép értéke alapján mérlegelni, de nem biztos, hogy a legdrágább megoldás a legjobb a számunkra! A zár nem csak nyilvános helyen jöhet jól: érdemes megfontolni, hogy az állandóan otthon használt gépet valamelyik bútordarabhoz rögzítsük, de akár az irodában is odaláncolhatjuk az asztalhoz.

Valamivel ritkább, de létező termék a riasztó. Ezekből a táskára, vagy Kensington-foglalatra szerelhető mechanikus védelmekből itthon egyelőre meglehetősen szűk a választék, pedig az amatőr tolvajokat hatékonyan távol tarthatják. A riasztót vagy mozgásérzékelő vagy a hozzá tartozó drótdarab mozgása aktiválja, a készülék ekkor éles visító hangot ad. A riasztókban levő mozgásérzékelő sok noteszgépben gyárilag is megtalálható, más kérdés, hogy a legtöbb gyártónál csak a merevlemez rázkódásvédelmét szolgálja a rendszer, de van olyan gyártó, aki lopásvédelemre is használja a technológiát, illetve léteznek szoftverek, amelyek ezt kihasználva jeleznek, amikor a gépet valaki megmozdítja.

Ha mégis ellopták...

...először is készüljünk fel rá, hogy valószínűleg soha többé nem fogjuk látni a noteszgépet. Természetesen ettől függetlenül első dolgunk legyen a rendőrségi feljelentés, különösen ha értékes gépről van szó. Kevesen vannak tisztában vele, de a felderítés esélyét -- ha csak minimális mértékben is -- mi magunk is növelhetjük. Néhány gép már visszakerült úgy a jogos tulajdonosához, hogy a felhasználó a rendőrségi feljelentés után a gyártónak is leadta a lopott gép sorozatszámát, majd amikor az szervizbe került, a nyilvántartás alapján azonnal fennakadt a szűrőn. Mindemellett a lehető legtöbb publikus oldalon és fórumban tegyük közzé, hogy mit loptak el tőlünk, hátha valakinek felajánlották megvételre vagy látta valahol.

Van már kifejezetten noteszgéplopásra szakosodott weboldal is, ilyent is érdemes lehet felkeresni. A www.lopottlaptop.hu-n a pórult járt tulajdonosok jelenthetik be gépük sorozatszámát, amely bekerül egy kereshető adatbázisba. Vásárlás előtt is érdemes felkeresni az oldalt, a kedvező áron kínált használt gépről könnyen kiderülhet, hogy lopott.

Védjük az adatokat!

Alaposan megnehezíthetjük a tolvaj dolgát, ha használjuk a gép által felkínált szoftveres illetve hardveres biztonsági opciókat. Ez ugyan lopás ellen nem véd, de legalább személyes adatainkért nem kell aggódnunk. Éppen ezért fontos, hogy beállítsuk a BIOS-ban a jelszót és bekapcsoljuk a merevlemez titkosítását, így a tárolóegység a jelszó ismerete nélkül még más gépbe helyezve is használhatatlanná válhat. Ha van ilyen a gépünkön, használjunk ujjlenyomat-azonosítót, vagy smart kártya olvasót! Kényes adatainkat próbáljuk minél hatékonyabban védeni és mindig készítsünk róluk biztonsági másolatot!

Bár Magyarországon egyelőre nem érhetők el, érdemes pár szót ejteni azokról a bizonyos gyártók által támogatott biztonsági megoldásokról, melyek egyrészt segítik a felderítést, másrészt arra is lehetőséget adnak, hogy a felhasználó távolról blokkolja az ellopott géphez való hozzáférést (pl. Computrace). Ennek feltétele, hogy a notebookkal az internetre csatlakozzanak, illetve a szolgáltatás támogatott legyen az adott országban -- ahogy sajnos nálunk ez még nem általános. Reméljük, a jövőben itthon is elérhetők lesznek az ilyen megoldások, hiszen ha a tolvajok tudják, hogy az ellopott gépből legfeljebb néhány alkatrészt tudnak eladni, valószínűleg elfordulnak a notebookoktól.

A biztosító is segíthet

Jóllehet a gépet ezzel sem kapjuk vissza, de ha otthonról lopták el a noteszt, és nem céges, hanem saját tulajdonról van szó, érdemes lehet a biztosítóhoz fordulni, ha a lakásbiztosítás az ingóságokra is kiterjed. Bizonyos cégek hajlandók a nagyobb értékű notebookokra egyedi biztosítást is kötni, de ajánlott átböngészni a feltételeket, ugyanis ezek nem mindegyike terjed ki lopásra (a Magyar Biztosítók Szövetségének álláspontja szerint a lopás nem biztosítási esemény)!

A biztosítási árak tekintetében fontos szempont, hogy hova terjed ki a biztosítás, kérhető olyan csomag is, ami teljes Európára érvényes, így a tengerparti nyaralásra is könnyebb szívvel vihetjük magunkkal a notebookunkat. A káreseményt követően -- és ide már a lopáson kívül beleértjük a vétlen törést, a villámcsapás miatti meghibásodást, a beázást, vagy másik személy rosszindulatú rongálását -- a biztosító visszatéríti a gép árának önrésszel csökkentett értékét.

Nem lehet minden noteszgép mellé rendőrt vagy biztonsági őrt állítani, a fenti módszerekkel azonban elejét vehetjük a lopásnak, pusztán tudatosulnia kell bennünk, hogy ahogy a kerékpárunkat lelakatoljuk, ahogy az autónkat lezárjuk, úgy a hordozható számítógépünkre is vigyázni kell, hiszen az anyagi kár mellett személyes adataink ellopásával pótolhatatlan veszteség is érhet minket.