Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Felhőből visszaköltözéstől egészen egy banki malware evolúciójáig. Üzemeltetői és IT-biztonsági meetupokkal érkezünk!

Jövőre egységes töltője lehet a mobiltelefonoknak

Koi Tamás, 2009. június 29. 20:48
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Úgy tűnik, a kezdeti szkepticizmus ellenére mégis valósággá válhat az egységes töltő, mely nem csak a feszültséget és áramerősséget tekintve, hanem a fizikai formátumot nézve is kompatibilis lehet a jövő mobiltelefonjaival -- származzanak bármilyen gyártótól.

hirdetés

Az egységes mobiltöltő létrehozásának szükségességére korábban több fogyasztói érdekvédelmi csoport is felhívta a figyelmet, ám a gyártók kevés kivételtől eltekintve elzárkóztak az együttműködéstől, részben azért, mert az egyedi, csak az adott telefonszériával vagy telefonmárkával kompatibilis kiegészítőkkel sikerül a vásárlókat az adott márka mellett lekötelezni.

Meggyőző érvek

A gyártókat végül több, az egységes töltő létjogosultságát bizonyító érv győzte meg: így például ha a jövőben minden mobiltelefonhoz egyforma töltő kell, az jelentősen csökkenti a gyártási költségeket, ráadásul ha az újfajta töltővel forgalomba hozott készülékeket cserélik a vásárlók, a következő generációs típusok dobozába már nem feltétlenül kell töltőt csomagolni -- ez pedig jelentősen csökkentheti a gyátrási költséget és a fogyasztói árat. A felhasználóknál emellett idővel jóval kevesebb töltő válhat feleslegessé, ami kevesebb ipari hulladékot, ezzel kisebb környezetterhelést jelenthet.

Az egységes mobiltöltő létrejöttével kapcsolatos első komoly reménysugár az idei Mobile World Congress alkalmával csillant fel: februárban a gyakorlatilag teljes mobilipart magába tömörítő GSM Association (GSMA) bejelentette, hogy a legnagyobb iparági szereplőknek (gyártókat és szolgáltatóknak egyaránt) sikerült megállapodni egymás közt, és három éven belül megjelenhet az Universal Charging Solution nevű, minden mobiltelefonnal kompatibilis töltő.

A UCS töltőszabvány technikai paramétereit meghatározó és a rendszert fejlesztő Open Mobile Terminal Platform (OMTP) nevű iparági szövetség döntése értelmében a jelenleg széles körben elterjedt, más kézi eszközökön (médialejátszók, kézi játékgépek, PDA-k stb.) is megtalálható micro-USB csatlakozó lesz a konnektor egységesített fizikai formátuma. A micro-USB formátumú töltőt jelenleg csak néhány nagyobb gyártó rendszeresítette (ilyen például a Nokia, az LG vagy a Samsung), a legtöbben teljesen egyedi, egymással nem kompatibilis töltőcsatlakozót használnak, melyek kialakítása egyazon gyártó modellsorozatain belül is eltérhet.

Az Európai Unió jelentős lobbierejét latba vetve most úgy tűnik, hamarabb, akár már jövőre eléri a mobilgyártók körében, hogy bevezessék kínálatukba a joker-töltőt, ráadásul néhány olyan gyártóval is sikerült megegyezni, amelyek korábban nem szerepeltek a GSMA listáján. Az egységes töltő a Nokia, a Motorola, a Sony Ericsson, a Samsung és az LG készülékei mellett így kompatibilis lesz az újabb Apple telefonokkal, vagy a Research in Motion BlackBerry-sorozatával.

Fényképezőgépekre, notebookokra is kiterjesztenék

Günter Verheugen, az Unió ipari biztosa a megállapodás hétfői bejelentése kapcsán elmondta, hogy az európai mobilpiacon forgalmazott készülékek mintegy 90 százaléka jövőre kompatibilis lesz az új töltővel (a tagállamokban évente több száz millió mobiltelefon fogy), idővel pedig a későn kapcsoló gyártók is kénytelenek lesznek egységesíteni, sőt, a biztos a fogyasztóvédelmi egyesületekkel kart karba öltve szorgalmazza, hogy más eszközök akkumulátorait is (például MP3-lejátszók, digitális fényképezőgépek, hordozható számítógépek) egyazon töltőtípussal lehessen táplálni.

4-4 klassz téma a HWSW júniusi üzemeltetői és IT-biztonsági meetupjain. Nézz meg a programot!