Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Megvették a Doom és a Quake fejlesztőjét

Bodnár Ádám, 2009. június 25. 12:53
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Elkelt a legendás Wolfenstein, Doom és Quake játékok fejlesztője, az id Software-t a ZeniMax Media vásárolta meg, az árat a felek nem hozták nyilvánosságra.

Az id Software önálló stúdióként működik tovább John Carmack irányítása alatt, a vállalat megtartja az eddigi fejlesztési irányvonalakat és a dolgozóit is. A Wolfenstein és a Rage kiadására megkötött szerződések érvényesek az Activisionnel és az EA-vel, de az id Software későbbi videojátékait, például a Doom 4-et már a ZeniMax fogja kiadni. A vevő neve elsőre ismeretlenül cseng, azonban a ZeniMax Media a tulajdonosa a Bethesda Softworksnek is, amely számos népszerű szerepjáték fejlesztője, az ő nevükhöz köthető például az Elder Scrolls sorozat is.

A ZeniMaxot 1999-ben alapította Chris Weaver és Robert Altman, akiknek az elképzelése szerint ez a vállalat egyfajta hibrid médiavállalatként a Bethesda Softworks játékait juttatta volna el más platformokra, például mobilokra. A ZeniMax tulajdonában a Bethesda Softworks mellett olyan cégek vannak mint a mobiljátékokra szakosodott Vir2L Studios, a főleg sportjátékokat fejlesztő Mud Duck Productions, illetve az online szerepjátékokra szakosodott ZeniMax Online Studios. A ZeniMax neve alatt az elmúlt években olyan sikerjátékok jelentek meg mint a Fallout 3, az Elder Scrolls III: Morrowind, az Elder Scrolls IV: Oblivion, valamint több Start Trek cím.

A Los Angeles Times szerint a két vállalat már a tavalyi E3-on is folytatott tárgyalásokat egy lehetséges együttműködéssel kapcsolatban, John Carmack pedig állítólag több nagy kiadó felvásárlási ajánlatára is nemet mondott. "Az Activisionnél vagy az Electronic Artsnál csak az egyik stúdió lennénk a sok közül" -- mondta Carmack. "A Bethesdával kölcsönösen nagyon tiszteljük egymást, a termékeink között pedig egyáltalán nincs átfedés. Tökéletes párosítás."

"Noha ez egy növekedésben levő iparág, sok cég szenved" -- mondta az ügylet kapcsán Altman. "Hatalmas pénzügyi erő kell a túléléshez. A hirdetések költsége magasabb mint valaha, a játékokat elkészíteni is drágább. Ezek olyan struktúrális változások amelyek mindenkit érintenek és ezzel Todd [Hollenshead, az id elnöke] és John nagyon is tisztában vannak." Carmack szerint ez a lépés lehetővé teszi az id számára, hogy a létszámleépítés vagy a fizetések befagyasztása helyett még több dolgozót vegyen fel és több játékot készíthessen. A cél az, hogy minden évben szülessen egy új játék az id Software-től.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.