Szerző: Bodnár Ádám

2009. június 23. 18:28

Közösen fejleszti a jövő hordozható internetes eszközeit az Intel és a Nokia

A várakozásokkal ellentétben nem jelentett be Atom-alapú netbookot, sem Intel processzoros okostelefont a Nokia. A két cég stratégiai együttműködési megállapodását hozta nyilvánosságra, amelynek értelmében olyan új, Intel architektúrára épülő mobil platformokat és rájuk épülő linuxos hordozható eszközöket hoznak létre, amelyek alapszolgáltatása az internetes kapcsolat. Egyelőre nem tudni, konkrétan milyen formátumban gondolkodik az Intel és a Nokia, a közös közlemény szerint azonban nem okostelefonról, netbookról vagy notebookról van szó.

A mai bejelentés szerint a két vállalat együttműködik számos Linux-alapú nyílt forrású szoftver fejlesztésében is, amelyek megteremthetik a jövőben érkező, közös hardverplatformra épülő eszközök szabványos szoftverplatformját. A közösen kiadott közlemény szerint az Intel és a Nokia olyan nyílt forrású projekteken dolgozik maj együtt mint a  Moblin, a Maemo, a D-BUS, a Mozilla, a BlueZ, a GStreamer, vagy a PulseAudio. A cégek várakozásai szerint egy közös, nyitott, szabványos, Linux-alapú mobil platform sok fejlesztőt vonz majd, ezáltal a jövőben számtalan új alkalmazás készülhet el, ami növelni fogja a Moblin- és Maemo-alapú termékek vonzerejét a gyártók, valamint a vásárlók számára egyaránt.

A Maemo a Nokia által fejlesztett, nyílt forrású komponensekre építő szoftverplatform, amely a Nokia N-sorozatú internet tablet készülékein fut (N800, N810). A Moblin az Intel által életre hívott és azóta a Linux Foundation gondozásába adott kezdeményezés, amely szintén egy Linux-alapú szoftverplatform mobil eszközök, például netbookok vagy mobil internetes terminálok (MID) számára. A Moblin leginkább olyan funkciókra koncentrál, amelyek egy kis kijelzővel ellátott, internetre csatlakozó eszköz felhasználója számára vonzóak lehetnek, például a böngészésre, médialejátszásra vagy éppen a közösségi hálózatok és szolgáltatások elérésére.

\"Nokia

A megállapodás szerint az Intel licencelni fogja a Nokia HSPA/3G technológiáját, ami lehetővé teszi a számára, hogy olyan chipeket vagy chipkészleteket kínáljon, amelyekre építve HSPA/3G hálózatokhoz kapcsolódni képes eszközök építhetők -- alighanem ezeket használják majd a Nokiával közösen fejlesztett termékekben is. A vállalat kínálatában korábban kizárólag Wi-Fi és WiMAX chipek szerepeltek.

Amennyiben az Intel valóban megszerzi magának a Nokiát mint hardvergyártó partnert, az jelentős előrelépést lenne a vállalat számára, amely ARM-alapú processzoraival annak idején nem tudta feltörni ezt a szegmenst, de most x86-os chipjeivel jó eséllyel szerezhet meghatározó részesedést. A Nokia a világ legnagyobb mobiltelefon- és okostelefongyártója, utóbbi szegmensben a részesedése meghaladja a 40 százalékot. Az Nokia okostelefonjaiba jelenleg jobbára a Texas Instruments szállítja a chipeket.

A finn cég számára létfontosságú a \"felfelé\" terjeszkedés, vagyis az okostelefonoknál nagyobb képernyős eszközök sikeres piacra vitele, különben a notebookok és netbookok felől az okostelefonok felé agresszívan terjeszkedő PC-gyártók (pl. Acer, Asus) foglalják ez ezt a ma még szinte egyáltalán nem létező, de az Intel szerint nagy lehetőségeket rejtő piacot.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról