Szerző: Bizó Dániel

2009. június 16. 14:29

Virtualizációs közösségi találkozó két hét múlva

A jelenleg leginkább elterjedt virtualizációs platformokat igyekszik független megközelítésben bemutatni a Virtualization Day, mely egy közösségi kezdeményezés eredményeként született meg. A szervezők szándékai szerint az eseményt rendszeresen megrendezik a jövőben, hogy minél átfogóbb képre tehessen szert a kérdésben érdekelt hazai IT-szakma.

Az első Virtualization Dayt július 4-én rendezik meg, a helyszínt a Microsoft Magyarország biztosítja a Graphisoft Parkban található épületében. Az első alkalom az egyes virtualizációs megoldásokkal való ismerkedés jegyében telik majd el, számos demót tartanak majd a Microsoft (Hyper-V), a VMware (vShpere 4) és a Sun (xVM és VDI) szakemberei, míg a nyílt forrású Xent egy független szakember fogja bemutatni. A súlypontokat a menedzselhetőség és a magas rendelkezésre állású környezetek kialakítása fogják képezni, árulták el a szervezők.

\"Már régóta érdeklődünk a virtualizáció iránt, és szerettük volna megtalálni bizonyos célokra a legmegfelelőbb virtualizációs technológiákat. Ezért szerettük volna megtudni egyéb szakemberek véleményeit a témával kapcsolatosan. Erről a HUP. hu fórumán beszélgettünk\" -- válaszolt lapunk megkeresésére a szervező Vycon Klub nevében Réz András. \"Mivel rengeteg vitás kérdés merült fel, ezért egy szűk baráti körű összejövetelt kezdtünk szervezni, mely aztán ennyire kinőtte magát. Ekkor keresett meg minket több szakember, aki helyet és eszközt biztosított a \"komolyabb\" összejövetelre, ezúton is köszönjük nekik\".

A Virtualization Dayt a jelenlegi elképzelések szerint negyedéves rendszerességgel szervezik meg, a következő, októberi napon lehetőség lesz már vitára és kerekasztal beszélgetésre is, árulta el Réz. Az eseményre jelenleg akkora az érdeklődés, tette hozzá, hogy akár a helyszín is könnyen változhat, mert többszörös a túljelentkezés. A szervezéssel kapcsolatos blog itt, a HUP téma itt olvasható, míg jelentkezni itt lehet.

Frissítés: a jelentkezők nagy száma miatt a rendezvény végül nem a Graphisoft-parkban, hanem a Lurdy-házban lesz.

Csatlakozz partnerprogramunkhoz, mi pedig ajánlunk ügyfeleinknek, ezenkívül egyedi kedvezményeket is adunk webhosting csomagjainkra. Próbáld ki ingyenesen az Aruba Cloud-ot, most 40 ezer forint értékű vouchert adunk!

a címlapról

Hirdetés

AI az IT-ban: ennek már fele sem tréfa

2025. június 16. 07:21

Az AI technológiai és munkaerőpiaci hatásai az informatikában (2025) címmel érkezik az idei első kraftie meetup június 16-án.