Szerző: Bányai György

2009. május 20. 14:19

Nincs 6 milliméter vastag az LG új LCD-tévépanele

Az LG új LED-háttérvilágítású LCD-paneleket jelentett be, melyek a vállalat szerint a világ legvékonyabb ilyen tévéi lehetnek. A megjelenítők 5,9 milliméteres vastagságukkal tényleg a leglaposabbak közé tartoznak, emellett 1080p felbontásban tárják a néző elé a látnivalót.

Az LG két különböző méretben, 42, illetve 47 hüvelykes képátlóval tárta a nyilvánosság elé két új LCD-paneljét, melyek közös jellemzője, hogy a gyártó 120 hertzes technológiáját alkalmazzák, továbbá a képet 1920x1080 képpontos felbontásban adják közszemlére. A megjelenítők a korábbi modellek CCFL-lámpái helyett LED-háttérvilágítással rendelkeznek.

A kisebb panel 6,1 kilogrammot, a nagyobb pedig 7,3 kilogrammot nyom a mérlegen, ez azt jelenti, hogy nagyjából 50 százalékkal könnyebbek a hasonló képátlójú egyéb termékeknél. További közös jellemző a 8 milliszekundumos képfrissítés, valamint az, hogy az NTSC-színtelítettségtől 20 százaléknyira maradnak mindössze el.

A rendkívüli karcsúság a gyártó LGS (Light Guide Sheet) technológiájának alkalmazása miatt valósulhatott meg, mely az átlagos, ma piacon található készülékek vastagságának felére csökkenti az újdonságok méretét. A gyártó a bejelentés során árakról, valamint piaci dátumokról nem beszélt. Chung In-Jae, az LG műszaki főigazgatója azonban büszke az új termékekre, és a világ legvékonyabb tévéiként mutatta be az újdonságokat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról